A hétvégi konyha-rehabilitációs program eredményeképp még mindig csupa seb és vágás mindkét kezem, és az előszobámban még mindig nem lehet közlekedni - bár vagy két köbméter szemetet eltakarítottam. Igazából ha nem adtam volna fel az utolsó kiürült mosogatószeres flakonnál, szinte tökéletes lenne, de addigra tényleg besokalltam. Azóta pedig csak aludni voltam otthon.És persze csomagolni. Megyek hétvégére el, anyát látogatni. Ez mindig kicsit ijesztő - utazás, rohanás, három nap alatt bejárni Párizs összes elővárosának összes bevásárlóközpontját, és ráadásul ebben a melegben. Sőt, arrafelé még melegebb van.
Kitört rajtam, hogy mennyire nem szeretnék tengerre szállni, ha havazna, és egyáltalán. Alighanem semmi racionális oka nincs ennek a félelmemnek, senki sem akar sarkköri kutatóhajóútra vinni, nem is mennék - egyszerűen csak ennek az indokolatlan rettegésnek a tükrében mindjárt elviselhetőbbnek tűnik a villamossín-olvasztó förtelmes meleg.
És itt záruljon is mára tapsi nyuszi mókatára, mielőtt még további éktelen baromságok folynának a kezemből a képernyőre.
