Éjjel fél kettő van, úgy egy órája felkeltem, mert a felső szomszéd olyan hangosan bőgeti a Def Leppardot, hogy a szöveg alapján rá tudok keresni az egyes dalokra (innen tudom, hogy mind Def Leppard, és nem csak valami best of nyolcvanas évek került elő). A környéken nagyon türelmes vagy nagyon homogén zenei ízlésű emberek lakhatnak, mert a műsor már megy egy jó órája, és még senki nem törte rá az ajtót (hallanám). Annyira engem sem zavar, alapvetően kedvelem én a nyolcvanas évek himnikusan unalmas rockját. Magamtól nem hallgatnám, de így most kellemes, olyan, mintha egy régen sokat nézett sorozat ismétlésébe futottam volna bele, bár ha már ez a korszak, egy kis Bon Jovinak sokkal jobban örülnék, az Appetite for Destruction mentén pedig tökéletes lenne a boldogság és a hajnal kettő (bár lehet, hogy ha a még dauerolt Axl Rose visítana bele hirtelen az éjbe, akkor azért a lakótelep is fellázadna).
Aludni, azt nem lehet, de ez majd legfeljebb holnap reggel lesz rettenetes.
