Onnan lehet látni, hogy a hiányzó szavak kergetése mellett is túl sok időt töltök az interneten, hogy álmomban 1) igazi világmegmentős kug fu filmben puszta kézzel mászom fel a falakon és repülök az épületek közt, hogy legyőzzem minden stílusok hatalmas papírsárkánnyá vált, renegát ős-fő-nagymesterét 2) később Neil Gaimannel találkozom egy metróaluljáróban, ahol épp a szomszédja lányának az unokaöccsének a kutyájának az első tulajdonosának az akusztikus koncertjére készül egy eldugott forgalmi irodába, de minduntalan felismerik 3) egy tiszaparti kötélhintán előbb nemzetközi feszültségeket szül, hogy magyarul beszélünk, aztán jön Abdul Epigonész, egyetlen mesével megold néhány párezer éves konfliktust, és reméljük, cserébe elnézik nekünk az évnyitón, hogy térdig sárosan, mezítláb érkezünk.
Mondjuk lényegesen jobban jártam, mint néhányan, akiket twitteren követek méla csendben, és már akkor is azon idegeskedtek, hogy órák óta egy repülőtéren hitegetik őket mindenféle gépek ígéretével, amikor én még javágan szavakat kergettem, és még akkor is itt tartottak, amikor reggel felkeltem.
