Tegnap morogtam egy jó hosszút a levegőbe ígérgetés hazug és könnyű, és adott szavunk megtartásának fogcsikorgatóan nehéz művészetéről, de már akkor is érezhettem, hogy ez inkább morgás, mint bármi más, mert piszkozatban mentettem csak el. És nem bántam meg. Már ki is töröltem.Nem azért, mert tegnap este óta könnyebb lenne megtartani az ígéreteket, vagy elviselni az olyan embereket, akik felelőtlenül ígérgetnek, sosem tartják meg, és közben büszkék magukra, hogy milyen nagylelkűek (nem, nem azok; kártékony, hazug, mások alaptalan reménykedéséből és hálájából táplálkozó kis férgek) - de az egész nem ér ennyit. És különben is, ez az egész adunk-kapunk dolog olyan... személyes. Sokkal könnyebb adni is, kapni is; de még ígérni és megtartani is, mint értelmesen beszélni róla. Nekem legalábbis mindenképp.
Rendes cégünk van, szerveztek nekünk előadást az adó és TB törvények változásáról, és hogy ez minket hogy érint, a céget hogy érinti, és mire kell odafigyelnünk magánemberként, mire alkalmazottként. Az, hogy mindenki halkan szitkozódott közben, már inkább a törvénycsomag és a kormány hibája; nem szeretek én politizálni, de azért most találkoztunk pár érdekes, bár inkább gusztustalan elképzeléssel. Meg is fájdult ám tőle a fejem, de nem kicsit.
Este már a bealvás határán túl valami plázamoziban kötöttünk ki, és megnéztük a Trisztán és Izolda -t, nekem tetszett, de hát én köztudottan szeretem a kosztümös-hüppögőset, különösen, ha vannak benne kelták, márpedig ebben rogyásig (és egymást ölik; egyébként, ha jól tudom, teljesen korrekt történelmi tény, hogy Wales és Cornwall vidékére átjártak rabolni az írek - és az is, hogy akkoriban az írek ritkán ejtettek foglyokat, de előszeretettem mészároltak le mindenkit, aki az útjukba akadt) (állítólag csak a vikingek világosították fel őket, hogy hülyeség mindenkit megölni, ha egyszer jó pénzért eladhatják rabszolgának) (az elterjedt tévhittel ellentétben a vikingek igazából kereskedni szerettek, a rablás-mészárlás leginkább csak mintegy mellesleg foglalkoztatta őket, ha valahol nem tudtak kedvükre egyezkedni), és hát a szereplők jelentős részét nem rúgnám ki az ágyamból, a többi pedig zömmel nő volt vagy berendezési tárgy. Hmm. Sok, sok nekem tetsző férfiember. És Írország. Tengerpart. Szürke-szürke-szürke-zöld dombok és eső. Dráma és szerelem. Halál. Mi többre vágyhatna szívem?
Jól van, no. Négy és fél óránál több alvásra, napi átlagban.
