Küldte nekem A3Nyulak legfiatalabbika (vagy másfél hónappal fiatalabb nálam, A3Nyulak legidősebbikénél, szóval nem nagy szó. És már abban sem vagyok biztos, hogy A3Nyulak voltunk Cudar Gyíkok korunkban, de mintha emlékeznék valami ilyesmire, persze lehet, hogy akkoriban A Három Nyulaknak írtuk, mert még nem voltam lusta és kézfájós) szóval milyen vicces dolgokat kapok, nem?
A kisebb munkahelyi kríziseken és az idült agyhalálon kívül. Például még meggyes pitét is. Történt ugyanis, hogy miután úgy döntöttem, hogy ma se kedvem, se társaságom (de leginkább kedvem) nincs kimenni ebédelni, és elindultam a recepcióra, hogy felajánljam a köznek feleslegessé vált ebédjegyemet, szembe jött az egyik lelkes és fiatal kolléga, hogy neki most mennie kell ügyfélhez, és már vissza sem jön, és még az ebédjét (ő máshonnan és rendel) is el kell vinnie, pedig nem fogja tudni megenni. De ha már én szegény nem tudok kimenni enni (egyébként pont ebédidőben volt egy kisebb krízis, de jelentem, sikeresen elhárítottam - pedig kríziselhárításban nem vagyok egy világbajnok), akkor nekem adja; én pedig a sajátomat egy harmadik kollégának, ha már épp a mai menü a kedvence. Ilyenkor úgy érzem, hogy a világ néha ésszerűen működik. A nyúl pedig ehet hideg gyümölcslevest, márpedig azt igencsak szereti, a meggyes pitét pedig meghagyja uzsonnának, későbbre.A hétvégén randa-mocskos egy idő volt, úgyhogy nem mentünk fel az erdei házikóba grillsütni (pedig ki kellene már próbálni azt az olivaolajjal locsolt, zsenge spárgát is, biztos megy az olyan régi slágerekhez, mint grillezett padlizsán, cukkini, hagyma, no meg persze hús), a vasárnapi lecsó is tűzhelyen készült, nem bográcsban, de azért olyan volt, mint mindig - isteni.
Ezen kívül szombaton a sötét Belváros éjszaka egyik legnyomasztóbb terén (a Vörösmarty téren) sikerült megtekintenem a brazil-francia meccs második félidejét - olyan abszurd horror hangulata volt már annak is, hogy ott kötöttem ki, mintha Chtulhut elkönyvelnék, és Kafka elől menekülne a tenger mélyére; én például sétálni akartam, de végül foci lett belőle. A nézőközönség rajtam és öt lelkes francia turistán kívül a magyar alkoholizmus színe-virágából állt; volt ott erősen betintázott, a járdaszegélyen álomba bólintó negyvenes testvérpár (még kezdő versenyzők; még volt hová hazamenniük, és mosakodtak is, de már igénytelen bort ittak), és gyakorló hajléktalanok, akik felváltva a boruk után sivalkodtak (ki lopta el? te ittad meg, te köcsög! nem, te loptad el, de úgy szájon váglak...), és az 1966-os VB főbb eseményeit taglalták. Volt már vidámabb szocioélményem.
A meccs amúgy még a hozzám hasonló amatőr focirajongóknak is élvezetes volt, Henry gólja na igen , gyönyörű, a brazilok pedig néha olyanokat cselezgettek, hogy csak néztem. Kedvencem Saha volt, nagyjából másfél perccel azután kapott sárga lapot, hogy beállt - hiába, a jó játékos már csak ilyen...
De haladjunk csak visszafelé az időben: pénteken Brainoizzal dobáltuk a mézes pálinkákat (lefelé a garatunkon), bár azért öregek vagyunk mi már, a hevesség megkopott, és inkább csak apró kortyokban szürcsöltük az édes nedűt - de azért nagyon jó volt ám találkozni vele, akkor is, ha nem jöttünk rá, milyen jellegzetességekkel bírhatott a kora-középkori walesi falupítészet. Azóta sem. Bár én arra tippelnék, hogy mind a ketten pontosan tudjuk, miféle jellegzetességekkel bírhatott a kora-középkori walesi faluépítészet; az ég egy adta világon semmivel. A váraknál már voltak olyan elképzeléseik, hogy a lakótornyok márpedig D alakúak, és a várak a lehető legperverzebb amőbaalakzatban folynak le a lehető legperverzebb hegyetőkről és hegygerincekről (tetszőleges walesi várról meg lehet állapítani, hogy bennszülött haramia vagy normann hódító terveztette-e, utóbbiak kényszeresen szabályos várakat építtettek, előbbiek pedig ugye), de szerintem a falvak terén nem alkottak semmi egyedit. Vagy ha mégis, hát elmosta az idő.
Csütörtökön pedig az eső dacára is sétáltam nagyot, átsétáltam én a Lánchídon is, és a hűvös szélbe vetettem rőtarany fürtjeim (mind az 5centi+hajfestéket), miközben nagyszerű, új novellán gondolkoztam. Azt hiszem, egyszerre lesz bizarr és nyálas, megint nem tudtam megállni, hogy ne legyen benne Nagy és Sorsszerű szerelem; de az is kiderül, hogy még a középkategóriás rocksztárok is zavarba jönnek, ha részeg démonokkal kell együtt füvezniük a Szigeten (igen, aznap sok kávét ittam).
