Bő másfél hete az első alkalom, hogy a masszív alváshiányomra nem rálapátolok még pár órát, hanem kezdek itt-ott lecsípni belőle, ezúttal úgy negyven percet, szóval épp csak annyira elég, hogy ne masszív fejfájással ébredjek, és azzal, hogy úgy be van dagadva a szemem, hogy megijedek magamtól. Öreg vagyok én már ehhez, mármint úgy általában mindenhez, ami nem az, hogy az alvást néha megszakítom lustálkodással.
Csokoládék és borok laknak a gondolataimban, álmomban kismacskákat mentek meg és templomba járok, főleg, hogy elfeledett felekezeti ponyvaszerzők munkásságát derítsem fel, amiből néha az lesz, hogy véletlenül beesek a történetekbe, és lesz belőlem például a vallásos közszereplés miatt bebörtönzött, lánglelkű prédikátor egyetlen fia, aki romos pincékben bujkál, nehogy elvihessék messzi gyermekotthonokba, kismacskákat ment meg, majd döbbenetesen giccses fordulatok sora után szerető otthonra lel.
Na jó, mostanra már felébredt a fejfájásom is, hurrá, akkor most próbálok ma már csak szigorú kötelességből nézni képernyőre, az állítólag használ.
