na jó, és akor most felveszem a kesztyűt (jó, hát rózsaszín, és akkor?)

Túl életem első menetrenden kívüli tetanuszán*, és az ehhez kapcsolódóan végigpánikolt** hétfő délutánon-estén arra jutottam, hogy most már elég ebből a hülyéskedésből, hogy itt ilyen dolgok történnek énvelem, hát ne történjenek énvelem ilyen dolgok, csak jobbak és szebbek. Mondjuk a szögig elvezető út pont nagyon szép volt és jó is, elintéztem az útlevelemet, sétáltam a napsütésen, volt a hátizsákomban fahéjas tejberizs, a fejemben történetek, és éreztem, hogy ez így mennyire igazán kellett már. Így utólag kicsit elbizonytalanodtam, mert jelentős része aztén nem kellett volna mégsem, de majd izé, innentől csak jobb lesz, de tényleg.

Például most rájöttem, hogy azért nem válaszoltak még egy tegnap elküldött, igen fontos emailre, mert enyhe zavarodottságomban elküldés helyett csak elmentettem, na de legalább akkor most ügyesen*** pótoltam a dolgot.

* Szögbe léptem. Csizmával. A szög úgy vitte át a csizmám talpát, mintha ott se lett volna, és ezzel azért vannak problémáim.

** Az irreális rettegésen kívül, hogy de mi van, ha a tetanusz nem hat, főleg azon pánikoltam, hogy mert ne már, hogy most csupa ilyesmi történik, nem vagyok én erre felkészülve, és most akkor mi lesz a következő? Aztán este fél tizenegykor beájultam aludni, és most úgy döntöttem, hogy nem lesz következő, mert ne már. Nem vagyok hajlandó tovább félni, és különben is. Mostantól csak jó dolgok fognak történni, kész.

*** ügyesen = a touchpad kicsit megbolondult, és ahogy a küldés gombot keresgettem, a levél alsó felét felhúzta a tetejére, és így küldte el. Nagyon... dizájnos lett. Mondjuk ez legyen a mai napra kijelölt sorscsapás, és akkor úgy oké is, akkor egy szót sem szóltam.