Nem húzta ki. Kaptam rá antibiotikumot, és állítólag szedhetem a másikkal egyszerre, és a harmadikkal is, és nekem akkor jó lesz - egyelőre csak fáj a fogam, és iszonyúan kába vagyok egész nap. Lassan több gyógyszert szedek, mint a nagyszüleim összesen. De remélem, ennek egy hét múlva már vége (és igen, szombaton megyek esküvőre, és nem ihatok!!! tragédia), és utána soha többé nem kell egyszerre több orvos felügyelete alatt állnom.
A rendelőben várakozva aztán felfedeztem, hogy játsszák már nálunk is a Felkavar a szél -t, és gondoltam, hogy ha hamar végez velem a doktorbácsi (és úgy lett), akkor még épp odaérek este az Urániába, és megnézem. Ha már igazi írek is ajánlották, akik szerint a Michael Collins amúgy elég rossz film volt, és ráadásul ebben egyet is érthettem velük (a Michael Collins amúgy elég rossz film volt), úgyhogy elhittem azt is, hogy ez meg elég jó. A film eredeti címét (The wind that shakes the barley) egy ismertebb ír ballada adja, előadta például a Dead Can Dance is; arról szól, hogy derék fiatalemberünk épp búcsút venne szerelmétől, hogy elmenjen, és beálljon az ír szabadságért küzdő hősök sorába, amikor a lányt aljas módon lelövik, és egyébként később a bátor harcosok is mind meghalnak, mert már azt az 1798-as felkelést is csúnyán leverték az angolok.
A filmben azonban 1920-at írunk, és ezt a felkelést nem verik le, pedig próbálják, csúnyán. Churchill híres black & tan -jei rögtön az első jelenetekben bemutatják, hogyan jár el a katona ellenséges civilekkel szemben (puskatussal, nyakszirtre) - az ellenséges civilek ettől persze önvédelemből és lesből viszont-öldökölni kezdenek, és a valóság valószínűleg jóval csúfabb volt annál, mint amit a filmben bemutatnak. Pedig az sem szép. A véres gerillaharcok után az békeszerződést elfogadók és vitatók között szinte azonnal kitört a polgárháború, és ír lészen írnek a farkasa; a film itt véget ér, de mi tudjuk, hogy az angolok többé nem nyomták el az Ír Szabadállamot (később Írországot, még később Ír Köztársaságot), Észak-Írország kérdése pedig ennél sokkal, sokkal összetettebb, és nem főképp az angolok ragaszkodnak ahhoz a földdarabhoz a mai napig (a protestánsok egy része nem szeretett volna katolikus fennhatóság alá kerülni) (és még ez sem ennyire egyszerű).
A film, bár történelmi hűségért sem kellett a szomszédba mennie, olyan ősi, drámai helyzetekre épül, hogy előzetes vagy utólagos ismeretek nélkül, időtlen történetként is élvezetes (hazaszeretet - eszmék és megalkuvás, eszmék és testvérek). Bár persze ha valaki még annyit sem tud az ír történelemről, mint én, annak talán zavaró, hogy a film nem tekint vissza az előzményekre, nem kacsint ki az angliai politikai csatározásokra, és ezek hatására az ír kérdésben, és nem mondja ki a végén megnyugtatóan, hogy amúgy onnantól kezdve az íreknek szinte, később pedig tényleg, igazi országa is volt - nekem tetszett, hogy a film csak annyit mutat meg a világból, amennyit hőseink látnak (például Ulsterből nem sokkal többet, mint, hogy "élnek Belfastban unokatestvéreim, és éheznek az utcán" ; ez amúgy szintén reális meglátás, csak nem magyarázza, hogy az Egyesült Királysággal maradt megyék miért választották önként a maradást) (és az Ír-sziget délebbi részeiről miért vándorolt át oda szinte minden protestáns; bár tegyük hozzá, délen eleve jóval kevesebben voltak... de ez is egy hosszú történet).
Érdemes megnézni.