főleg üveg

Először majdnem azt írtam, hogy türelmesen várok, de igazából se nem türelmesen, se nem várok, csak úgy valahogy egyszerre van minden és az ellenkezője is, ennek nem volt sok értelme, ugye?

Fleó jóvoltából holnap az etyeki Kezes-Láboson kiderül, hogy akarnak-e emberek pénzt adni a szerintem igenis gyönyörű borospoharakért (és a valójában egész pofás palackokért), és hogy nem áraztuk-e nagyon félre. Én mondjuk nem fogok tudni kimenni, nem merek egy napot vidám henyéléssel tölteni, mert utána megint egy-két nap visszarázódni a fordításba, és most végre betörtem a könyvet, most nem engedhetem el.


A borospoharak egyébként szándékosan nem színesek; igaz, hogy ezek fehérborhoz valók, de a borhoz hozzátartozik a színe, azt látni kell, élvezni anélkül, hogy más szín bezavarna. Még ha a minta le is kúszik a pohár szárán, nem fedi el teljesen, látni lehet, ahol az üveg öble megcsillantja az ital színét.


A fekete csipkés poharak a képeken mind különbözőek; az arany-fekete és a szőlős pohárból csak két-két darab készült, részint, mert beszáradt az arany kontúr, részint pedig mert a szőlős most már nem tetszik annyira, mint tíz éve, amikor festettem pár hasonló készletet.

Ami ezen kívül van, arról igazából nincs mit írni, megnéztem a Bourne hagyatékot, és azt hiszem, annyi mondanivalóm volna róla, hogy Jeremy Rennert jobban kedvelem, mint Matt Damont, Rachel Weisz pedig egyre szebb. A többit ne firtassuk. Jó volt, mert hangos volt, színes, és a sok lövöldözés szépen lecsiszolta az agyamat.

U. I.: Mentek ám a borosholmikkal ilyen mécsesek is, ilyen bögrék viszont nem, ezeket még Vid kapta a születésnapjára, mert szereti a lilát és a macskákat, azt hiszem.