Estefelé hajlamos eluralkodni rajtam az érzelgősség, különösen, ha előző éjszaka kevesebbet aludtam a kelleténél. Ha most tudnám, hová tettem mindenféle fájlokat, rettenetes novellakezdeményeket töltenék fel a világhálóra, és elmesélném szívfacsaró történetüket is, de szerencsére nem csak a zoknis fiókomban tartok rendetlenséget (a zoknis fiókomban csak azt tartok, a legutóbb pl. zokni már nem is volt benne, csak minden más; beleértve másfél pizsamát és egy törülközőt is).
Zokniról szólva, a héten készletpusztító leárazás volt a szomszédos hipermarketben, jó tapintású, jó minőségű, akciós zoknik, komolyan, ez nekem olyan, mintha Kurt Cobainnek akciós heroint kínáltak volna. Közel egy köbmétert vettem (azért nem csak magamnak; magamnak csak... ööö... 45 párat vettem. 3300 forintért. Egy hős vagyok, hogy 45 párnál megálltam. Árultak volna inkább akciós heroint) (kb. eszem a zoknikat, évi 20-30 párat simán elpusztítok, és ráadásul szeretem is őket - a kedvenc, kényelmes daraboktól még teregetés közben is el szoktam érzékenyülni, alighanem ez a kedvenc ruhadarabom), de persze női cipőbe való, épp csak a lábujjat takaró változat nem volt, azt külön kellett vadásznom, hogy tudjak hordani női cipőket is (és olyan szépek: az egyik csipkés, a másik pedig világoskék alapon apró virágos, és mind a kettő bőrnek kellemes pamut).
(Egyébként ha valakit aggasztana a téma: épp most olvastam el egy fényképekkel illusztrált blogbejegyzést az egyik legnépszerűbb steampunk írónőtől... ...az elmúlt egy évben vett bugyijairól. Szóval ez most egy ilyen időszak.)
Pénteken sikeresen berúgtunk Noizékkal mindenféle helyeken, és olyan meleg volt, hogy nem fázott a lábam zokni nélkül sem, pedig az ritka; aztán pedig két taxit is kellett hívnunk, hogy egy végre odaérjen. Szombaton palacsintát vittem a nagymamámnak, majd Párizsba szállítandó kardigánokért rohangáltam a poshadt mosogatórongy időben, később megtapasztaltam, milyen az áramszünet egy plázában (szerencsére épp öt perccel előtte döntöttem el, hogy mégsem akarok beülni kávézni, de még moziba sem). Végül a lakásomtól kb. harminc méterre, a domboldalban egy padon (vacsoráztam és) dolgoztam, amíg be nem esteledett, mert így is olyan fülledt hőség volt, hogy azt hittem, az agyam is kifolyik a pórusaimon.
Éjjel aztán megjött a szélvihar, ami azzal járt, hogy be kellett csuknom az ablakokat, mielőtt betörnek - így én továbbra is a forróságban kovászolódtam, hiába volt odakinn már jó hideg. Aztán délelőtt megismerkedtem a Kino süteményeivel (fantasztikusak, bár azért felhívnám a helyiek figyelmét, hogy magyarul a rózsa tea =/= csipkebogyó tea), és D.-vel jó sokat beszélgettünk a kiadókról, és hogy igazából nem ártana, ha kialakulna idehaza is az irodalmi ügynök létforma.
Most pedig dolgozni fogok, már ha előtte sikerül nem a fülembe töltenem a kávémat.
