Az Ikeában leültem egy provence-i sajtos krumplival és egy tál vaníliahabos eperrel, és nem voltam valami körültekintő, mert nem figyeltem, hogy képernyővel szemben vagyok, és épp a desszertnek láttam volna neki, amikor a magyar királyi tévében elkezdődött a Zimmer Feri.
Hang hála a jóságos Úr Istennek nem volt, de öt perc múlva inkább átültem az asztal túloldalára.
El tudná nekem mondani valaki, hogy mi a frászkarikától szokták emberek úgy gondolni, hogy ez a Tímár Péter jó? Vagy egyáltalán, a "lapáttal ütném" szókapcsolatnál szebbet érdemel? Mert az az öt perc hang nélkül is minősíthetetlen volt.
