A világba vetett bizodalomhiányt némileg igazolta, hogy a csoki helyett vett gesztenyepüré romlott volt, de nem baj, legalább az első kanálnál kiderült, és így végre okom volt megenni egy fél lilahagymát, mert azt az ecetesre rohadt műtejszín ízt más nem gyalulhatta le.
Közben szembesültem az ifjúsági fesztiválregénnyel, és rám tört a nosztalgia, hogy ah, ifjúság és fesztivál, valamint az, hogy én már sosem írhatok ezek után ifjúsági fesztiválregényt, mert egyrészt más már megírta, másrészt nem lenne vidám a vége (a fesztiválok vége mindig szomorú, a kamaszszerelmek elmúlnak, és különben is, az élet elillan, a sör megdrágul, már a határidők sem tartanak fenn hajnalig, satöbbi satöbbi), harmadrészt csomó ember megsértődne, hogy mit használom föl őket alapul, részegen, és egyáltalán, nem is tudom, miért írnék én ifjúsági fesztiválregényt azon kívül, hogy ah, kicsit hiányzik, hogy idén nem mentem Szigetre (de ha mentem volna, sem lettem volna már ifjúság, miért-ilyen-bonyolult-az-élet, valaki-adjon-csokit-de-rögvest).
