Pizsamában ülök a gép előtt, bőgtem másfél órát, három deci bortól beálmosodtam, most tolok egy kis töltöttkáposztát, és ha a háborús helyzettől tudok aludni, szerintem éjfélre már bőven horkolok. De legalább rájöttem, mitől volt olyan borzalmas kedvem, legalábbis hatvan százalékban.
Hiányzik a kis hülye, a méteres szempillájával, meg ahogy néha teljesen váratlanul egy óriásplakátról vigyorgott le rám, amikor leszálltam a buszról. Hiányzik a kiszámíthatatlansága, hiányzik, hogy néha elképedve meséljék a legújabb húzásait. Hiányzik, hogy felüljek mögé a biciklire, pedig mindig féltem, hiányzik, hogy kinevessen, amiért nem csak óvatos vagyok, de gyáva is.
És ez az, amit semmilyen bulival és nyaralással és teliholddal nem fedhet el 2012.
