Valahogy az elmúlt napokról úgyis az jut csak az eszembe, hogy hajszoltam az egeret, pedig dolgoztam is, és voltam családi ebéden, és teljesen véletlenül összefutottam emberekkel (Isolde, Marvin), és biztos volt még valami, például az egyik hónapok óta őrizgetett Starbucks kupont beváltottam a legnagyobb, legsziruposabb kávéra, alighanem a lelkemnek ilyesmi kellett. Söröztünk is egy körúti járdán, és ettem olyan gyrost, amiben nem nyers lilahagyma volt, hanem a hús alatt, a pecsenyelében sült vöröshagyma, ezt rendszeresíthetnék máshol is.
És nemsokára lesz új Leafblade lemez, és az a legviccesebb benne, hogy nem fogom tudni meghallgatni. Mert a lakásban fellelhető CD-meghajtók közül egy működik, de az is csak ímmel-ámmal, zenét berántani például már rég nem tud tisztességesen.
Nem, nem is ez a legviccesebb benne, hanem hogy ezeknek most akkor tényleg nincs annyi eszük, hogy ne egy kvázi Red Bull logót tegyenek a lemezükre? Vagy ha már ők ennyire elvonultak a kommersz stimulánsok világából az éteri magaslatokra, nem volt valaki, aki szólt volna nekik? Istenem, nem vagyok elég hippi meg lélekérzékeny már ehhez sem.
Másfelől viszont most akkor kecskék ezek vagy birkák, nem mindegy, hogy a Bak vagy a Kos szarván szikrázik fel az új Nap (végül is mind a kettőre esküdtek már népek), Istenem, miért fordít az agyam ilyen készségesen szimbólumokra, mi lenne, ha szép természetfotókat látnék a világ össztitkainak megfejtése helyett (ráadásul nem hinném, hogy olyan merev rendszerekben gondolkoznak, mint én) (mittudomén, miben gondolkoznak).