karácsonyi készülődés 2.

Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki ráhuppan az ágyamra, azután orron nyaltak. Felpislogtam, és farkasszemet néztem egy kicsi, fehér kutyával, aki ezek után rálépett a kulccsontomra, majd begömbölyödött a takaróm alá... egészen arra a harminc másodpercre, amíg rá nem jött, hogy a konyhából beszűrődő zajok tényleg   azt jelentik, hogy készül a reggeli.

Ezen kívül voltam Isolde és Bright születésnapi buliján is, ahol egyszer csak szomorúan bólogatni kezdtem, hogy igen, kevesebbet kellene innom, de aztán még sok Johnnie Walker történt, és bepúdereztem Drótsáska orrát, valamint magassarkú csizmában táncoltam Rage Against The Machine-re, és ezt ezennel extrém sportnak nyilvánítanám. De legalábbis életveszélyes.

És amúgy pedig kívánnék mindenkinek sokat, szépet és boldogat!

karácsonyi készülődés 1.

A karácsonyi készülődés helyett valami teljesen más okból elmentem könyvesboltba; és hosszasan sírtam, mert gondolatban nagyon hamar elköltöttem nagyon sok pénzt, és akkor még új könyveket nem is láttam.

Azaz láttam egyet, egy skót antológiát, azért nagyon dühös lettem, mert ugyan kaptam egy olyan e-mailt még tavasszal, hogy ők mondjuk akkor ingyen leközölnék egy fordításomat, és örüljek neki, hogy egyáltalán; de akkor még arról volt szó, hogy majd kapok egy tiszteletpéldányt is. És hát ilyenkor morcos szoktam lenni. Ne a könyvesboltban kelljen már rádöbbennem.

Ezek után elmentem, és megnéztem Az arany iránytű -t, és tetszett, bár itt sem tudom, hogy aki nem olvasta előtte a könyvet, az mit értett belőle; és nagyon, nagyon, nagyon hiányoltam a végéről Lord Asriel csúfos árulását. Igaz, azzal már dramaturgiailag nem kerek egész, és ez nekem a könyvben is kicsit furcsa volt; de nekem a könyvben elég som minden kicsit furcsa volt, szóval.

És esküdni mernék rá, hogy Nicole Kidmannek egykor volt csípője, és ennek megfelelően dereka is, szóval alakja; mert jó, hogy dekoratív ruhafogas lenne, de ebben a filmben a testhez tapadó ruha engem megijesztett rajta. A csinos fogpiszkálók elterjedését amúgy a főszereplő lány is mutatta, és ilyenkor nagyon elkeseredem, nekem a csontvázam is szélesebb, mint ezek tízes kötegben, hogy fogok így lépést tartani korunk nőideáljával? (Sehogy, sehogy.)

A jegesmedvék viszont nem voltak olyan rettenetesek, mint amitől tartottam, és akkor itt most át is kötöm reklámba, mert ha már jegesmedve, akkor üdvözölném Polármackót - páncélja ugyan nincsen, de sokkal modernebb Iorek Byrnisonnál, mert ő blogot tart.

Másnap elhagytam a telefonomat, de aztán megtaláltam, és számlát nyitottam először egy bankban, később az éves endless.hu sörözésen, mert első fordulóban a pultnál fizetéshez pénztárca helyett csak a szemüvegtokomat vittem, ezért a többiekkel ellentétben nekem nem kellett tételenként fizetnem. Utána kaptunk Neil Gaiman biztatásával ellátott nyalókát, megígértem, hogy megyek én még Edinburgh-ba, és megtudtam dolgokat, de azokat már el is felejtettem, tényleg.

Valamint megígértem Brainoiznak, hogy majd írok arról, hogy jártam Bécsben, mert egészen felháborodott, hogy nem is tudott róla - pedig nem is értem, miért lepte meg. Én sosem írok az érdekes dolgok jelentős hányadáról, például mert gondolok róluk dolgokat, és azt ám nem mindig kellemes szavakba önteni (egyébként pedig írtam róla, persze, majd Budapesten adnak bárhol is rendes tejszínhabot a kávéba!).

beowulf, a film

Már mielőtt megvettem a jegyet, elég erős kisebbségben voltam azzal, hogy lelkesen, de keveset   vártam tőle, és ez jó is volt így. Aztán persze ismét beigazolódott, hogy nincs emberileg felfogható ízlésem, mert rettenetesen élveztem, sőt, több helyütt meghatott könnyeket morzsoltam el a szemem sarkában, másutt pedig lelkesen sóhajtoztam, hogy ah, igen. Nekem ez a Beowulf   értelmezés tetszett.

Kedvenc kifogásom volt, hogy túlságosan is hasonlít a 13. harcos -ra, bár nekem nem tűnt fel, hogy miben, és különben... (körbenéz, és suttogva folytatja) ...ez annyira nem nagy hiba, mivel két Beowulf   feldolgozásról van szó. A 13. harcos   és az alapjául szolgáló Michael Crichton könyv, a Ködsárkány / Eaters of the Dead   ugyanis csak egy szokatlan szempontból megfogalmazott, szórakoztató Beowulf-változat, melyben Grendel, az anyja, valamint a sárkány így együtt egy teljes kultúrányi, agresszív neandervölgyi, és hőseink sikeresen a megérdemelt kihalásba taszítják őket mind egy szálig.

Persze már a kifogás gyakorisága is mutatja, hogy Magyarországon Beowulf meséje nem olyan elterjedt (szerepel ugyan a germán-kelta regék között, másfél oldalban, de pusztán a történetből a fene sem érti, mi benne a jó), és a néző jó eséllyel mezítlábas fantasy filmként kezeli az egészet - úgy pedig nem feltétlenül működik. A Beowulf   ugyanis éppúgy nem fantasy, mint ahogy a többi ókori és középkori eposz sem az. Más világban, más dramaturgiai mértékek szerint írták, és az igazság szerint az alaptörténet egyáltalán nem moziképes. A filmben egy alapvető történeti elemet változtattak csak meg (és egy másikat hazugságnak állítottak be), de enélkül nem lehetett volna "sztorit" belecsempészni; eredetileg ugyanis a Beowulf öregségében érkező sárkánynak semmi köze nincs a Grendel klánhoz, már csak azért sem, mert Beowulf nem Hrothgar trónját foglalja el, hanem hazamegy, és otthon lesz nagy király (Wealthow / Wealhtheow és Beowulf vonzalma az eredetiben nyilván nem szerepelt, már csak azért sem, mert ott a királynőnek eladósorban lévő lánya és két fia volt). Eredetileg ez két külön történet, és önmagában egyik sem túl tartalmas. Így átkötve viszont szinte akár már sztorit   is ki lehetett belőle hozni, és azért ez a Beowulf   ismeretében nagy szó.

Nem csak jeleneteket és szereplőket hagytak benne az eredetiből, de egész párbeszédeket is (például Unferth kötözködését szinte szó szerint), és ha jól hallottam, még az eredeti óangol változat szövege is felhangzik, amikor ünnepi keretek között eljátszák Beowulf és Grendel párharcát (amiről ugyan senki sem írta, hogy egy szál fejpántban vívták meg, de azt többször is kiemelte a gondos óangol szerző, hogy Beowulf nem volt hajlandó fegyvert használni, és amúgy jól is tette, mert Grendelt nem fogta az acél). Márpedig az óangol gyönyörűséges. És ha az ember nem figyel rá oda, fel sem tűnik neki, mit hall.

Számos más olyan apróság is volt benne, ami nyilván azért tetszett, mert tanulgattam épp eleget az óangolokról, és mert láttam, hogy a film készítői is így voltak ezzel (Neil Gaiman esetében nem most először szembesültem vele, hogy ő szereti a germánokat; ráadásul másik Beowulf-elhajlása, a Monarch of the Glen   nagy kedvencem). Ilyenkor sokkal több mindent lehet látni az olyan részletek mögé, mint az újra és újra feltűnő ivókürt (bár Fafnir sárkányt belekeverni a dologba... ...az talán csak annyiban jó, hogy ezzel utalhatnak arra, hogy átkozott a kincs), a kereszténység megjelenítése, vagy a Grendel klán pokolbéli származása és a történet világképe (például hogy a sárkány az gonosz, és nem csak úgy fajilag, hanem mert egyenesen az Ördög maga; ez az angolszászoknál elég elterjedt nézet volt) (a mi fogalmainkkal mérve sok szempontból elég gyermeteg világképpel bírtak).

Engem nem zavart, hogy ez egy rajzolt film, vagy csak pár kép erejéig, elvégre ha ez egy rajzolt film, és nem csak 90%-ban, mint a többi fantasy, hát legyen. Az emberek (sokszor valóban sikertelen) rajzoltsága néha még tetszett is, segített megtartani azt a távolságot, ami minden mesénél kell, hogy ne kezdjem a saját valóságom szabályait vonatkoztatni rá.

...

Gondoltam, hogy még írok valamit, de aztán rájöttem, hogy az csak arról szólna, hogy Wiglaf (akinek kicsit más volt a szerepe és a megítélése is az eredetiben, de annak úgy nem lett volna sok értelme) mennyire mélységesen jó volt, és hogy amúgy is több fonott szakállú férfit az utcára, lehetőleg talpig páncélban, de összességében nem vagyok benne biztos, hogy ez mégis olyan jó mozgalom lenne.

dolgok, amik voltak

Volt olyan is, hogy erős túlzásokba estünk a sör és a szamócapálinka terén, világjáró franciákkal vitattuk meg az útiterveiket, és kiderült, hogy az aktuálisan körülöttem ülők közül senki sem tudja Párkány szlovák nevét, de azzal mindenki tisztában van, hogy ott fenyőpálinkát és sört kell inni.

És volt olyan is, hogy az életem egy film, de miért épp egy olyan, amit nem is láttam, és sehol sem lehetett kávéhoz jutni, amikor pedig valahol végül mégis, az igazi tejszínhab aranysárga zsírpöttyöket hagyott a felszínén, és furcsa volt a cappuccinomról a húslevesre asszociálni - persze ezt a jelenséget legalább értettem. Amúgy nem vagyok túl jó a jelenségek megértésében, azt hiszem.

És amikor az életem épp egy film volt, egy olyan, amit pont nem láttam, akkor kis híján belefulladtam egy sálba is, és az igazán jellemző halálnem lett volna, de tényleg. Előtte pedig kiváló osztrák pszichológus- és fényképészlányokkal eperboroztunk, mert az a legjobb, és mindenkit megpróbáltam meggyőzni, hogy jöjjön majd a Szigetre, mert az a legjobb, a kiváló némettel pedig rájöttünk arra, hogy angolul pertut inni olyan... sajátosan esetlen, de lila neonfényben még azt is lehet.

Egyébként pedig épp rosszban vagyok a világgal, de hát alapvetően sötét van és hideg, ilyenkor ez elkerülhetetlen.