Úgy látszik, elhatalmasodott rajtam az anglománia, és példaképül szolgáló nemzetem (helyett: a példaképemül szolgáló nemzet) előtt tisztelegve már kizárólag csak az időjárásról értekezem. De az is lehet, hogy országunk fölött embertelen förtelmek csaponganak időjárás helyett, és azért foglalkoztat ennyire a kérdés.Ma már délelőtt 11-ig többet dolgoztam, mint az elmúlt két napban összesen. Lehet, hogy annak is van hozzá némi köze, hogy mire bent lehajtottam volna az első vitaminkoktélomat (mostanában pezsgőtabletta-függő vagyok; a Plusszos sárgabarack-magnézium-B/6 és a citromfélék-ginzeng-koffein-L/karnitin-B/ezerféle a nyerő), beborult az ég, majd lassan lógatni kezdte a lábát az eső. És aztán kellemes vihar képében rúgott egyet a mindenségbe.
Persze szandálban jöttem, de üsse kő, elég volt a csöpögősre olvadt hónaljakból, abcug hőség, le vele! Igaz, ha ilyen idő lesz, ma este hogyan bámészkodom az első két Duna-híd egyikén (tegnap - a változatosság kedvéért - a Margit-hídról néztem a Lánchidat, tegnapelőtt fordítva, de mindkét esetben hosszan és elmélázva) hazafelé menet? Hazamegyek átöltözni, hogy aztán még egyszer, gyalog is hazamehessek?
Közben egyszer csak azon kaptam magam, hogy mostanában arról írok, hogy mi történik velem, és hogy ez valójában egész unalmas lehet. És hogy valójában ezt sosem akartam.
De hát annyi minden mást sem akartam, például tegnap háromszor nekimenni az ajtófélfának, ma pedig mindent, mindig kiönteni - de a Sors, az elkerülhetetlen Sors úgyis mindig utoléri az embert. Tegnap ráadásul verseket is fordítottam, magánszorgalomból (hogy legyen ide mit feltennem; marha magánszorgalmas vagyok) és persze nem túl tökéletesen. De néha még Tóth Árpád is gyengélkedett, pedig szerintem műfordításban ő még Kosztolányit is zsebre tette (de Radnótit már nem).
A múlt héten az egyik kollégám megkérdezte, hogy Glasgow Lengyelországban van-e. Azt hiszem, sikerült nem felzokognom, de a sarkam szemében azért már ott remegtek a könnyek. Persze az is lehet, hogy bennem van a hiba, talán nem tudok artikuláltan beszélni, ő pedig ártatlanul azt hitte, a főnökünk Krakkóba ment (de fonológiai ismereteim azt súgják, hogy az "zg" és a "kk" hangtorlódásokat nehéz összekeverni; a g/k és az l/r tévesztés csak elmegy, de ez...), és az is lehet, hogy tud valamit, amit én nem... például, hogy az a rengeteg lengyel valójában azért települt át Nagy-Britanniába dolgozni, hogy visszafoglalják ősi birtokaikat...
Egy másik kolléganőm pedig kifejtette, hogy mivel tudja, hogy a főnökasszony nem szereti, ha valaki spagettipántos felsőcskékben jár dolgozni, ezért két átlátszó, mélyen kivágott, spagettipántos hasvillantót vett fel, mert ha már két pánt is van egymás mellett, plusz a melltartóé, harmadiknak, nyilván eltérő színben, hogy a két átlátszó alatt is virítson, akkor az már olyan vastag, hogy akkor az már nem is számít, ugye? Mondta, miközben oldalzsebes, Barbie-bazdmeg-rózsaszín terepnadrágocskája erőteljesen csípőre préselt övvonala és a két átlátszó topsi közt jeti-tenyérnyi csíkban villogott a hasa. Valahol lemaradt a törzsfejlődésben, azt hiszem. Vagy én maradtam le. Nem tudom.
