Fogalmazhatnánk úgy is, hogy 2012. ezen a ponton még mindig tartogat meglepetéseket és trükköket, például a netbook képernyője másfél napig nem működött, aztán most működik, és meglehetősen értetlenül állok a jelenség előtt. De az év utolsó péntekéét legalább azzal tölthettem, hogy a szakadó esőben kerestem a szervizt, ahol nyáron kicserélték benne a kijelzőt, hogy most akkor irgum-burgum, javítsák meg, de azonnal és granaciálisan, de a szerviz elköltözött, én megáztam, részeg hajléktalan ordibált velem, miután segítettem feltolni a kerekesszékét a járdára (azt hiszem, igazából meg akarta köszönni, de a tagolt beszéd már rég elmúlt a képességei közül, és ijesztő volt, amit helyette csinált), és mit mondjak, nem a felhőtlen boldogság ragyogott békés mosolyomból, valamint hasonlóan irreális képek.
Aztán írt Impatient, hogy menjünk este moziba, és onnantól még a péntek is jó lett. Mondjuk a Pi élete nem, az nem lett jó, szép és látványos és pofátlanul 3D, de attól a történet még kínosan giccses, amolyan sekélyesen mély, divatosan multivallásos, a szenvedésről szenvelegve szépelgő Coelho-Narnia. De utána elmentünk, és hú, de finomat boroztunk, és utána tovább mentünk, betévedtünk egy furcsa romkocsmába, ahol unalmas dark szutykokat nyomtak, de aztán lett belőle Sisters meg NIN, és majdnem reggel négyig ugráltunk, és hú, de hiányzott már. Kéne még ilyet. Sokszor és gyakran.
És kaptam elképesztően cuki nyuszis falinaptárat is, komolyan, hihetetlen, hogy milyen aranyos. És nyuszis.
