Ha pontosan ismerem a témát, el tudok olvasni egy francia nyelvű cikket. Ettől sajnos még mindig csak angolul tudok, bár a közös-hasonló szavak felismerése figyelemreméltó szókincsre és jó nyelvi intuícióra vall, szerénytelenség nélkül, elvégre valamihez nekem is értenem kell.
A múltkor annyira belemerültem a sudokuba, hogy elfelejtettem leszállni az éjjel-nappalinál, és vissza kellett gyalogolnom. Csak az vigasztal, hogy egymás után hétszer is sikerült megdöntenem valamelyik előző rekordomat, és az szomorít el, hogy ezeket már nem nagyon fogom tudni kiütni.
Tudom, tudom, hogy nem lehet kommentelni, de néha azért úgy érzem, mintha a falnak beszélnék. Írnék. És most nem a facebookra gondoltam, ahol lényegesen több lájkot be lehet gyűjteni azzal, ha bejelentem, miről nem írtam verset, mint azzal, ha történetesen írok egyet. Közben rájöttem, miért; annyira okosmegmondó bölcselkedősség, hogy nincs kedvem leírni.
Haza kéne mennem, mert már a hideg ráz a túl sok kávétól, és költői hangulatom meg gyomorégésem is lesz tőle.
