egy bogrács hétvége

A nap és a szél valamelyik kombinációja lehet az, amitől le akar szakadni a fejem, a szemem meg csak úgy kifolyna csendben. Mindez némileg megnehezítette a tábortüzes-bográcsos kerti partik utolsó pár óráját, és hazajutás közben néha témától függetlenlenül csak fintorogtam és káromkodtam, aztán itthon a legvastagabb sapkámban aludtam, bekötött szemmel, és reggelre jobb lett. Azt hiszem, azóta lehet ez, mióta hét-nyolc éve egyszer csontig áztam a jegesesőben, és utána pár óra alatt egész mikszáthian megbetegedtem, az aszpirin és a világ modern csodái annyiban segítettek, hogy a soron következő napszakra nem meghaltam azonmód, csak magas lázzal fetrengtem, és azóta nem vagyok hajlandó kapucni nélküli télikabátot hordani. Valamint ha megfázok, sapkában ülök a gép előtt is, nyáron is, igen, kistrikóban és kötött sapkában.

De nem is erről akartam írni, hanem a tegnapi bográcsozásokról, a családiről és a barátiról, a város két átellenes végében. Jó volt mind a kettő, többször is félholtra ettem magam, és voltak ám borok is és sangriák, kutyák, macskák, hegyek, kerti tavak, viszonylag egyenletesen elosztva a két helyszín között. A macskás-tavas baráti rendezvényen ezer és egymillió éve nem látott ismerősök, néhány balszerencsés kérdéssel és az addigra épp beérő fejfájással megfűszerezve, hah, mintha sosem múlt volna el 2003, pedig elmúlt, és bár egyáltalán nem a most viszontlátottak miatt, de húdemilyenjóltette. Hazafelé menet aztán elaludtam a buszon, még szerencse, hogy a végállomásnál lakom, és hogy a végállomás tényére figyelmeztetni szokták az egyszeri utast a jólláthatósági mellényes biztonsági szakemberek (köznapibb nevükön ellenőrök).