Végül is most már eltelt annyi idő, hogy akár írhatok is
arról, amikor pár percre épp egy olyan film volt az életem, amit nem is láttam, és ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy igazából nem tudom, meg akarom vagy merem-e nézni a nap felkelésének, lemenésének és egyéb szakainak szentelt, egyre hosszabbodó sorozatot.
Ha már Crowe írt róla okosan és hosszan és szépen.
Hát az úgy volt, hogy akkor nemrég szabadultam az ügyvédektől, és épp kezdtem visszarázódni valami emberi formába, és Antimatter és Leafblade koncert volt Bécsben, és én még sosem voltam egyedül Bécsben, viszont Leafblade és Antimatter koncerten már két hónappal előtte egyszer igen, bár az Antimatter végéről le kellett lépnünk, hogy elérjük az utolsó vonatot, és ezért kimaradtunk a legjobb buliból. De hát előfordul az ilyen. Kicsit mondjuk érdekes volt a dolog, mert úgy értem el a vonatot a Keletiben, hogy nem tudtam előtte pénzt váltani, és nem voltam biztos benne, hogy a bécsi automata miként reagál majd a bankkártyámra, mindenesetre a maradék párszáz forintomból vettem egy szendvicset a vonaton, mert nem volt időm enni sem (zsebkendőt vittem) (és nem ugrottam át egy malacot sem) (és nem kiabáltam, hogy
I'm going on an ADVENTURE!, pedig), és arra gondoltam, hogy ha nem tudom megfejni a vastehenet, hát majd Mick lábát ölelgetve fogok könyörögni, hogy vegyen fel a vendéglistára, mondjuk azóta is rejtély, hogy miért nem Pete-et céloztam be, aki a fórumadminunk volt, a mi egyetlen és utánozhatatlan Firánk, és mindkét együttesben háttérgitározgatott aznap és háttérénekelt. Vagy Seant, azon kívül, hogy Sean, ah, ugyan már, sokkal tartozik azért nekem ez a világegyetem. és a szomszédosak úgyszint. Szóval de lett euróm, és mivel akkor még zöldfülű voltam és tapasztalatlan, fizettem egy ágyat egy hostelben, körbesétáltam a belvárost, ettem fánktésztában sült fahéjas almát nyárson, láttam egy Haydn szobrot, aztán elindultam megkeresni a koncertet.
Ekkor találkoztam először a piros hajú fényképészlánnyal is. Persze fórumról már őt is jól ismertem, de Caro nem könnyű eset, szóval kicsit féltem odamenni hozzá – de sikítva a nyakamba ugrott, hát nem volt már szomjas, de tegyük hozzá, hogy akkor még szerelmük hajnalát élték Pete-tel, és meg kellett ünnepelni, hogy több hónap távollét után végre újra találkoznak. Ittuk az epres fröccsöt, minden jó volt, és a dolgok többsége szép is, főleg a zene, és egyébként nagyon jó volt minden, meg szép is, ha nem mondtam volna.
Valahogy eközben tegeződtünk össze a német sráccal, ami angolul nagyon vicces, de hát mind a ketten tudtuk, hogy valójában mégis számít, mert az ő anyanyelvén is, meg az enyémen is van ilyen. Később elpanaszolta, hogy reggel kilenckor indul a repülője, a hostelben délután egy részeg jamaikai horkolt az asztalon, és kicsit fél visszamenni, meg hát úgyis éjjel kettő van már, minek is aludna el. A hostelemhez nekem sem volt sok kedvem, így hát mondtam neki, hogy miért is ne, én fennmaradok vele hajnalig, ezen ne múljon, még úgysem gyalogoltam végig egész Bécset, pláne nem decemberben.
Amikor bezárt a klub, sétáltunk is egy sort, aztán kezdett dermesztően hideg lenni, és bemenekültünk az egyetlen nyitva tartó helyre. Egy szlávok (szerbek?) által üzemeltetett pókerklub volt az a külső Mariahilferen, arany pettyes falakkal és fröccsöntött korinthoszi oszlopfőkkel. Három borjú nagyságú szelindek felügyelte benne a rendet, nagyjából úgy, hogy amikor kinyílt az ajtó, rám vetették magukat, és a sapkát is lenyalták rólam. Froorócsokit ittunk és nem tudtuk eldönteni, hogy igazából egy Lynch vagy egy Tarantino filmbe gyalogoltunk bele, majd idővel itt is zártak, és újra nekivágtunk az éjszakának. Felszedtük M. csomagját a hostelből, átgyalogoltunk a Hofburgon, megmutogatta az előző nap készült képeket – saját bevallása szerint csak hollókat fényképezett, elvégre ő rendes gót, és az előbb nem is nevetett, ő így zokog; aztán a kijelzőn ott bazsalygott egy csomó cukorfalat kisgida, vattapamacs fülekkel, mire M. egy pillanatra zavarba jött, aztán megvonta a vállát, jól van, ezek álruhás hollók. Nem látod? Az egyiknek kilóg a szárnya. Innentől fogva minden álruhás holló lett, beleértve minket magunkat és a bevásárló-utcák fölé függesztett, világító óriás-szaloncukrokat is, aztán idővel reggeledni kezdett, és kinyitottak például a pékségek, nagyjából akkor, amikor már fájt a lábam. Valami vaníliás-sárgabarackos süteményt ettünk, és a tejszínhab aranyló zsírpöttyöket hagyott a kávéban, és egy pillanatra nem tudtam eldönteni, hogy most mi romantikusak vagyunk,vagy csak hányingerem van a fáradtságtól, és neki is, azért néz olyan nagyon bután.
Aztán lekísértem a reptéri metróhoz, és hideg volt, és nagyon a nyakamba tekertem a sálat, és amikor búcsúzóul átölelt, úgy tudtam, hogy meg fog csókolni, úgy tudtam, csak abban nem voltam biztos, hogy jó ötlet. Valami fecnire felírtam azért az e-mail címemet, azt valahova elsüllyesztette, de amekkora darab papír volt, akár el is veszthette volna, és aztán elvitte a metró, én pedig vegyes érzelmekkel (hé, ez mi volt? …most elaludtam. ó, ez tök jó! …zzzZZzz… de hát én nem is!) álltam egy ideig, aztán megkerestem a mozgólépcsőt, mert tényleg nagyon fájt már a lábam.
Később mégsem vesztette el az email címemet, és egy évre rá találkoztunk is, lehet, hogy várni kellett volna még nyolcat, és hagyni az egészet a véletlenre, mert nem lett igazán jó vége. Egy ideig volt értetlenség és duzzogás is részemről, részéről sok minden nem teljesen tiszta nekem a mai napig, meg hát igazából nagyon sok szempontból teljességgel működésképtelen volt a dolog (az édes vörösbort szerette, és nem bírta a barackpálinkát) (és hát nem csak a pohár mellett nem passzoltunk), meg igazából alaposabban szemügyre véve nem voltam én belé a legkevésbé sem szerelmes. Néha azért levelezgetünk meg csetelgetünk, és végül egy Hamburgban élő mexikói költőnőt vett feleségül, és egy-két hete született meg a fia.
De az lehet, hogy kicsit még fájna, hogy egyszer öt percig egy olyan film volt az életem, amit nem is láttam, és aztán utána mégsem. Különben is, ha kilenc év, akkor egészen más nevek jutnak az eszembe, de ez egy más történet, és szerintem még egy ideig nem kerül sor az elbeszélésére.
