Az álom üledéke ott marad, egész nap, de még másnap este is, az
iszonyat utóízét nem mossa el semmi, sem a bor, sem a pálinka, sem a só,
semmi. Nem égeti ki a napfény, nem mossa el a tenger, nem öblíti ki sem
a sampon, sem a balzsam, nem festi át a szemhéjtus, a rúzs, mindenben
ott van, ott röhög, és gyűlölöm, gyűlölöm, és nem tudok semmit sem tenni
ellene.
Mert reális, mert megtörténget, ha nem is úgy,
de bármikor, bármikor, és nem vagyok rá felkészülve, még a félelemre
sem, nem vagyok én felkészülve semmire, nem megy nekem, nem ezt akarom
érezni, abban a kevésben, ami van, nem ezt a félelmet, nem ezt a gyászt,
nem, nem, nem; abban a kevésben, ami az embernek jut, én örömet akarok
érezni, állatit, tisztát, és boldogságot, éterit, és szépséget, ami
túlmutat az elkerülhetetlenen.
És ne jöjjenek nekem
elbaszott rémálmok, ne fojtsák meg azt is, ami van, azzal, hogy
mennyivel nagyobb a nincsek összege, baszódjanak haza a kis kurva
szúnyogszárnyukon, ne tegyenek tönkre egyetlen töredékmásodperc alatt
napokat, kibaszott kurva napokat, amikor nem tudom lerázni magamról
őket, menjenek a picsába, basszák meg, van épp elég bajom, miért fordul
még a tudatalattim is ellenem.
rúnakard a kézipoggyászban
Mindig van valami, a múlt héten üveget festettem (és vikingeket öltem), ezen a héten vikingeket öltem (és vikingeket öltem), a jövő héten nem tudom, mi lesz, mert a vikingek elfogytak, a következő könyvet pedig még nem volt időm elolvasni, így nem tudom, jövő héten kit ölök majd (vegyes afrikaiakra tippelek), csak azt, hogy megint meredek váltás lesz, és megint nehéz könyv, és két nehéz könyv egymás után, hogy is van az, nehéz.
Népi bölcsességeim közé pedig felrónám, hogy várni nagyon határozottan rosszabb, mint a fügepálinka, és hogy sose hagyd, hogy a kilistázott teendők összekeveredjenek a szószedettel, vagy azon kapod magad, hogy jóscsontokat keresel a zöldségesnél, holott legfeljebb a hentesnél lenne érdemes.
És csomagoltam ugyan provanszál románcokat, de most meg Chrétien de Troyes-t akarok olvasni (miért???), vagy leginkább fügepálinkát inni, de ahelyett meg várni kell.
Népi bölcsességeim közé pedig felrónám, hogy várni nagyon határozottan rosszabb, mint a fügepálinka, és hogy sose hagyd, hogy a kilistázott teendők összekeveredjenek a szószedettel, vagy azon kapod magad, hogy jóscsontokat keresel a zöldségesnél, holott legfeljebb a hentesnél lenne érdemes.
És csomagoltam ugyan provanszál románcokat, de most meg Chrétien de Troyes-t akarok olvasni (miért???), vagy leginkább fügepálinkát inni, de ahelyett meg várni kell.
szellem a gépben
A youtube lefagyott, de előtte "Write something..." üzenettel megosztotta a kért számot a facebook falamon (később emberek azt hitték, ennyire elmés vagyok, és válaszoltak). A twitter külön üzenetben gyűjtött nekem össze embereket, akiket én nyilván ismerek, de sosem hallottam még egyikükről sem.
Miért akarok hirtelen középkori provanszál verseket olvasni?
Miért akarok hirtelen középkori provanszál verseket olvasni?
elmegyek erdei remetének
Nem vagyok túl jó véleménnyel a mai napról, de legalább az ismeretlen telefonálók rejtélye megoldódott.
Irracionálisan nyomaszt, ha ismeretlen számról hívnak, mindig az az érzésem, hogy az univerzum újabb, sötét összeesküvéssel készül rám rontani, ebben főleg az az irracionális, hogy ehhez miért kéne neki ismeretlen szám, ismert számról is épp elég sötét dolgok szakadtak már a fejemre.
Irracionálisan nyomaszt, ha ismeretlen számról hívnak, mindig az az érzésem, hogy az univerzum újabb, sötét összeesküvéssel készül rám rontani, ebben főleg az az irracionális, hogy ehhez miért kéne neki ismeretlen szám, ismert számról is épp elég sötét dolgok szakadtak már a fejemre.
Darwin Carmichael is Going to Hell (webcomic)
Furcsa, néha egészen kusza, de rettentően szerethető webcomic a Darwin Carmichael is Going to Hell, úgy keveri a világ összes hitét, mitológiáját és összefüggéstelen ötletét, hogy az a legmeglepőbb benne, hogy mégis van értelme. Ez persze talán annak köszönhető, hogy két szerzője, Jenn Jordan és Sophie Goldstein annyira érezhetően élvezik, amit csinálnak, és nem nagyon hagyják, hogy parttalan lelkesedésüket megtörjék holmi hagyományos narratív elvárások.
Cikk az SFmag.hu-n.
szeptember végefelé
Hétfő reggel van, a világ kicsit szürke, és nem tudom egészen biztosra, ez most a fejemen belül, vagy kívül történik (borús az idő, és még nem ébredtem fel annyira, hogy istenigazából nekiüljek a munkának), hiába gőzölög előttem egy bögre kamillatea, menzás tejeskávé és hipóval felmosott linóleum szúrós szagát érzem, hétfő reggel van, a világ kicsit szürke, és az iskolákban a folyosón nyilván hunyorognak a neoncsövek. Nem tudom, miért jut az eszembe, a folyamatos számonkérés sosem ébresztett bennem heves nosztalgiát, legfeljebb a matekórák, a matematikában szerettem, hogy a szabatos, precíz megfogalmazást követve mindig el lehet jutni a megoldáshoz, akkor is, ha a megoldás az, hogy nincs, nem létezik, de egy matematikai feladványban hazudni, zavarba hozni, kétértelműen félrekommunikálni nehéz, ott csak figyelni kell, és a dolgok felgöngyölítik magukat, ha az ember kellően kitartó és ötletes (persze később volt olyan élményem, hogy hoppá, ez itt most súrolta azt, amit az én absztrakciós képességem még elvisel, és nem az lett volna a baj, hogy nem értem, hanem hogy nem tudom elképzelni, Gaussnak igaza lehetzett, az embereknek a fantáziája kopik ki először a matematika alól).
Nem tudom, ez most hogy került elő, lehet, hogy megártott, hogy éjjel háromkor már csak kedvtelésből is Odin bölcsességeit bambultam, nem feltétlenül azért, mert nincs elég viking az életemben, de nem lehet minden fenékig napnyugtás-pálmafás Coelho idézet.
Nem tudom, ez most hogy került elő, lehet, hogy megártott, hogy éjjel háromkor már csak kedvtelésből is Odin bölcsességeit bambultam, nem feltétlenül azért, mert nincs elég viking az életemben, de nem lehet minden fenékig napnyugtás-pálmafás Coelho idézet.
nem
A dolgok jelen állása szerint este 9-ig elkelt 1 db pohár, szóval a kísérlet úgy tűnik, egyértelmű eredménnyel zárul.
Ilyenkor élénken eszembe jut az, amikor felteszek képeket, és jönnek a kommentek, hogy "de hát ebből simán megélhetnél", és udvariasan hátírom, hogy nem, Asztrogóték neofolk zsebboltjában próbálkoztunk már vele annak idején, és szépek voltak azok is (mondjuk sosem jutott hozzám vissza a maradék, mert Asztrogót a bolt bezárására már megszakította J.-vel és velem a diplomáciai kapcsolatot - életem egyik markáns wtf jelensége, hogy pontosan miért - és hát akkor miért is adná vissza a bizományban nála hagyott cuccokat??? 4-5 évre mondjuk meglett volna belőle mindenki karácsonyi ajándéka, de hát ahhoz beszélnie kellett volna velem) (elég súlyos volt, hogy úgy jöttünk rá, hogy már nem vagyunk ún. barik, hogy megpróbáltuk felhívni, mert nem válaszolt az emailekre, és már nem élt a száma). Szóval az már ott és akkor is kiderült, hogy az emberek ilyen holmikat nézelődni szeretnek, nem vásárolni, de gondoltam, hátha ez azért valamivel mégis jobban eltalált hely lesz, borfesztivál, miegymás.
Persze az is lehet, hogy masszívan félreáraztuk a készletet (fél napig tanulmányoztuk Fleóval ketten a meskán a hasonló termékeket, de hát az is csak azt mutatja, mit kínálnak, nem azt, hogy mi ment el), de nem hinném, hogy ha valamivel lejjebb mentünk volna, más a helyzet - sokkal lejjebb menni meg egyszerűen az anyagköltség és a munkaórák miatt nem érdemes.
Kicsit viaskodik bennem a csalódottság és az énaztándemáregyévemegmondtam-hülyékvagytokmind-mértnemhiszteknekem, egyelőre szerencsére ez utóbbi nyer, néha jó ám, ha az ember nem hiszi el, amikor a barátai lelkendezni kezdenek.
Ilyenkor élénken eszembe jut az, amikor felteszek képeket, és jönnek a kommentek, hogy "de hát ebből simán megélhetnél", és udvariasan hátírom, hogy nem, Asztrogóték neofolk zsebboltjában próbálkoztunk már vele annak idején, és szépek voltak azok is (mondjuk sosem jutott hozzám vissza a maradék, mert Asztrogót a bolt bezárására már megszakította J.-vel és velem a diplomáciai kapcsolatot - életem egyik markáns wtf jelensége, hogy pontosan miért - és hát akkor miért is adná vissza a bizományban nála hagyott cuccokat??? 4-5 évre mondjuk meglett volna belőle mindenki karácsonyi ajándéka, de hát ahhoz beszélnie kellett volna velem) (elég súlyos volt, hogy úgy jöttünk rá, hogy már nem vagyunk ún. barik, hogy megpróbáltuk felhívni, mert nem válaszolt az emailekre, és már nem élt a száma). Szóval az már ott és akkor is kiderült, hogy az emberek ilyen holmikat nézelődni szeretnek, nem vásárolni, de gondoltam, hátha ez azért valamivel mégis jobban eltalált hely lesz, borfesztivál, miegymás.
Persze az is lehet, hogy masszívan félreáraztuk a készletet (fél napig tanulmányoztuk Fleóval ketten a meskán a hasonló termékeket, de hát az is csak azt mutatja, mit kínálnak, nem azt, hogy mi ment el), de nem hinném, hogy ha valamivel lejjebb mentünk volna, más a helyzet - sokkal lejjebb menni meg egyszerűen az anyagköltség és a munkaórák miatt nem érdemes.
Kicsit viaskodik bennem a csalódottság és az énaztándemáregyévemegmondtam-hülyékvagytokmind-mértnemhiszteknekem, egyelőre szerencsére ez utóbbi nyer, néha jó ám, ha az ember nem hiszi el, amikor a barátai lelkendezni kezdenek.
főleg üveg
Először majdnem azt írtam, hogy türelmesen várok, de igazából se nem türelmesen, se nem várok, csak úgy valahogy egyszerre van minden és az ellenkezője is, ennek nem volt sok értelme, ugye?
Fleó jóvoltából holnap az etyeki Kezes-Láboson kiderül, hogy akarnak-e emberek pénzt adni a szerintem igenis gyönyörű borospoharakért (és a valójában egész pofás palackokért), és hogy nem áraztuk-e nagyon félre. Én mondjuk nem fogok tudni kimenni, nem merek egy napot vidám henyéléssel tölteni, mert utána megint egy-két nap visszarázódni a fordításba, és most végre betörtem a könyvet, most nem engedhetem el.
A borospoharak egyébként szándékosan nem színesek; igaz, hogy ezek fehérborhoz valók, de a borhoz hozzátartozik a színe, azt látni kell, élvezni anélkül, hogy más szín bezavarna. Még ha a minta le is kúszik a pohár szárán, nem fedi el teljesen, látni lehet, ahol az üveg öble megcsillantja az ital színét.
A fekete csipkés poharak a képeken mind különbözőek; az arany-fekete és a szőlős pohárból csak két-két darab készült, részint, mert beszáradt az arany kontúr, részint pedig mert a szőlős most már nem tetszik annyira, mint tíz éve, amikor festettem pár hasonló készletet.
Ami ezen kívül van, arról igazából nincs mit írni, megnéztem a Bourne hagyatékot, és azt hiszem, annyi mondanivalóm volna róla, hogy Jeremy Rennert jobban kedvelem, mint Matt Damont, Rachel Weisz pedig egyre szebb. A többit ne firtassuk. Jó volt, mert hangos volt, színes, és a sok lövöldözés szépen lecsiszolta az agyamat.
U. I.: Mentek ám a borosholmikkal ilyen mécsesek is, ilyen bögrék viszont nem, ezeket még Vid kapta a születésnapjára, mert szereti a lilát és a macskákat, azt hiszem.
Fleó jóvoltából holnap az etyeki Kezes-Láboson kiderül, hogy akarnak-e emberek pénzt adni a szerintem igenis gyönyörű borospoharakért (és a valójában egész pofás palackokért), és hogy nem áraztuk-e nagyon félre. Én mondjuk nem fogok tudni kimenni, nem merek egy napot vidám henyéléssel tölteni, mert utána megint egy-két nap visszarázódni a fordításba, és most végre betörtem a könyvet, most nem engedhetem el.
A borospoharak egyébként szándékosan nem színesek; igaz, hogy ezek fehérborhoz valók, de a borhoz hozzátartozik a színe, azt látni kell, élvezni anélkül, hogy más szín bezavarna. Még ha a minta le is kúszik a pohár szárán, nem fedi el teljesen, látni lehet, ahol az üveg öble megcsillantja az ital színét.
A fekete csipkés poharak a képeken mind különbözőek; az arany-fekete és a szőlős pohárból csak két-két darab készült, részint, mert beszáradt az arany kontúr, részint pedig mert a szőlős most már nem tetszik annyira, mint tíz éve, amikor festettem pár hasonló készletet.
Ami ezen kívül van, arról igazából nincs mit írni, megnéztem a Bourne hagyatékot, és azt hiszem, annyi mondanivalóm volna róla, hogy Jeremy Rennert jobban kedvelem, mint Matt Damont, Rachel Weisz pedig egyre szebb. A többit ne firtassuk. Jó volt, mert hangos volt, színes, és a sok lövöldözés szépen lecsiszolta az agyamat.
U. I.: Mentek ám a borosholmikkal ilyen mécsesek is, ilyen bögrék viszont nem, ezeket még Vid kapta a születésnapjára, mert szereti a lilát és a macskákat, azt hiszem.
unalmas (melléknév)
Jó, persze, írhatnék dolgokról is, például a görögdinnyéről, amit megvettem szombaton, hazacipeltem, és nem felejtettem a hátizsákomban, hanem gyorsan betuszkoltam a hűtőszekrénybe. Csak hát vásárlás előtt és után, és fejben kicsit közben is azzal voltam elfoglalva, hogy este jön hozzám bébiszittelődni a kis fehér, és ahhoz kutya-kompatibilis rendet kell raknom, és a dinnye nagyjából ezzel a lendülettel törlődött is a nyilvántartásomból. Kedden aztán a bolt kellős közepén jutott az eszembe, hogy ó te jó ég, de hát én vettem egy dinnyét, és három napja úgy pakolok ki-be a hűtőbe, hogy nem tűnik fel, hogy ott trónol kereken, sötétzölden.
Persze ha már itt tartunk, írhatnék arról is, hogy szombaton nálam vendégeskedett a kis fehér kutya, mert már öreg és bizonytalan ahhoz, hogy egyedül hagyják. Most volt először nálam megőrzésre, úgyhogy az első félóra-óra azzal telt, hogy sokatmondóan elráncigált a bejárati ajtóhoz, vagy ha nem mentem, akkor leült az ajtó elé, és onnan nézett gyászosan. Aztán végre hagyta, hogy megsimogassam, sőt, hosszasan dögönyöznöm kellett, de aludni csak bő két órával érkezés után gömbölyödött össze (pedig hozták neki a saját kosarát a saját takarójával), előtte ugyan egyszer megágyazott magának a díványomon, de nem aludt el, mert meghallotta a fölöttünk lakó vizslát, és nyilván Házat Kellett Őriznie. Olyan kis öntudatos, mégis olyan törékeny öregúr lett, megszakad a szívem. Nincs szőnyegem, és csúszott a parkettán, milyen dolgok vannak, amire nem is gondoltam, pedig.
Pénteken bónuszosan nagyot vacsoráztunk a szomszédos távol-keleti étteremben, a maláj vörös curry finom, de csíphetett volna jobban, és egyszer akkor is kipróbálom a szecsuáni módjukat, ha tudom, hogy ahhoz kéne egy külön szecsuáni szakács, illetve ha a többiek szerint az unalmas. Egyszer két hétig mindennap fokhagymás-csípős paradicsomszószt ettem, és tök jó volt, azt hiszem, az unalmas nálam összekeveredett valamivel a szótárban.
Ma elolvastam egy kifejezetten hosszú interjút franciául, tegnap pedig egy tunéziai hír alatt a kommenteket, de olvasás közben mindig úgy érzem, hogy csalok, mert van időm végiggondolni, mit látok, és írásban sokkal jobban felismerhetőek az angollal közös szavak és szerkezetek. Azért nem ártana egy tisztességes beépíthető szótár, mert bár pl. a serpentait (kígyózott) elsőre megvolt, nem mindent lehet morfológiából, szintaxisból és angolból összerakni.
Persze ha már itt tartunk, írhatnék arról is, hogy szombaton nálam vendégeskedett a kis fehér kutya, mert már öreg és bizonytalan ahhoz, hogy egyedül hagyják. Most volt először nálam megőrzésre, úgyhogy az első félóra-óra azzal telt, hogy sokatmondóan elráncigált a bejárati ajtóhoz, vagy ha nem mentem, akkor leült az ajtó elé, és onnan nézett gyászosan. Aztán végre hagyta, hogy megsimogassam, sőt, hosszasan dögönyöznöm kellett, de aludni csak bő két órával érkezés után gömbölyödött össze (pedig hozták neki a saját kosarát a saját takarójával), előtte ugyan egyszer megágyazott magának a díványomon, de nem aludt el, mert meghallotta a fölöttünk lakó vizslát, és nyilván Házat Kellett Őriznie. Olyan kis öntudatos, mégis olyan törékeny öregúr lett, megszakad a szívem. Nincs szőnyegem, és csúszott a parkettán, milyen dolgok vannak, amire nem is gondoltam, pedig.
Pénteken bónuszosan nagyot vacsoráztunk a szomszédos távol-keleti étteremben, a maláj vörös curry finom, de csíphetett volna jobban, és egyszer akkor is kipróbálom a szecsuáni módjukat, ha tudom, hogy ahhoz kéne egy külön szecsuáni szakács, illetve ha a többiek szerint az unalmas. Egyszer két hétig mindennap fokhagymás-csípős paradicsomszószt ettem, és tök jó volt, azt hiszem, az unalmas nálam összekeveredett valamivel a szótárban.
Ma elolvastam egy kifejezetten hosszú interjút franciául, tegnap pedig egy tunéziai hír alatt a kommenteket, de olvasás közben mindig úgy érzem, hogy csalok, mert van időm végiggondolni, mit látok, és írásban sokkal jobban felismerhetőek az angollal közös szavak és szerkezetek. Azért nem ártana egy tisztességes beépíthető szótár, mert bár pl. a serpentait (kígyózott) elsőre megvolt, nem mindent lehet morfológiából, szintaxisból és angolból összerakni.
furcsa dolgokat találok néha piszkozatban
how to talk to boys at festivals
Sok múlik azon, persze, hogy az ember mit akar elérni, én láthatóan egy időgépet kerestem volna valahol a fröccsben, vagy egy értelmező kéziszótárt a porban toporgáshoz, mármint nem, mert értelmezni tökéletesen tudom a porban toporgás legtöbb árnyalatát, inkább valami akcióterv kellett volna. Tökéletesen tudtam azt is, hogy mit nem szabad mondani, de annyira bosszantott az egész helyzet, hogy szándékosan és csak azért is és alighanem átütő ellenségességgel mondtam nagyjából mindent, amit egyértelműen nem kellett volna, de nem is lett volna szabad, és persze így is lehet beszélgetni fiúkkal fesztiválokon, csak minek.
Persze tegyük hozzá, ez volt az a nap, amikor az egész világot fiúsítottam, és mindenkivel úgy beszéltem, hogy minek, inni is úgy ittam, hogy minek, sőt, a lábam is úgy vonszoltam magam után a porban, hogy minek, mondjuk így utólag ezt kiterjeszthetem az egész hónapra is, akár, sőt, simán az egész évre.
bandázs
Alaposan betekerem a kezem egy-egy etap előtt, mintha ki akarnám verni a regény fogát, ahelyett, hogy lefordítanám.
rombol
Az oké, hogy azért tört el a munkafelület, mert feltettem a térdemre, hogy könnyebben hozzáférjek egy kunkorhoz, és ezek szerint a térdem túl puha ahhoz, vagy az ujjam túl erős, hogy rányomjak egy vékony gyurmaszálat az üveglapra. Az is oké, hogy mázlim volt, és a szépen, szilánok nélkül hasadó üveg sem az ujjamat nem vágta meg, sem a térdemet. De annak akkor sem örülök, hogy hosszában kettémetszette azt a mintát, amin másfél órát dolgoztam.
Az bezzeg nem zavar, hogy amúgy rendszeresen városokat irtok ki és világokat pusztítok el, az a munkám.
kijelentés, kérdés
Egy kávé nem kávé.
És már délelőtt tíz van, és még semmi igazán koffein-pótlót sem mondott egy politikus sem, hát ezért fizetek én adót?
És már délelőtt tíz van, és még semmi igazán koffein-pótlót sem mondott egy politikus sem, hát ezért fizetek én adót?
néhanap (piroska szeretne találkozni a farkassal, hogy legyen kit agyonvernie)
Miután nem tudtam elvinni a nagyszülőnek a gyógylámpát (mert elromlott a dobozában, hát hol romoljon el), csak magamat és az ebédet, beültem fordítani egy légkondicionált kávézóba, ha már úgyis megint hirtelen harmincsok fok lett.
Igen, otthon hagytam a könyvet, amiből dolgoznom kéne.
Igen, otthon hagytam a könyvet, amiből dolgoznom kéne.
szorong
Már megint lyukat rágtam az egyik ujjamra, éjszaka negyedórás leosztásokban álmodtam zseniális, de nyomasztó megoldandókat, és leginkább azért nem haladok semmivel, mert semmire sem érzem magam képesnek.
Alkalmasnak sem.
Pedig őszintén, a körömnvágástól például nem kéne ennyire rettegnem.
Alkalmasnak sem.
Pedig őszintén, a körömnvágástól például nem kéne ennyire rettegnem.
egy bogrács hétvége
A nap és a szél valamelyik kombinációja lehet az, amitől le akar szakadni a fejem, a szemem meg csak úgy kifolyna csendben. Mindez némileg megnehezítette a tábortüzes-bográcsos kerti partik utolsó pár óráját, és hazajutás közben néha témától függetlenlenül csak fintorogtam és káromkodtam, aztán itthon a legvastagabb sapkámban aludtam, bekötött szemmel, és reggelre jobb lett. Azt hiszem, azóta lehet ez, mióta hét-nyolc éve egyszer csontig áztam a jegesesőben, és utána pár óra alatt egész mikszáthian megbetegedtem, az aszpirin és a világ modern csodái annyiban segítettek, hogy a soron következő napszakra nem meghaltam azonmód, csak magas lázzal fetrengtem, és azóta nem vagyok hajlandó kapucni nélküli télikabátot hordani. Valamint ha megfázok, sapkában ülök a gép előtt is, nyáron is, igen, kistrikóban és kötött sapkában.
De nem is erről akartam írni, hanem a tegnapi bográcsozásokról, a családiről és a barátiról, a város két átellenes végében. Jó volt mind a kettő, többször is félholtra ettem magam, és voltak ám borok is és sangriák, kutyák, macskák, hegyek, kerti tavak, viszonylag egyenletesen elosztva a két helyszín között. A macskás-tavas baráti rendezvényen ezer és egymillió éve nem látott ismerősök, néhány balszerencsés kérdéssel és az addigra épp beérő fejfájással megfűszerezve, hah, mintha sosem múlt volna el 2003, pedig elmúlt, és bár egyáltalán nem a most viszontlátottak miatt, de húdemilyenjóltette. Hazafelé menet aztán elaludtam a buszon, még szerencse, hogy a végállomásnál lakom, és hogy a végállomás tényére figyelmeztetni szokták az egyszeri utast a jólláthatósági mellényes biztonsági szakemberek (köznapibb nevükön ellenőrök).
De nem is erről akartam írni, hanem a tegnapi bográcsozásokról, a családiről és a barátiról, a város két átellenes végében. Jó volt mind a kettő, többször is félholtra ettem magam, és voltak ám borok is és sangriák, kutyák, macskák, hegyek, kerti tavak, viszonylag egyenletesen elosztva a két helyszín között. A macskás-tavas baráti rendezvényen ezer és egymillió éve nem látott ismerősök, néhány balszerencsés kérdéssel és az addigra épp beérő fejfájással megfűszerezve, hah, mintha sosem múlt volna el 2003, pedig elmúlt, és bár egyáltalán nem a most viszontlátottak miatt, de húdemilyenjóltette. Hazafelé menet aztán elaludtam a buszon, még szerencse, hogy a végállomásnál lakom, és hogy a végállomás tényére figyelmeztetni szokták az egyszeri utast a jólláthatósági mellényes biztonsági szakemberek (köznapibb nevükön ellenőrök).
amihez képest még a good charlotte sem olyan rossz, pedig
Azt írtam volna, hogy a reggel rettenetes lesz?
Holmi próféták szólhattak belőlem, rögtön egy egész csorda.
Fúrnak.
Holmi próféták szólhattak belőlem, rögtön egy egész csorda.
Fúrnak.
kis éji lovak
Az éjféli turisztikus sétakonflisoztatásból hazafelé csattogó pacik patadobogása azért érdekesen töri meg a hömpöly-pozőr power ballada ütemét.
A pacik mondjuk menetrendszerűen ilyenkor ütegnek haza, néha el is szoktam merengeni rajta, az milyen élet lehet, amikor ebben, a modern világban kíméletlenül lassúnak tűnő tempóban döcög haza az ember késő éjszaka, miután egész nap ostoba turistákat vitt körbe-körbe ugyanazon a pár utcán, ahol már minden verébfiókát ismer; és aztán valamikor éjjel végigkattog a Margit-híd alatt, aztán ráfordul a Bécsi útra, és ki tudja, még milyen messze megy, a bakon ül mellette a társa, és vajon beszélgetnek még ilyenkor, vagy a másik már félig alszik?
Erről most eszembe jutott a Hexvessel, de már durván túl sokat gépelek félre ahhoz, hogy most azt is kifejtsem. Éjjel negyed három van, és a szomszéd most váltott Good Charlotte-ra.
A pacik mondjuk menetrendszerűen ilyenkor ütegnek haza, néha el is szoktam merengeni rajta, az milyen élet lehet, amikor ebben, a modern világban kíméletlenül lassúnak tűnő tempóban döcög haza az ember késő éjszaka, miután egész nap ostoba turistákat vitt körbe-körbe ugyanazon a pár utcán, ahol már minden verébfiókát ismer; és aztán valamikor éjjel végigkattog a Margit-híd alatt, aztán ráfordul a Bécsi útra, és ki tudja, még milyen messze megy, a bakon ül mellette a társa, és vajon beszélgetnek még ilyenkor, vagy a másik már félig alszik?
Erről most eszembe jutott a Hexvessel, de már durván túl sokat gépelek félre ahhoz, hogy most azt is kifejtsem. Éjjel negyed három van, és a szomszéd most váltott Good Charlotte-ra.
kis éji zene
Éjjel fél kettő van, úgy egy órája felkeltem, mert a felső szomszéd olyan hangosan bőgeti a Def Leppardot, hogy a szöveg alapján rá tudok keresni az egyes dalokra (innen tudom, hogy mind Def Leppard, és nem csak valami best of nyolcvanas évek került elő). A környéken nagyon türelmes vagy nagyon homogén zenei ízlésű emberek lakhatnak, mert a műsor már megy egy jó órája, és még senki nem törte rá az ajtót (hallanám). Annyira engem sem zavar, alapvetően kedvelem én a nyolcvanas évek himnikusan unalmas rockját. Magamtól nem hallgatnám, de így most kellemes, olyan, mintha egy régen sokat nézett sorozat ismétlésébe futottam volna bele, bár ha már ez a korszak, egy kis Bon Jovinak sokkal jobban örülnék, az Appetite for Destruction mentén pedig tökéletes lenne a boldogság és a hajnal kettő (bár lehet, hogy ha a még dauerolt Axl Rose visítana bele hirtelen az éjbe, akkor azért a lakótelep is fellázadna).
Aludni, azt nem lehet, de ez majd legfeljebb holnap reggel lesz rettenetes.
Aludni, azt nem lehet, de ez majd legfeljebb holnap reggel lesz rettenetes.
szétszórt
Persze, volt már ennél szilánkosabb a figyelmem, de igazából kevésbé kínos a saját telefonomat elhagyni, mint valaki más könyvét, és miegymás. Akkor is, ha az erősen agyhiányos állapotnak alighanem ahhoz is volt köze, hogy teljesen véletlenül összefutottam egy gimnáziumi osztálytárssal, és elmondhatatlanul furcsa volt, hogy valaki, aki egykor az egyik legjobb barátom volt, mennyire nem hiányzott abban a 12 évben, amikor nem láttam. És persze, tudtunk miről beszélni, és jó volt látni, de
hagyjuk is, ez nem az a blog, ahol a nézeteimet fejtegetném a világról, nem mintha lenne olyan blog, ahol ezt teszem, elvégre a legfőbb nézetem a világról az, hogy fejtegesse róla a nézeteit valaki más, jellemzően olyan, akinek hat anyja van. Írásban. Élőben magam vagyok a Bölcsességek Tárháza, az Okoskodás Netovábbja, és az Alfák Rómeója csak azért nem, mert ennyire sosem merültem bele az LGBT szubkultúrákba.
Erről jól az eszembe jutott valami, de mire befejeztem a mondatot, már el is felejtettem. Hát, ilyen napokat élek.
A boltban megint elkérték a személyimet, aminek természetesne kínos röhögés lett a vége, mert ugyan kicsit kócos voltam, és nagyon elbújtam a kötött garbóban, azért nem nézhettem ki tizennyolcnak, hát még tizenhétnek. Szép dolgokat csinálok, egész kényelmesek is, bár némelyiket még tesztelnem kell, hogy mennyire gyűrődik viselés közben (követik a nyak ívét, és hajlanak, ahogy az ember mozgatja a fejét), néha egyszerűbb lenne az élet, ha nem érdekelne, hogy dolgokat csináljak, mennyivel jobban oda tudnék figyelni a dolgomra, például, hogy ne hagyjak el mindig mindent, könyveket az utcán, az országot iratok nélkül, bár szerintem tőlem még az is kitelne, hogy egy egész államot leteszek valahová, és ott felejtem.
hagyjuk is, ez nem az a blog, ahol a nézeteimet fejtegetném a világról, nem mintha lenne olyan blog, ahol ezt teszem, elvégre a legfőbb nézetem a világról az, hogy fejtegesse róla a nézeteit valaki más, jellemzően olyan, akinek hat anyja van. Írásban. Élőben magam vagyok a Bölcsességek Tárháza, az Okoskodás Netovábbja, és az Alfák Rómeója csak azért nem, mert ennyire sosem merültem bele az LGBT szubkultúrákba.
Erről jól az eszembe jutott valami, de mire befejeztem a mondatot, már el is felejtettem. Hát, ilyen napokat élek.
A boltban megint elkérték a személyimet, aminek természetesne kínos röhögés lett a vége, mert ugyan kicsit kócos voltam, és nagyon elbújtam a kötött garbóban, azért nem nézhettem ki tizennyolcnak, hát még tizenhétnek. Szép dolgokat csinálok, egész kényelmesek is, bár némelyiket még tesztelnem kell, hogy mennyire gyűrődik viselés közben (követik a nyak ívét, és hajlanak, ahogy az ember mozgatja a fejét), néha egyszerűbb lenne az élet, ha nem érdekelne, hogy dolgokat csináljak, mennyivel jobban oda tudnék figyelni a dolgomra, például, hogy ne hagyjak el mindig mindent, könyveket az utcán, az országot iratok nélkül, bár szerintem tőlem még az is kitelne, hogy egy egész államot leteszek valahová, és ott felejtem.
túladagolás
Onnan lehet látni, hogy a hiányzó szavak kergetése mellett is túl sok időt töltök az interneten, hogy álmomban 1) igazi világmegmentős kug fu filmben puszta kézzel mászom fel a falakon és repülök az épületek közt, hogy legyőzzem minden stílusok hatalmas papírsárkánnyá vált, renegát ős-fő-nagymesterét 2) később Neil Gaimannel találkozom egy metróaluljáróban, ahol épp a szomszédja lányának az unokaöccsének a kutyájának az első tulajdonosának az akusztikus koncertjére készül egy eldugott forgalmi irodába, de minduntalan felismerik 3) egy tiszaparti kötélhintán előbb nemzetközi feszültségeket szül, hogy magyarul beszélünk, aztán jön Abdul Epigonész, egyetlen mesével megold néhány párezer éves konfliktust, és reméljük, cserébe elnézik nekünk az évnyitón, hogy térdig sárosan, mezítláb érkezünk.
Mondjuk lényegesen jobban jártam, mint néhányan, akiket twitteren követek méla csendben, és már akkor is azon idegeskedtek, hogy órák óta egy repülőtéren hitegetik őket mindenféle gépek ígéretével, amikor én még javágan szavakat kergettem, és még akkor is itt tartottak, amikor reggel felkeltem.
Mondjuk lényegesen jobban jártam, mint néhányan, akiket twitteren követek méla csendben, és már akkor is azon idegeskedtek, hogy órák óta egy repülőtéren hitegetik őket mindenféle gépek ígéretével, amikor én még javágan szavakat kergettem, és még akkor is itt tartottak, amikor reggel felkeltem.
feloldhinttarholdnappettyelevenmintboltadembertoldmindlead
Komolyan meg tudnék ütni valakt. Leginkább azt, aki az amúgy sem túl jó,de legalább a hirtelen agyleakadásos jajmostéppnemjutazeszembe helyzetekben kézre eső sztaki szótárt ilyen használhatatlanra újította.
Nincs (nagyon) sok olyan angol és magyar szó, aminek egyezik az írásképe, de elég lehangoló, amikor pont egy ilyet néznék meg, és az a foshalom még fölényesen baszogat is, hogy biztos nem jól állítottam be a fordítás irányát. És ha megpróbálom átállítani, megint visszaállítja, mert én azt nem tudhatom.
Nincs (nagyon) sok olyan angol és magyar szó, aminek egyezik az írásképe, de elég lehangoló, amikor pont egy ilyet néznék meg, és az a foshalom még fölényesen baszogat is, hogy biztos nem jól állítottam be a fordítás irányát. És ha megpróbálom átállítani, megint visszaállítja, mert én azt nem tudhatom.
doktor úr, baj, ha a kapszulás kávégép helyett bajuszvágó kávésgépet olvastam?
Hát, beköszöntött az ősz is, és szombaton még szép volt énnekem, de most már megint 30+ fok van, és ráolvadok a klaviatúrára. Agyam egy szál sem, ami szellemi típusú munkánál meglehetősen előnytelen, nem baj, nem baj, majd nem tudom, biztos lesz valahogy minden, például egyszer úgyis lesz még hideg, igaz, az meg fűtésszámlával jár.
Tökéletlen egy dolog az élet.
Mindez még nem lenne akkora baj, ha legalább én tökéletes volnék, de elég messze állok tőle. Pillanatnyilag annyival is messzebb, hogy már megint álmos vagyok, márpedig álmosan bármit csinálni - ami nem alvás - a legkevésbé sem tökéletes. Persze néha még az alvás sem az igazi, a legrosszabb az, amikor álmomban vagyok álmos, pláne, amikor tudom, hogy most csak álmodom, hogy álmos vagyok, mert akkor aztán végképp nem lehet semmit sem tenni ellene, mert alvás közben aludni semmivel sem pihentetőbb, mint csak úgy aludni.
Hát ennyi. És remélem, holnap nem próbálom véletlenül rézszínű üvegfesték kontúrral bekenni az arcom krém helyett. Mert mindennek hülye fehér tubusban kell lennie.
Tökéletlen egy dolog az élet.
Mindez még nem lenne akkora baj, ha legalább én tökéletes volnék, de elég messze állok tőle. Pillanatnyilag annyival is messzebb, hogy már megint álmos vagyok, márpedig álmosan bármit csinálni - ami nem alvás - a legkevésbé sem tökéletes. Persze néha még az alvás sem az igazi, a legrosszabb az, amikor álmomban vagyok álmos, pláne, amikor tudom, hogy most csak álmodom, hogy álmos vagyok, mert akkor aztán végképp nem lehet semmit sem tenni ellene, mert alvás közben aludni semmivel sem pihentetőbb, mint csak úgy aludni.
Hát ennyi. És remélem, holnap nem próbálom véletlenül rézszínű üvegfesték kontúrral bekenni az arcom krém helyett. Mert mindennek hülye fehér tubusban kell lennie.
a szokásos, végtelenedik rész
Kéne valamit csinálni, azt hiszem, ami nem "és akkor elvesztem pár órányi munkám", az nem volt olyan meggyőző része a mai napnak. Mondjuk hajat kéne mosni (és zoknit is, gondolom, nem egyszerre), és elmenni venni mindenféle krémeket, amik a népi babonaság szerint jót tesznek, ha az ember keze fáj, nem tudom, mi velük kapcsolatban az igazság, a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a kezem fájni akar, akkor fáj, de valamiben mégis hinni kell. A Télapón kívül. Vagy most vele hányadán is állok?
A múlt héten visszajött a házi kísértet, vagy legalábbis azok a fajta rémálmok, amikről azt hittem, valamikor 2007-ben elköltöztek, még arra is voltak tippjeim, mikor és miért. De most megint arra ébredtem, hogy elég ijedten és nagyon dühösen közlöm a szobanövény előtti légüres térrel, hogy én bizony sokkal jobban aludnék, ha lenne szíves távozni, majd a torokfájás ellen feltekert kendő csücskeit gondosan begyömöszölöm a pizsamámba, hogy ha megsértődött volna a derék errejáró szellem, ne azzal fojtson meg. Baromi logikus gondolat, hogy egy kísértet csak az amúgy csomóra kötött kendővel tudna bántalmazni, de régen tanulmányoztam szörnykönyveket, és ezek szerint nem maradt meg túl sok minden a fejemben.
Amúgy is jó kérdés, mi van a fejemben, én néha már tényleg nem tudom.
A múlt héten visszajött a házi kísértet, vagy legalábbis azok a fajta rémálmok, amikről azt hittem, valamikor 2007-ben elköltöztek, még arra is voltak tippjeim, mikor és miért. De most megint arra ébredtem, hogy elég ijedten és nagyon dühösen közlöm a szobanövény előtti légüres térrel, hogy én bizony sokkal jobban aludnék, ha lenne szíves távozni, majd a torokfájás ellen feltekert kendő csücskeit gondosan begyömöszölöm a pizsamámba, hogy ha megsértődött volna a derék errejáró szellem, ne azzal fojtson meg. Baromi logikus gondolat, hogy egy kísértet csak az amúgy csomóra kötött kendővel tudna bántalmazni, de régen tanulmányoztam szörnykönyveket, és ezek szerint nem maradt meg túl sok minden a fejemben.
Amúgy is jó kérdés, mi van a fejemben, én néha már tényleg nem tudom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)