Hideg van, megint rossz a fűtés, és tegnap este csináltam valami sötétet, végleteset és véglegeset, de olyan sötét volt, végletes és végleges, hogy nem is emlékszem rá. Azt hiszem, valami olyasmi, hogy rájöttem, hogy a dupla világfás történet főbb szereplői már mind évek óta halottak (úgy látom, kezdek átmenni gótba) (például találtam olyan gót ruhákat, amik tetszenek; ideje komolyan aggódni...), némelyikük többszörösen, márpedig többszörösen halott emberekkel dolgozni nem túl szívderítő, akkor sem, ha az ember maga "gyilkolta meg" őket.Ó igen, és változott rajtam is valami, de nem árulom el, kíváncsi vagyok, hogy ki veszi észre (igaz, ahhoz látni kell. Engem, igen). Nem, nem a hajam színe. De lehet, hogy az nemsokára sötétebb lesz egy kicsit.
Mostanában egyébként művelődöm a keményzenei frontemberek lelkivilágát illetően, tegnap olvastam mindenféle Queensryche interjúkat, például ezt a kvázi-interjút, amiből megtudtam, hogy Geoff Tate-nek öt (5!!!) lánya van, és szigorú apa, és alaposan kikérdezi a lányai udvarlóit, mielőtt elengedné őket randevúra. Valamint továbbra is okos-okos dolgokat mond, például arról, hogy az embernek nem szabad azon erőlködnie, hogy megváltoztasson valakit, mert körülöttük ezért oszlott fel ennyi együttes, mert mindig megpróbálták megváltoztatni egymást, ahelyett, hogy elfogadták volna. Megjegyzem, én nem csak együtteseknél láttam ilyet. És kiderült, hogy reggelente mindig komolyzenét hallgat, és szerintem is fontos, hogy egy zenész hallgasson komolyzenét is, de legalább valami mást , mint amit játszik. Hogy legyen miből táplálkoznia. És növekednie. A Milka csokin kívül is (bár a Milka csokiról egy szó sem esett) (ellenben megtaláltam, hogy mit vennék Crowe-nak, ha egyszer hirtelen még több pénzem lenne - valamiért úgy emlékszem, mintha ő szeretné az ilyen kerti sütéseket, aztán legfeljebb tévedek).
Aztán ma olvastam újabb Primordial interjút, és sírva röhögtem az olyan részeken, mint amikor például halálosan komolyan előkerül a kérdés, hogy ha már Primordialék írek, nem tervezik-e, hogy feldolgozzák James Joyce Ulysses -ét vagy Finnegan's Wake -jét lemez formájában; a derék frontember a sírva röhögés helyett inkább megrökönyödött, és visszakérdezett, hogy "figyelj, te tudod, ezek miről szólnak? Nem, nem hiszem" , pedig szerintem akkor még a legendás Takács docens úr is beszerezné a teljes életművüket, és azért én azt szeretném, na. Aztán volt, hogy huszonötödszörre is előkerült, hogy és most akkor miről fog szólni a következő lemez, és miről fognak szólni a szövegek, de tényleg már, tényleg, emberünk pedig közölte, hogy lehet, hogy addig még találkozik egy lánnyal, aki majd akkor jól kirúghatja, és akkor jól írhat már emo szövegeket, ő is, és akkor arról majd. Fognak szólni a szövegek. Azt hiszem, a valóság szövete némileg meghasadt, amikor megpróbáltam elképzelni a derék Nemtheanga mestert vastag, fekete keretes szemüvegben, homlokába fésült hollófekete tincsekkel, durcásan topogva motyogni. Durcásan motyogva topogni. Akkor már az asztalt csapkodtam nevettemben. De persze mondott rengeteg olyasmit is, amivel én mélyen egyetértek, például a világról, bizony, és hogy "use your rage for change" , és ezzel végre megfogalmazta, hogy miért is gondolom én úgy, hogy nekem Primordialt kell hallgatnom. Mert ezért. Hát ezért.
Amúgy pedig unatkoztam, és kiderítettem, hogy az azték-maja horoszkóprendszerben a Nyúl évében születtem; az észak-amerikai indiánok újrakutyult rendszerében a Nyúl hónapjában, a kínaiaknál pedig a Nyúl évében, és egyes elképzelésekkel a kínaiak Nyulát az európaiak Rákjával lehet leginkább párhuzamba állítani, aminek a havában, naná; szóval most már tényleg, szerintem ha az Antarktiszról előkerülnek a befagyott ufók, kis csillagrajzokkal, azon is lesz egy nyúl, és épp az én születési dátumom fölött.
