Azért jó, hogy ennyi mindenféle teszt van szanaszét az interneten, mert akkor is lehet miről írni, ha épp nem. Történik semmi az emberrel. Tegnap például megtudhattam, hogy bár a hasonló életkorú és a hasonló domináns személyiségjegyekkel rendelkező emberek is az impresszionistákat szeretik (egéybként mindenki az impresszionistákat kedveli, kivéve a művelteket, mert azok az absztraktot), én viszont a németalföldi festőket. Pedig ha megkérdeznek, én is az impresszionistákat mondom (egyébként nem, én azt a szecesszió / art nouveau / Jugendstil / akármit mondom, de az nem szerepelt listán), csak ezek trükkös mód képeket mutogattak. Kilógok a sorból. De megnyugtat, hogy csak tudat alatt.(Azt azért árulja el valaki, hogy a Word helyesírásellenőrzője milyen alapon gondolja, hogy a "vitorláshaj ók" lényegesen elfogadhatóbb kifejezés a vitorláshajóknál? Vitorláshaj ók? Az mi lehet? Lapra rasztázott, romantikus sóhajok? Vagy mi? Annak idején már a "gáthering" is mindig felderítette a The Gatheringről értekező gárdát, de azért ez még szebb.)
Kiderült az is, hogy megnyugtatóan jó arányban (bár messze nem mindig) felismerem, hogy melyik mosoly őszinte, és melyik nem. Az emberek állítólag ezen a teszten sokkal rosszabbul szerepelnek, mint várnák; szerintem ez azért lehet, mert soha, senki nem mondta el nekik, hogy mindig a másik szemét kell nézni. A végén tényleg azt a következtetést vonják le, hogy a szemhéj mozgása az árulkodó (azt azért már a tizediknél tudtam, hogy ha hamis mosolyra kellene gyúrnom, innentől kezdve néha belepislognék, vagy legalább megrebbenne a tekintetem). Azt tippelik, az emberek azért olyan gyalázatosan rosszak ebben, mert valójában egyáltalán nem szeretnék felfogni, hányszor mosolyognak rájuk teljesen őszintétlenül. Ebben az elméletben lehet valami (én is főleg csak önkínzásból és félelmeim beigazolása végett szeretném tudni az igazat).
(Erről az jut eszembe, amikor egy átmulatott éjszaka végén Grafikuslány megkérdezte, hogy akkor mi a legrosszabb, amit róla valaha mondtam, és amikor visszakérdeztem, hogy ha egyszer ismer már egy ideje, és tudja, hogy ha hülye kérdésekkel zaklatnak, rosszkedvű leszek, és ha rosszkedvű vagyok, akkor gonosz, akkor ennek fényében ő most konkrétan gyengeelméjű, netán megháborodott és nem szólt róla, vagy csak szeretné, ha felidegesíteném magam, és az igazság helyett azt mondanám, amivel tudom, hogy a legjobban bántom? Erre sírva fakadt. Persze nem tudom, annak mennyire örült volna, ha azt mondom, hogy pszichopata liba, és barátságosan megveregetem a vállát. Ennyit arról, hogy az emberek szeretnék tudni az igazat. Én csak akkor szeretném tudni az igazat, ha kevésbé fáj, mint utólag rádöbbenni.)
Annyi egyébként történik velem, hogy van ez a stresszre, mézre és kínai gyorskosztra kipöttyöző allergia-féleségem, és elmentem doktornénihez, doktornéni pedig beutalt bioptronlámpás kezelésre, és adott csodagyógykrémet is. A lámpa az első kezelés előtt elromlott, és jó egy hónapja Budapest egyik legszebb, frissen felújított, példaértékűnek szánt SZTK-jában nincs bioptronos kezelés (kiváló példát mutatnak, ugye), de nem is tudják mikor lesz. A krémtől a szám sarkában elmúltak a kiütések, de előjöttek a szemhéjamon, ami különösen kényelmes, és néha komolyan úgy érzem, hogy ez már örökre így marad, és hol itt, hol ott viruló piros pöttyeim lesznek. Volt idő, amikor ez még felderített volna, de akkor is csak a füzeteimben, kiváló órai munkával és házi feladattal kapcsolatban.
És akkor az egyetlen engedélyezett, leginkább odakozmált szolicica színű alapozó-fedőkrémről nem is morogtam, pedig az is egy élmény a hozzám hasonló, hullasápadt gótszimpatizánsoknak.
