Nem nagyon tanultunk Heaney-ről, annak ellenére, hogy akkor kapta meg az irodalmi Nobelt, amikor javában angol szakosok voltunk, és hogy minden félévben roskadásig jártam az ír témájú órákra. Még a költészet sem maradt ki a tanulmányaimból, fordítottunk skót szerzőket és walesieket, de a Yeats utáni ír költőkre valahogy nem maradt szufla. Megjegyeztük, persze, hogy újabb kapott közülük Nobelt, és hogy megérdemelte, aztán elemeztük tovább az Easter 1916-ot, mert azért a jelennél többnyire mégis fontosabb (vagy legalább beláthatóbb), mi történt nyolcvan évvel korábban, főleg, ha azt valaki már rendesen versbe szedte.
Heaney-t magyjából magamtól olvasgattam, és nem mondom, hogy alaposan ismerem, volt, ami az adott pillanatban soknak tűnt és sűrűnek, de ezt nagyjából minden költővel átéltem, azt hiszem, egyre jobban elszokunk tőle, hogy olyan hosszan és olyan mélyen összpontosítsunk valamire, mint ahogy azt megérdemelné egy tisztességes vers. A kedvenc MacCaig verseimet sem olvasva szerettem meg, hanem hallgatva, amikor végre felmorajlott benne a sápadt északi tenger, az a tenger, aminek a túlsó partján Heaney nőtt fel, Heaney, akit már csak azért is szeretnem kellett, mert képes volt azt írni MacCaigről, hogy „he means poetry to me”. És ebben osztoztam vele.
Aztán kaptam egy Heaney féle Beowulf fordítást egy londoni üzleti útról, mert akkoriban még nem lehetett csak úgy rendelni ilyeneket. Egy ideig csak állt a polcon a másik két Beowulf mellett, mert azért az is olyan, hogy óangol költészetből a The Seafarer az egyetlen, amit rendszerint elolvasok, és egy adott fordításban, mert abban szerepel az „alone in a world blown clear of love”, és az annyira szép, hogy a nyelvhűbb fordítók inkább azt írták oda helyette, amit az ismeretlen költő. Aztán sorra került a Beowulf is, és én már az előszónál végleg beleszerettem, hogy Heaney hosszan boncolgatja, mi az első szó, a Hwaet, amit fordítanak úgy, hogy Listen, de az talán sok, és feléjük a történet mindig úgy indul, hogy So.
Idővel utolért Szent Kevin és a feketerigó is, bár akkoriban már nem tudtam verset fordítani (tudom, hogy van magyar változata, emlékeim szerint nem tetszik), hiába estem neki akárhányszor. Végül feladtam, és csak időnként linkeltem valamelyik változatát youtube-on mindenféle embereknek, mert mire való a youtube, ha nem költészetre meg cuki kölyökkutyás videókra.
És itt megtörik a gondolat íve, és nincs levezetés, csak szomorúság.
Seamus Heaney 1939-2013
