Azt hiszem, azért az már a vég, amikor annyira fáradt vagyok, hogy. Mindent elfelejtek. Ma például átmásolni az összes fájlt a pendrive-omra, beleértve egy másnak beígért betűkészletet, és a tegnap gondosan összefoglalt múlt heti eseményeket (mármint nem az eseményeket nem másoltam át, csak az összefoglalást, az események nem másolhatók amúgy sem). Ezen kívül elfelejtettem, hogy szombaton délután igazi esküvőt illett volna néznem, és persze azt is, hogy szombat délelőtt pedig "kisebb tárgynyeremény" -t kellett volna átvennem, azt sem tudom, mit, és mivel elfelejtettem elmenni érte, most már örökre a tudatlanság sötétjében kell tévelyegnem.Amikor épp nem felejtek el semmit, akkor pedig elbóbiskolok, például akkor is, amikor beszélek és/vagy eszem - kiváló dolog mostanában találkozni velem - és néha a zebrán is, vagy két lépcsőfok közben. Pedig annyira nem alszom keveset, hogy ez reális lenne, és a munka végzése helyett inkább csak idegeskedem, rettemtő lassan és inverz hatékonysággal dolgozom, nyűgös is vagyok rendesen. De: már csak öt nap munka, és utána két hét irodátlanság!!! Csodálatos! Igaz, hogy azon a két héten fordítanom kell, fordítanom és fordítanom, néha-is, de már az is szabadság, hogy nem kell naponta kétszer átutaznom a városon, és kollégákat hallgatnom és néznem, és számlát készítenem és védjegyet látnom. Egyet sem. A logókat is majd lesatírozom mindenhol.
A karikásostornak pedig akkora sikere van, hogy szerintem elmegyek, megtanulok olyat fúrni-faragni, és amúgy meg majd talán leszek még összefüggőbb is egyszer.
