hát, hazaértem

Szóval haza is értem, totál náthásan, de hoztam magammal csodás gyógyszereket, szóval talán életben maradok. Itthon várt a szmog és az ónos eső, és a munka, ahol még nem sikerült felvennem a fonalat. Mondjuk ez reggel úgy kezdődött, hogy beléptem az ajtón, az egyik srác épp ott állt, és elkezdte nekem magyarázni, hogy tegnap megnézte az egyik funkciót, és működött. Én pedig próbáltam eldönteni, hogy most az a jó stratégia, ha azt mondom, hogy fogalmam sincs róla, miről beszél, most léptem be az ajtón egy hét szabadság után, és azt sem tudom, épp minek kéne működnie, és minek nem, vagy ha úgy teszek, mint aki érti a dolgot. Végül menekülőre fogtam. De bevallom, még mindig nem tudom, miről beszélt.

Odakinn amúgy jó volt, az elején nagyon hideg (Párizsban azért szokatlan a mínusz hat) és iszonyatos szmog, aztán elkezdett felmelegedni, sajnos ez igazi takony időt jelentett, köddel és esővel. Az egyetlen valóban napfényes délutánon visszamentem a Rodin múzeumba, kicsit még sütkéreztem is a kertben, szép volt (a Rodin múzeum előnyei: 1. három utcányira van az étteremtől, ahol mostanában ebédelni szoktunk 2. tetszik), meg is fogalmazódtak bennem gondolatok, de aztán inkább hagytam szétfoszlani őket. Kezdek nem hinni a szavakban.

Vikingeket néztünk rengeteget, jó az a sorozat, kár, hogy az aktuálisan épp utolsó résznél megmakacsolta magát a technika, és szerverhibára hivatkozva megfosztott minket a lejátszandó tartalomtól. Sosem fogom már megtudni (jól van, elolvastam a wikipédián, de az nem ugyanolyan). Hatalmasakat ettünk, ó, nagyon finomakat, és jókat ittunk is, mert francia földön az már úgy dukál. Jó volt, jó volt, most már csak azt kéne megoldani, hogy a világ ne omoljon össze közben, de ez sajnos kívül esik a hatáskörömön.

ha én ezt a klubban elmesélem

Tegnap voltam golfozni, életemben először, és legnagyobb meglepetésemre eltaláltam a labdát. Ráadásul többször! És volt három-négy kifejezetten szép ütésem is, elment a labda egészen odáig! És egyszer egyből belöktem a lyukba a zöldön (és utána este láttam a tévében, hogy azt ám a profik is rengetegszer elrontják, pont, mint én)! És senkit sem öltem meg sem a labdával, sem az ütővel! És mindezt egy festőien szép parkban, egy festői és enyhe téli délután, a végére még a nap is kisütött, szóval jobb nem is lehetett volna.

elég fáradt

Keddre odáig fokozódott a helyzet, hogy egy ponton kb. a lábujjaimon rugózva vinnyogtam, de akkor már tudtam, hogy semmit sem fogok tudni befejezni, ellenben másnap háromkor kell kelnem. Mindez pontosan így is történt, mondjuk a másnapi balesetek nem a fáradtságomból fakadtak (pl. utastárs a fejemre rántotta a tízkilósnál garantáltan nehezebb bőröndjét).

Aztán volt olyan is, hogy rettenetes, de édes hülyeségeket álmodtam, és felébredvén megkérdeztem magamtól, hogy ezt most tényleg muszáj-e, aztán azóta csak nyomasztó és ijesztő hülyeségeket álmodok. Soha többé nem kérdezek semmit. Hetek óta nem tudok rendesen aludni, és kezd kissé zavarni a dolog.

szomorú péntek

Végül csak egy szelet pizzát vásároltam, ami ugyan nem volt leárazva, de szükségem volt rá; egészen büszke lehetek magamra. Később álmomban leánykereskedők raboltak el minket, pedig mondtam nekik, hogy én már aligha vagyok piacképes áru, majd lángoló autóbuszok estek az égből, ezt a motívumot sehogy sem tudom értelmezni. (Amikor vaníliafagylalt esett az égből, illetve a vaníliafagylat mellé öntetnek egyetlen egy darab életnagyságú tankerhajó, azt simán tudtam értelmezni, de ezeket a buszokat most nem.) Eléggé elfáradtam fejben, és ez most már kezd az érzelmeimre is kihatni, ma például aránytalanul elszomorodtam azon, hogy feltételezték, nem is azon a telefonon találtam a hibát, amit átvittem, hogy szedjék le róla a megfelelő adatokat (de komolyan, csak meg tudom különböztetni, hogy egy kicsi fehér, vagy egy nagy fekete telefon volt épp a kezemben? Meg vagyok ám bántva, én úgy igyekszem mindenre odafigyelni, és ezek után egyáltalán felmerül a gondolat.  Hát nem elég nekem, hogy mindenki sokkal fiatalabb és cukibb nálam, és ritkábban alusszák el a hajukat?). Azt hiszem, ma este álomba iszom magam, hátha attól jobb lesz - úgy tippelem, az azonnali beájuláshoz elég lesz egy fél deci kamillatea.

A világpolitika csak rátesz még pár lapáttal.

nálam ilyenek a tervek

Kezdek teljesen becsavarodni, azt hiszem, de lehet, hogy csak keveset alszom, és furcsa könyvet olvastam (jó könyv volt, de furcsa) (egy ideig most nem akarok tengerparton lakni, különösen télen nem). Vagy csak nyugtalan vagyok, pedig most épp kevesebb okom van rá, mint múlt héten, nem tudom, nem működöm rendeltetészertűen. El kéne menni valahová, de amikor lehet, akkor sötét van és hideg. Ilyenkor szoktam mindenféle vackokat vásárolni, amire semmi szükségem, és sajnos már tartanak a téli leárazások.

Az sem kizárt, hogy csak alszom egyet.

telik is, múlik is

A múlt hét a farkasordító hideggel együtt eltelt. Kedd reggel egy halálra rémült denevért találtam a folyosón, vég nélkül rótta a köröket, kimenni nem akart, idővel rájöttem, hogy talán nem is lenne sok értelme kizavarni szegényt a mínusz tizenötbe. Estére megnyugodhatott, akkor nem láttam, de szerda reggel megint ott repkedett... és persze szerda este megtaláltam facebookon, hogy kit kéne hívni, hogy megmentse, de soha többé nem láttam szegény kis bőregeret (egyébként nem volt kicsi, úgy feketerigónyi lehetett, és ehhez illően fekete). Remélem, valaki begyűjtette, és most gondosan ápolják.

A közvetlen lakókörnyezetem egyéb izgalmakkal is megörvendeztetett: vasárnap reggel nyolckor a szomszéd néni ébresztett, majd rájött, hogy valójában a lánya egy másik szomszédnál szállt meg. Délután ugyanez a szomszéd néni ébresztett, hogy reggel véletlenül elvitte a csizmámat (szombat este akkora trutymó volt, hogy kinn hagytam a lábtörlőn száradni), és csak a távolsági buszon vette észre, hogy nem a sajátja van rajta, de most visszahozta. Nem tudom, mire gyanakodjak (az igen szomorú időskori demencián kívül). Tegyük hozzá, vasárnap én is elmentem pizzázni pénztárca nélkül, aztán otthagytam letétnek a netbookomat, és hazarohantam pénzért, de legalább senkit sem ébresztettem fel a legédesebb álmából (azt hiszem).

Mindenféle jó dolgok is történtek, voltam filmekről beszélgetni emberekkel, és céges vacsorán, és egyik reggel munkába menet volt időm zajló Dunát fényképezni. Vettem memóriahabos utazópárnát, és ha minden igaz, nemsokára utazáshoz is kipróbálhatom. Vettem színben majdnem hozzáillő tartalék fülhallgatót, és egy bélelt téli szoknyát, ami menet közben felcsúszik a derekamról a bordáimra (túl merev ahhoz, hogy csak úgy felredőződjön, mint a hagyományos szoknyafélék szokták, amiket mindig két kézzel kell visszarángatnom a helyükre, mielőtt leveszem a kabátomat), és olyankor 1) nem kapok levegőt 2) még sokkal rövidebbnek tűnik, mint amúgy. Pedig eleve nem hosszú, csak szép.

Megakadtam a történettel, amit tegnapra be akartam fejezni. Kicsit szomorú vagyok.

szörnyek és virágok

A Nagy fal meglepően nem volt rossz, a látvány pedig nagyjából olyan pazarra sikerült, mint vártam. Még Matt Damont sem utáltam benne, legfeljebb a repülőkungfut hiányoltam, abból lehetett volna több (és Jet Li. Minden filmben lehetne több Jet Li). A szörnyek kifejezetten tetszettek, mármint nem úgy, hogy szeretnék belőlük haza egy kisebb nyájat, hanem jól ki voltak találva és jól meg is voltak rajzolva.

Az amaryllis pedig ilyen (valójában tudom, hogy hippeastrum, de akkor senki sem értené, miről beszélek), és kontrasztnak ott van mellette a tavalyi piros is. Sajnos mostanra kezd erősen hervadni a fehér, és ezúttal csak egy szár hajtott ki a hagymából, nem kettő, de akkor is szép volt. Lehet, hogy át kellett volna ültetni, mert feleakkora a cserepe, mint a régieknek, de féltem, hogy akkor kettétörik.

sok-sok-sok

Ez az egyik, amit befejeztem. Rákattintva valamivel nagyobb lesz, de azért nem sokkal. Nagyjából a harmada még nem volt fenn sehol, és úgy a negyedével elégedetlen vagyok... de összességében huh, sok munka volt, nagyon örülök, hogy vége.

nemén

Ha ez most tisztességes énblog lenne, írnék olyasmiről, hogy emberek jönnek, emberek mennek, illetve, hogy mennyire zavarnak az olyan kettős mércék, amikor például egy másik társaság tagját mélyen elítéljük, ha részegen kitör belőle a kőegyszerű buzi-e-vagy, de ha a mi társaságunk vezérbikái csinálják ugyanezt, csak zavartan heherészünk; de ezeket átélni is fárasztó, hát még írni róla. Mostanában sokat gondolkozom rajta, hogy ha végleg szétesik a régi baráti kör, hogy élem majd meg - azt hiszem, a megkönnyebbülés és a felszabadultság lesz a két domináns érzés. Vannak emberek, akiket nagyon szeretek, és sajnálnám, ha nem találkoznék velük többé-kevésbé rendszeresen, de vannak emberek, akiktől őszintén undorodom, és egyre jobban.

És vannak persze az új emberek, akikre egyáltalán nem fordítok annyi energiát, mint kéne, mert inkább annyi energiát fordítok rájuk, amennyit tudok, és az egy cserepes növénynek sem lenne elég. Cserepes növényről szólva, idén karácsonyra is kaptam virágot, a szándék ezúttal is piros amaryllis volt, lett helyette hófehér, ez is gyönyörű. Csak nem vagyok eleget otthon, hogy lássam.

És ma elmegyek, és garantáltan borzalmas kínai látványfilmet nézek (sajnos Matt Damon is lesz benne, minek kell Matt Damon egy kínai látványfilmbe), és utána hazamegyek, és remélem, éjjel nem Cthulhuval fogok álmodni, mint tegnapelőtt (bár a végére egészen barátságos lett, de akkor is).

havazott

Nem vagyok nagy évértékelő, bár rengeteg adatom van 2016-ról is. Szilveszter napján sikerült befejeznem két nagyon régóta húzódó projektet, mind a kettőt rettenetesen untam már, de nagyon utáltam volna magam, ha csak úgy félbe hagyom ahelyett, hogy befejezném. Pár napig élveztem is a megkönnyebbülést, de aztán persze kezd megint elnyelni a csúszás és a káosz, és elfáraszt ám a munka, de rettenetesen. Persze legalább jó a társaság odabenn.

Ma már sikerült lebeszélnem magam egy könnyed és libbenő, ám markánsan alkalmi, és tompábban-erősebben aranyszín ruháról. Akaraterőm acélos; a fekete kordbársony szoknyát viszont nagyon nehéz kivernem a fejemből.