Igazából be akarom fejezni a másik rajzot is, és akkor fel akarom ide tolni azt is. Mármint mert hogy ezt az utolsó pillanatban csináltam (igen, utólag úgy látom, lehetne is rajta javítani itt-ott), és ezzel együtt sokkal, sokkal elégedettebb vagyok vele, mint azzal, amin hónapok óta gondolkoztam, és amit napokon át rajzoltam. Mert hogy az túl sok volt, és nem az igazi: volt benne ugyan egy öböl és egy kikötő, de nem találtam megfelelő szögű képet Charlotte Amalie-ről, és volt ugyan benne hajó, de valahogy elnyomta a túl sok minden más. Küzdöttem vele és rajzoltam és küzdöttem, de nagyon nem akart az igazi lenni sehogy sem. Aztán az utolsó pillanatban megtaláltam azt a képet, ami pont abból a szállodából ábrázolja pont este pont azt az öblöt, sűrűn kéltségbe is estem, és órákig merengtem a fejemet a takaróba fúrva, hogy ez így nem jó, de mi az hogy, nem jó, ebből így nem is lehet jót csinálni, sehogysem, sehogy se nem. Aztán rájöttem, hogy akkor újra nekiesek, így és ennek.
Persze ha tudnék rajzolni vagy festeni, ezt éjkékben és éjlilában és vízfestékkel, utólag rákent fehér pöttyökkel csináltam volna meg, és csak a város fényei világítanának, a hajó és a felhőpászmák is sötét árnyékok lennének, de nem tudok sem rajzolni, sem festeni, és ráadásul az nem is mutatott volna jól az e-olvasókon, ha már fekete-fehérek (és ez a kép elsősorban az e-könyv változatok címlapjának készült, ha valaki nem tudná, mert csak a blogot olvassa, a kusza gondolataimat még nem).
