nem ez az a pont

...ahol hirtelen elkezd érdekes lenni bármi is, amit írok. Pedig vannak gondolataim, csak nagyon nincs kedvem szavakba önteni őket, persze a dolgok többségéhez épp nagyon nincs kedvem amúgy sem, zoknikat kéne teregetni és vikingeket fejszézni, és miért van már meging harminc fok, ó miért. De legalább nem negyven.

Azzal nyilván számoltam, hogy az enyhülés utáni első napot szinte egy az egyben átalszom, de a borzalmas fejfájás meglepett, persze az is lehet, hogy a szemem nem szereti az asztali monitort, vagy a Kindle bántja, nem baj, ha sosem tudom meg, csak ne jöjjön vissza. Kénytelen voltam hétvégén is nyitva tartó gyógyszertárakba elzarándokolni Algoflexért, valaki töltött paprikát főz, a Sors igazságtalan (amennyiben az illető nem hoz át nekem egy adaggal, de azt hiszem, akkor meg pánikrohamot kapnék).

Befejeztem a The Sarantine Mosaic-ot, (mármint hogy a Sailing to Sarantium az csak az első kötet volt, nem a saját első kötete), és Kay néha szinte meglepett; nagy szó, mert nem szokott, nem így szokott. Elő kéne szedni a régieket is megint. És egyszer megrendelni majd az újat, majd, egyszer, egyszermajdegyszer.

Az embertelen hőség csúcsán megnéztem a Byzantium című vámpírosságot (ó, azok a légkondicionált mozitermek!), a hideg, esős, fojtóan párás, mégis szeles tengerparti angol városka érzést nagyon elkapták, szinte még a nyers tengerszagot, a nyers halszagot és a sülő hal szagát is éreztem, de azt hiszem, a mai vámpírdivat továbbra sem kedvez nekem. Mármint a vámpír szerintem akkor is szörnyeteg, ha Saoirse Ronan játssza. Lehet szeretni, lehet sajnálni, de felmenteni, sőt, dicsőíteni azért nem kéne. Ráadásul még mindig nem teljesen érzem át, hogy miért épp Byzantium a címe, és néha úgy érzem, hogy csak, vagy nagyon nem vettem észre a rejtett utalásokat*. Biztos utána lehetne nézni, de azért sajnos a zoknikat is ki kell teregetnem. És a vikingeket lefejszéznem.

Megyek is.
*Nos, Yeats nyilván eszembe jutott, de rögvest; hát angol szakon végeztem, és még ezen felül is egyfolytában ír irodalom, művelődéstörténet és történelem órákra jártam. De a film nem reflektál sehol a költőember munkásságára, vagy legalábbis nekem nem tűnt fel. Mármint egyszer mintha a Trinity College olvasótermében lennének hőseink, és van benne valami, ami már majdnem egy sötétszürke kőkockákból összerótt, méhkas alakú szerzeteskunyhó egy értelmetlenül meredek szigeten, de ez is inkább általános írség, mint a szokásos yeats-i mániák. És mindig az volt a benyomásom, hogy az ő miszticizmusa és okkultizmusa nem a főbb testnedvekre alapul, ellenben a filmmel.