Ma reggel félálomban elballagtam az új Guy Gavriel Kay könyvemért a postára, és véletlenszerűen felcsaptam, és az első mondat, amit megláttam, az volt, hogy "ezt beleírom a blogomba" . Azért ez már mégiscsak durva, el vagyok én szokva attól, hogy ilyen ütemben fejlődik a fantasy. És a tizenöt éves főhős egyelőre hallgatott Led Zeppelint, U2-t és Pearl Jam-et, úgyhogy már most szeretem ezt a könyvet - nem is kellene bele mindenféle fantasztikum, én azzal is beérem, ha időnként jó zenéket hallgatnak, és erről eszembe jut, hogy akkor most hallgatok jó zenéket én is.Úgyhogy eszembe is jutott. Általános Chris Cornell rajongók (továbbá Soundgarden és Audioslave specialisták) viszont nézzék meg ezt itt, igazi koncert, két új számmal megspékelve.
Kedden amúgy megérkezett a népies kelta morgólódás is, a postás kivételesen nem perdítette be a lábtörlőmre, úgyhogy egy órát álhattam érte sorba. De legalább most már tudom, hogy Manannán Mac Lir, az ír tenger- és túlvilágisten valójában egy lila csíkos minotaurusz. Egyébként ennek örömére rettentően hosszú eszmefuttatást írtam a lemez, azaz a Mael Mórdha: Gealtacht Mael Mórdha (Mael Mórdha őrülete) és a 1014-es clontarfi csata kapcsán, amiben mintegy mellékesen szerepelt egy kanáritollat hányó sárkány és a fél óizlandi irodalom is, aztán rájöttem, hogy ez ekkora terjedelemben talán mégiscsak túlzás (ha valaki pedig mindenáron az én összefoglalásomban kíváncsi arra, hogyan bukott el az írek legnagyobb nagykirálya, az perverz) (és ír nekem).
Ha pediglen már írek, ott is bizarr az élet; miután egy rádióműsorba betelefonált az egyik legszigorúbb börtönből egy elítélt (és azért annyira nem liberálisak ezek az írek sem, hogy minden börtöntölteléknek adjanak mobiltelefont), és elküldte a jó édesbe a műsor vendégeként sütkérező bűnügyi újságíró-sztárt, sietve átkutattatták a börtönt, és bizony, sok más érdekesség mellett találtak egy eleven hullámospapagájt is. Állítólag a rab barátnője csempészte be, testüregben (érdemes nem elképzelni). Valamint előkerült három TV és DVD lejátszó is, és itt már komolyan felmerül, hogy az azért testüregben sem egyszerű eset, vagy... Nem, ezt még kevésbé érdemes elképzelni.
Majdnem kifelejtettem, hogy kedden ritka kellemeset söröztem Srakker és Búvárzenekar kollégákkal, szerdán pedig bevásároltam, sört, csíkos térdzoknit, csokit és rágógumit, ahogy azt kell (valójában vettem zsemlét, sajtot és vajat is), a hátam még mindig fáj, és éjszaka elveszítettem Szvínit, az alvóbárányomat (nem tudom, miért épp Szvíni lett, egyelőre az őrület leghalványabb jelét sem mutatja - sőt, igen tudálékos arckifejezést vág). De aztán reggelre megkerült, szerencsére.
