Nem szeretem, ha valami sokkal többnek bizonyul, mint amiről szó volt, de hát van ilyen is, csak aztán sosem tudom utolérni magam semmivel, és részint ettől volt pokoli rossz kedvem a hét közepén, amin csak az enyhített egy kicsit, hogy családi vacsorák is voltak akkortájt, és bár egyik után sem lett hirtelen sárgadinnyém, új cipőm és kávém, azért nagyon jól szórakoztunk. A nagybátyám először csak lestoppolt egy villamost, majd megállította a forgalmat is, én minden egyes alkalommal leettem magam. Leinni ezúttal nem volt kedvem.
Csütörtökön aztán vacsora után még átballagtam egy fröccsre az ezúttal igen szűk létszámban kocsmázókhoz, akik előtte ötleteket koronáztak meg, utána pedig meggyőződhettek róla, hogy tényleg nem lennék jó sci-fi író (Srakker legalábbis háromnegyed órán keresztül tudta darabolni az egyetlen valaha volt sf ötletemet). Szombaton ugyanitt tejfakasztottunk, szolidan és visszafogottan, szintén nagyon szűk létszámban, ezek szerint így jár az, akinek a fia képes hosszú hétvégén születni, bár azt hiszem, azért jó volt ez így is. Előtte apámmal palacsintáztam, és megbeszéltük, hogy a város tényleg rosszabb állapotban van, mint húsz éve, és sok minden mást is, beleértve az egész világot. Vasárnap zöldbab és fasírt egy árnyas teraszon, séta, virágok. Rajzolás a fűben, kávé a konnektor mellett, végül megnéztem egy filmet, amiről sejtettem, hogy rossz lesz, azt is, hogy ennyire, de legalább addig kitöltötte az agyam, és ez ráfért rendesen.
