Néha talán megnyugtató lenne elmondanom embereknek, miért haragszom rájuk, kivéve, hogy olyan tökéletesen értelmetlen, és kontraproduktív, mert csak sértődés lesz belőle, és az, hogy én nem értem meg őket, holott én megértem őket, csak attól még bánt, amit a saját átléphetetlen árnyékukból piszkítanak az életembe. És közben nem is gondolkoznak, hogy heló, ez más szögből nagyon máshogy mutat ám, mint ahonnan ők összerakták.
Néha talán megnyugtató lenne nem haragudni emberekre csak azért, mert gyarlók; jó lenne nem haragudni, amikor látom, hogy nem rosszból, hanem kibaszott megkeseredett köcsög frusztráltságból bántanak másokat; csak hát ott az a tény, hogy ettől még bántanak másokat, és nem kötelező belekeseredni az életbe. Sőt. Nem mondom, hogy én nem keseredtem bele egy kicsit sem, de azért keményen küzdök az ellen, hogy a saját kínomat másokon verjem le. És nagyon nem méltányolom, ha valaki meg sem próbálja nem kioktatni és bebüntetni a többieket.
Persze fölösleges ezt bárkinek is magára vennie, mittudomén, nem értek hozzá. Meg egyébként is. Mit számít, ha haragszom, legfeljebb én vagyok tőle feszült, nekem fájdul meg a fejem, nem is érdemes többet foglalkozni vele.
Néha egyébként az is megnyugtató lenne, ha öt perccel azután, hogy bekentem gyógyszertári gyógykenőccsel a kezem, nem törölném meg a szemem, mert azt hiszem, szemfájást nem gyógyít az ínhüvelygyulladásra és miegymásra rendszeresített, külsőleg típusú csoda. Akurvaélet. Csíp. De nagyon.
