Olyan fáradt voltam, mint életemben talán még sosem, szombaton a puszta gondolatra is elbőgtem magam, hogy nekem most fel kellene öltöznöm, és ki kellene mennem az utcára, pedig lett volna épp elég okom rá, programok hegyekben, én pedig ehelyett felváltva arcra borulva aludtam, és szédelegve támolyogtam az asztaltól az ágyig.Este tízkor aztán olyan ideges lettem létem mérhetetlen értelmetlenségén, hogy negyedóra alatt a hatodik női magazint állítottam röppályára, pedig azok általában megnyugtatnak a túláradó nagy hülyeséggel; szóval este tízkor már tudtam, hogy nem fogok rekordot dönteni a fordításban, és kialudni sem tudom magam egy röpke hétvége alatt. Közben kicsit zavart, hogy miért okoz lelki törést, hogy leütöttem egy legyet, ahelyett, hogy örülnék neki, baromi nehéz puszta kézzel leütni egy legyet, még ilyenkor ősszel is. És a légy undorító állat, és ez különösen nem hagyott aludni, igazán nem értem, miért a kezemen mászkált, ha egyszer az asztalon felejtettem a reggelim maradékát, eddig azt hittem, a legyek jobban szeretik az ételt, mint az embert. De azért nehéz dontés volt leütnöm, akkor is, ha nem pusztult el, sőt, amikor kidobtam az ablakon, már annyira magához tért, hogy fel-alá járkált a kezemen, pedig előtte szánalmasan fetrengett a hátán, szóval csak elszédült, de talán nem sérült meg komolyabban. Igazából valahogy nehezemre esett volna megölni. Komolyan nem értem. Nem vagyok buddhista, semmi bajom nincs a gyilkolással. Sőt, szerintem az ember van annyira állat, hogy joga legyen ölni; az ölés olykor élesebb és tisztább reakció, mint bármi más, és sokkal ocsmányabbul el lehet venni mások életét, mint ha csak megölnénk őket.
Ne ölj , mondja ugyan a Biblia, de jó kérdés, hogy ha már itt kivételesen nem emelik ki külön azt a felebarát dolgot, akkor a legyekre, akik ugyan nyilván nem felebarátaink, de itt kivételesen nem emelték ki, hogy ennek csak felebarátainkra lenne hatálya, szóval akkor a legyekre vonatkozik-e?
Aztán közben gondolkoztam olyasmiken, hogy miért épp a Panic -et kezdi el ilyenkor játszani a gép, majd rájöttem, hogy nyilván azért, mert a beállított, mintegy hat órás playlist összes többi számát meghallva betűre ugyanezt a kérdést tenném föl - hogy miért épp - és betűre ugyanezt válaszolnám; mégpedig hogy mert így állítottam be, én hülye.
Igazából egy idő után minden emléknek éle van, és minden emlék vág. Egyszer volt, hol nem volt, mindenesetre sok-sok éve már, hogy ültem egy buszon, halálosan fáradtan, vagy három napja nem alhattam, és ott aludt a karfába kapaszkodva az a szerencsétlen, és amikor felriadt, látszott rajta, hogy nem nagyon tudja, hol van, de azért arra még emlékszik, hogy másfél órán át ordítottunk valami barbár nyelven, és nyilván nem arról, hogy hány bögre rizst kell tenni a gulyásba (még ha igyekezett is szó szerint ezt hallucinálni szegény istenbarma, pedig tudhatta volna, hogy a gulyásba senki sem rak rizst, hah, mocskos nyugati barbárok, méghogy gulyásba rizst, bögreszám!!!), és akkor annyira sajnáltam, és annyira szerettem... aztán amikor utoljára láttam, egy darab megtestesült költői kép volt; egy csillag ragyogott a homlokán... az már más kérdés, hogy egy ezüstszín, felragasztható ajándékkísérő csillag volt az, ő maga pedig saját bevallása szerint is talajrészeg.
Ehh, a guaranás 3az1ben kávénak gyanúsan halíze van. Persze minek tesznek guaranát a kávéba, a kávéba kávét kell tenni, minek cifrázzák ezek, a legközelebb még mentát is kevernek bele... Vagy nem, azt nem, azt szeretem. A mentateás kávét valamiért szeretem.
