
Tegnap Grafikuslánnyal találkoztam, megváltottuk a világot, és megtudtam, hogy a dohányzás erősebben összeköti az embert az asztráltestével és a környezete érzelmi lenyomatával (mégsem gyújtottam rá, aki nem bírja, ne dohányozzon - úgyhogy én ittam, bár az nem tudom, mit tesz az asztráltestemmel; azt legalább bírom), és láttam az új rajzát, ó, az valami döbbenetesen csodálatos. Csupa tűz, fájdalom és pusztítás. Tudom, hogy ezek nem a világ legpozitívabb dolgai, de azért elég szépen lehet ábrázolni őket, ha nekiszánja magát az ember.
Született kritika a 77 {hetvenhét} -ről, fenn van az ekultura.hu-n, lehet olvasni.
És a nap (hét, sőt, hónap) drámája: kitiltották szívem legkedvesebb fórumlakóját, az én édes-mézes Bambi babámat azok a gazok! Biztos Keresztapa, a svéd adminisztrátor volt a ludas! Vigasztalhatatlan vagyok... Bambi maga volt a brutális helyi szlengben, elképesztően agresszívan megnyilatkozó Elemi Ír Tahóság, és én ezért hason csúszva, vinnyogva imádtam még a központozását is. Olyan... tündérien volt rosszindulatú. Gonosztündérien. Sírok utána. Érte. És miatta. Kérem vissza a Sorstól. Most. Azonnal. De rögtön.
És ma egész nap olyasmiket vágnak hozzám a munkahelyemen, amit még sosem csináltam, nem tudom, hogy kell csinálni, hülye vagyok hozzá, el sem tudom kezdeni, nem értem. Azt hiszem, ma hamar lelépek, hátha holnap kevésbé lesz ijesztő a Minden.