napirendi mókus

Időnként az internet valamiért nem csorog nálam rendesen, ilyenkor nagyon szoktam szitkozódni, és iszonyú büszke vagyok magamra, ha sikerül megállnom, hogy dühömben a falhoz vágjak dolgokat. Például mert a legutóbb egy papírzsebkendővel próbálkoztam, és sajnos nem a legközelebbi falnál (a düh és a józan ész azért még mindig kölcsönösen kizárják egymást), és kevés frusztrálóbb dolog van, mint amikor az ember pusztulj-pusztulj-halj-meg hörgéssel a falhoz vágna valamit, de az félúton ráérős libbenéssel a földre siklik. Hát nehéz az élet. Törékeny holmival viszont olyan helyen nem dobálódzom, ahol nekem kell utána feltakarítanom, azért ennyi józan észt szerencsére még a düh is engedélyez.

Csináltam magamnak okos excel táblázatot, hogy lássam, mivel hogy haladok (mindennel rosszul), ettől erős teljesítménykényszerem lett, aminek folyamatosan nem felelek meg. Viszont a „napi öt dolog, amiről nem tudtam” rovatnak hála rengeteg érdekes kis falatkát összeszedtem – ha épp nem frissült kellő ütemben sem a BBC tudományos rovata, sem a világ dolgai iránt érdeklődő ismerőseim és idoljaim twittere, akkor a Wikipédián garázdálkodva. A középkori történelem szerencsére kiapadhatatlan forrása a rádöbbenésnek, a merovingok például egészen elképesztően véres és döbbenetes népek voltak, Brünhilda csak azért emelkedik ki közülük, mert vagy négyszer annyi ideig húzta, mint az átlag, nem a vérszomja volt szokatlan.

További érdekességek (az összes linkelt anyag angolul van, csak szólok)


Meg nyilván volt még egy csomó, de egyrészt nem mindenkinek az az érdekes vagy új, ami nekem, másrészt nincs mindenhez linkem (például volt egy magányos könyvidézet, mely szerint 1800 körül egyes francia vidékeken mellpumpa helyett „tétaire” névre hallgató férfiakat alkalmaztak, hát, akadtak bizarr munkakörök), harmadrészt amit aktuális érdekességként három nyelven is elolvastam, azt nyilván más is látta, negyedrészt, uh, lennének francia linkek is, és tök ciki lenne, ha már a félsoros összefoglalóból kiderülne, hogy félreértettem az egészet. Egyébként érdekes, hogy a kommentelhető cikkek alatt azért néha nagyon keményen kijavítják a hülyeírókat, és néha úgy tűnik, hogy jogosan; ebből leginkább azt a következtetést vontam le, hogy a nem kommentelhető cikkekben akármi lehet, honnan fogom én így tudni, mi az igazság, ha nem crowdsource-olják nekem oda a kritikát. Jó, tudom, sokat elárul, mi hol jelent meg, és biztos van nekem is józan eszem (biztos?), de ha a tárgyi tudásom lyukacsos (és manapság már mindenkié az), akkor nem megyek vele túl sokra, ugye.

Ezen kívül voltam borozni Noizzal, sörözni mergencékkel, születésnapozni Grafikuslánynál, kávéztam Fleóval (kaptam poharas instant frappét!!! és szamártejes szappant!!!) és fröccsöztünk a szokásos tettesekkel is a Grundon, most megfontolás tárgyává teszem az egy hónap antialkoholizmust, pusztán kíváncsiságból, hogy megy-e, meg mert már fél pohár bor után nagyon sok ostobaságot beszélek. És igen, tudom, hogy a mókusnak sokkal bozontosabb farkat kellett volna rajzolnom, utólag mindig okosabb az ember, lehet, hogy majd egyszer kijavítom – és lehet, hogy nem, hanem rajzolok valami tök mást (ez most kivételesen egy kép, és nem lesz nagyobb sem, így is viszonylag kivehető; ha valakinek kell róla bármi, el lehet kérni).