Elmesélem itt is, mit láttam vasárnap este hazafelé jövet; vasárnap este hazafelé kellett jönnöm, mert Mergencékkel söröztünk, még egyszer utoljára teraszon, és igazán kiváló kis sörözés volt, az sem baj, hogy éjfélkor kidobtak minket, legalább még volt erőm utána fordítani pár oldalt.
No, hát hazafelé jövet az úgy volt, hogy a villamosról leszállva már láttam a lányt, aki két cserepes növénnyel szerencsétlenkedett ugyanarra, mint én. A megállóban a tábla tövébe rendezte a kiskertet, aztán elment és leült, elég álmosnak tűnt, én is az voltam, és akkor fedeztem fel ráadásul, hogy a buszjegyem a másik farmerem zsebében maradt, mert indulás előtt még egyszer átöltöztem. Kicsit átválogattam a pénzem, volt már, hogy le akartak parancsolni egy buszról, mert csak tízezresem volt, és ők nem pénzváltó egység (ekkor hátrafordultam a közönséghez, és megkérdeztem, hogy ki tud adni egy százast, mert apróban annyi hiányzott a jegyhez, és a mögöttem állók röhögve a kezembe nyomták, ahogy én is tettem volna hasonló helyzetben) (mielőtt bárki rosszakat gondolna a BKV-ról, Dublinban is volt, hogy nem engedtek fel minket a buszra, mert nem volt aprónk, és ott seki sem segített ki minket), de most szerencsére volt nálam elég fém.
Aztán jött a busz, és a jegyváltással el is ügyetlenkedtem, nem figyeltem én sem a lányt, sem a cserepeket. Egy nagydarab srác segített az ellenőröknek terelgetni a népet, aztán odafordult valakihez, hogy segítsen, én meg hátrébb mentem leülni, és nem figyeltem.
Mikor odanéztem, a lány és a srác már egymással szemben ültek és beszélgettek, és a lány nevetett, aztán pár megállóval később elaludt egy kicsit. A srác leszállni készült, és felébresztette, adott neki egy jókora grapefruitot, és egy kézfogásnak indult kézcsókot. A lány a virágcserépbe tette a gyümölcsöt, még egyszer felmosolygott a srácra, a busz megállt, mi leszálltunk, és a mai napig nem tudom, hogy ismerték-e egymást, vagy nem, de azt hiszem, nem is ez a lényeges, hanem az a gyengéd öröm, ami köztük volt.
