Tegnap teszteltem azt az elméletet, hogy a hasznos munkának az sem árt, ha nem egész nap egy helyben halkan vinnyogva pánikolok hevesen (elvégre az nem hasznos munka), hanem a bénult rettegés helyett csinálok valami mást. Fogtam magam, és elutaztam a 41-es villamos másik végállomására, furcsa élmény volt átkattogni a fél városon, aztán ki a város, az erdő és a semmi határára, nyilván a másik irányban a volt 56-os (most 61-es?) is ugyanilyen lehet annak, aki nem ismeri, kivéve, hogy az a vonal nem egy poros útban és a Postás Sörözőben ér véget, hanem egy igen mozgalmas és forgalmas csomópontban. Az elmélet annyiban működött, hogy előtte és utána lényegesen többet dolgoztam, mint a az elmúlt napokban; ebben persze az is benne volt, hogy, hőemelkedéssel mégis hosszabban tudok monitort nézni és úgy általában gondolkozni, mint lázzal. Annyiban nem működött, hogy azért ez még mindig messze van attól, amennyit szoktam és kellene, eltört az agyam, valamikor végképp eltört az agyam.
