Az éjféli turisztikus sétakonflisoztatásból hazafelé csattogó pacik patadobogása azért érdekesen töri meg a hömpöly-pozőr power ballada ütemét.
A pacik mondjuk menetrendszerűen ilyenkor ütegnek haza, néha el is szoktam merengeni rajta, az milyen élet lehet, amikor ebben, a modern világban kíméletlenül lassúnak tűnő tempóban döcög haza az ember késő éjszaka, miután egész nap ostoba turistákat vitt körbe-körbe ugyanazon a pár utcán, ahol már minden verébfiókát ismer; és aztán valamikor éjjel végigkattog a Margit-híd alatt, aztán ráfordul a Bécsi útra, és ki tudja, még milyen messze megy, a bakon ül mellette a társa, és vajon beszélgetnek még ilyenkor, vagy a másik már félig alszik?
Erről most eszembe jutott a Hexvessel, de már durván túl sokat gépelek félre ahhoz, hogy most azt is kifejtsem. Éjjel negyed három van, és a szomszéd most váltott Good Charlotte-ra.
