Szóval az úgy volt, hogy amikor végre megjavult annyira az internet, hogy megkértem Fleót, hogy csöngessen már meg, és ha nem én veszem fel a telefont, akkor kérdezze meg az illetőt, hogy miként szerezhetem vissza tőle a telefonomat, de az illető inkább csak kinyomta a hívást, és kikapcsolta a telefont. Amit nem teljesen értek, mert szerintem egy kétéves, középkategóriás, zsebben és tok nélkül hordott nemokos telefonért a gazdájától lehet a legtöbb pénzt kapni, de hát egyes emberek ezek szerint nem csak gonoszak, de ostobák is. No akkor nagyon elkezdtem aggódni, hogy sosem lesz meg a telefonom, tényleg nem is lett, elrohantam az utca túloldalára szerezni SIM-kártyát, Fleó pedig ígért nekem hozzá telefont, majd átjött értem, és elvitt, hogy megismerkedjem az új jószággal, valamint süssünk parmezános-cukkinis szufflét.
Én a hirtelen idegességre egy óriási jégkrémmel nyitottam a kulináris élvezeteket (kicsit remegtem, és nem találtam a vércukromat), aztán kuktáskodtam és néztem, hogy jé, de érdekes is ez a telefon, töltöttünk rá vírusirtót (ha már elég okos a vírusokhoz), turmixoltam főtt cukkinit, beállítottam a háttérképet, reszeltem parmezánt. A szufflé valami olyan elképesztően finom lett, hogy az hihetetlen, komolyan, döbbenetes. Utána megnéztük, hogy milyen az a sajt, amit a parmezán helyettesített, aztán még egy órán át sajtokat bámultunk, először a francia sajtok listáján mentünk végig (aaahhh! különösen azoknál érzékenyültem el, amit már kóstoltam, és tudom, milyen finomak), aztán megnéztük a holland sajtokat, még szerencse, hogy előtte teleettük magunkat a világ legtökéletesebb szuffléjával, különben sírtunk is volna, nem csak áhítatosan sóhajtozunk. A telefon is valami elképesztő, Virgonc régi kis okostelefonja volt, valószínűleg sosem fogom kihasználni a funkciói tizedét sem, de hát nagyon szép. És okos. Lényegesen okosabb nálam, ami egyrészt nem nagy teljesítmény, másrészt azért ne becsüljük alá a nyulat sem, elengedett kézzel megtaláltam rajta a vekkert.
Ez a sok jóság pénteken még egészen egyben tartott, aztán szombaton nagyon el voltam kenődve, hogy jaj, az én kis régi Nokiám, és az én kis régi telefonszámom, és én ezt nem akarom, és jaj, jaj, jaj. A hétvége nagyjából ezzel telt, valamint bejövő telefonszámok adminisztrálásával, munkával és lilahagymával, aztén hétfőn moziba mentünk Impatienttel, kedden pedig mini osztály-évfolyam találkozót rendeztünk sok koktéllal és fröccsel, és miután hazaértem, én még igenis dolgoztam, mert egy hős vagyok (aztán másnap átaludtam a fél napot, mert lusta is, rendesen).
