Olyan délután háromnegyed négy körül derült ki, hogy ékes gépelésemmel sikerült meggyőznöm A-t a hétfő esti Szigetelés szükségességéről (nem, nem az érveim voltak megdönthetetlenek, ő unatkozott), és hogy ha úgy jön ki, alhat nálam, úgyhogy munka után kivételesen nem egyenesen valami vidám italelosztóba ballagtam, hanem haza, legalább egy kicsit eltüntetni a rendetlenséget. Gigászi küzdelem volt, és nem sikerült makulátlanra, jelentem. Épp csak.Emiatt persze lekéstem a skót szomorgósokat, és a The Gathering első három percét is. Anneke fülig érő vigyorral, táncolva énekelte a legérzelemdúsabb, legmelankolikusabb dalokat is, de neki szabad, azzal a pisze orrával és tócsanagy szemével tényleg össze tudja valahogy békíteni az örömöt és a bánatot. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy kétgyermekes anyuka. Sőt. Döbbenetesen dögös és életvidám. És lehet valami abban az elterjedt babonaságban is, hogy a gyermekszüléstől erősebb lesz az énekhang; láttam én már pár Gathering koncertet, de még sosem taglózott le ennyire Anneke hangja.
Boriránt indultunk, és letelepedtünk kedvenc padsorainkra. Bright már nem volt szomjas, de mi sem sokáig; különféle írópalánták sarjadzottak körülöttünk, és megérkezett A is, valamint Bright még további borral.
Istenem, de eszméletlenül fárasztó dolog az a bor.
És milyen finom volt a serpenyős kínai, igaz, csak egy fél vödör extracsípőssel leöntve. Úgy csuklottam, hogy kis híján felborítottam a padot, de bármikor repetáznék belőle.
Faith No More tribute zenekart néztünk volna, de abból is csak száraz fehérbor lett. A társaság egy része később képes volt kiszabadulni az irsai olivér, a sauvignon blacn és a tramini hipnotikus hatalma alól, és megnézték a Placebo-t,majd az események valami megmagyarázhatatlan láncolatán át mi is odakeveredtünk a Csónakházhoz. Mindenki hangos és jókedvű, én egy kicsit álmos vagyok. Az első este, hogy hellyel-közzel berúgtam, de a bor engem altat, és hat napja nem pihentem ki magam. Csak A kedvéért nem zuhantam be azonnal az asztal alá, ha már nálam fog aludni, és ez az egyetlen estéje a Szigeten, hadd mulasson. Nem mintha olyan féktelen nagy mulatozás folyna, csak ültünk egy asztalnál, emberek váltogatták egymást körülöttünk, nagyon vigyorgtunk, WhoIsNot helyére idővel Bright és fürtösBorsó (de kurvára utálok álneveket kitalálni, és milyen éktelen rosszul megy ez nekem) került, aztán már nem is tudom, menjünk már haza.
Hazaséta, ébresztőállítás, alvás. Iszonyú rég nem volt nálam vendég. Tulajdonképp furcsa. Mikor mégis itt alszik valaki nálam, és miért olyan ritkán. Előfordulhat, hogy azért, mert a legtöbb ismerősömmel egy városban lakom.
