A hétfő, a kedd és a csütörtök nagy döntése általában az, hogy először, vagy utoljára nézem meg, hogy frissült-e az Order of the Stick. Ma elsőnek néztem meg. Mostantól tudom, hogy a narancssárga mamut a legnagyobb királyság. Vagy legalábbis sejtem, mert ma történetesen egy üres szemüvegtokkal bandukoltam be a munkahelyemre, és most félvakon bámulom a képernyőt. Délutánra szerintem már egyáltalán nem fogok látni, csak távoli dolgokat. De munka van, kérem szépenKülönben ennyi év és köbméter fordítás után egész jól tudok már vakon gépelni. Csak olvasnom ne kelljen közben. Úgyhogy lehet, hogy ma kellene megírnom első trilógiámat, holnap kijavítani az elgépeléseket (kivéve azokat, amik sosem hallott, szépséges új kifejezésekkel gazdagítják a magyar nyelvet, vagy egyszerűen csak lazák), holnapután nyomda, csütörtökön pedig már a világhír. És pénteken beleér az ujjam a bilibe.
Egyébként gondolkoztam ilyesmin, mármint nem bilibe nyúlkáláson, hanem hogy mégis hozzáteszem a magamét a világerdők-sámánkodjunk-egyrakásra témához. Elvégre ha nem akarok túlságosan belemélyedni a pszichomizébe és az egzotikumba, akkor olyan könnyed szórakozást, mint amilyen legutóbbi Kay könyv volt, talán még képes is lennék összehozni. Hallgatnak majd benne Pearl Jam-et, és talán még iPod-juk is lesz. Miközben elfeledett kelta istenekkel csatáznak. Vagy sámánok csapkodják őket koponyás bottal a szibér rengetegben. Jól hangzik, nem?
Amúgy pedig feszült vagyok, és ettől nemlétező porcikáim is fájnak.
