Kérem ide utalják a Nobel díjat, a másfél liter jég két réteg frottírba csavarva tényleg megoldotta az elviselhetetlenül forró éjszaka gondját, csak néha ébredtem fel arra, hogy az arcomat megégette a párna hűtetlen fele, de minek forgolódok annyit, ugye. Reggel gondosan visszapakoltam a palackot a mélyhűtőbe, újabb szinte átvészelhető éjszakának nézek elébe.A forróságra való tekintettel beüzemeltem a nyitott cipőimet is, a kis lábujjközti papucsom másfél óra alatt gyalázta szét a lábamat, mos úgy nézek ki, mint akit a mutatólábujja tövében megtámadt egy lábfetisiszta vámpír. Ennek örömére ma előkaptam az extrasarkos szandált, mire beértem, két húszforintos nagyságú vízhólyag volt a talpamon, úgyhogy most én vagyok az iroda hippije, mezítláb, valamint szigorúan külső talpélen közlekedem. Azt még nem tudom, hogyan jutok haza. De fájdalmas élmény lesz.
Tegnap ezen kívül a legváltozatosabb külföldi térítők támadtak meg az alatt a másfél óra alatt, amíg a munkahelyem és a családi prorgam között egy jeges kávét szerettem volna bedönteni. Először jött egy roppant reality show kamerára kívánkozó dél-koreai páros, akik az Anyaisten létezéséről szerettek volna meggyőzni, szigorúan bibliai alapokon; a lány szerepe arra korlátozódott, hogy durcás arccal, átszellemült tekintettel időnként biccentsen egyet, a férfi pedig egyre csak azt ismételgette, hogy de hát a földi világban is van anyja és apja az embernek, ezért egyértelmű, és a Bibliából is kitűnik, hogy a mennyekben is van Anyaisten és Atyaisten, mert az másképp nem lehet. Mivel odakinn nagyon meleg volt, és a negyven fok azért komoly érv a menekülés ellen, hallgattam őket egy darabig - de amikor mondták, hogy most menjek el velük, és gyorsan ünnepeljük meg a páskát, mert különben elüt a gyorsvonat, a fejemre esik egy meteor, és amúgy is hőgutát kapok, akkor már én is szabadkozni kezdtem, hogy sajnos most mennem kell, és különben is, anyukám arra tanított, hogy ne menjek fel idegen dél-koreai térítők lakására, ugye. De azért érdekes volt, hogy az ő szűrőiken keresztül hogy néz ki a világ. És nem teljesen euklidészien.
Alig álltam föl az asztaltól, a nyomonba szegődött egy roppant nyugat-európai külsejű idősebb úr, elsőre angolnak tippeltem volna, de csak kivételesen tiszta angolságú német volt, és mondta, hogy véletlenül hallotta, miről van szó, és most akkor ezek a derék távol-keletiek pontosan miféle érdekes szektához tartoznak? Mondtam, hogy ők ilyen anyaistenkedők, erre először a tenyerébe temette az arcát, majd nevetve megkérdezte, hogy kiderült, hogy ezt úgy miért? Mondtam, hogy nem, szerintem csak egyszerűen felfoghatatlan volt számukra egy egynemű, ne adj' Isten, nemtelen égi berendezkedés, és a magyarázataik túlnyomórészt azt sugallták, hogy a szimbólumok és az elvonatkoztatás terén is volna hová fejlődniük, de annyira azért nem tudtak angolul, hogy érdemes lett volna vitába szállni velük. És túlságosan elvakultan ragaszkodtak ahhoz a két mondathoz, amit sikerült megtanulniuk, úgyhogy ezért sem kezdtem magyarázni, hogy konkrétan mit és hol értettek félre. Ezen még elnevetgéltünk egy darabig, tényleg nagyon kultúrált öregúr volt, megbeszéltük, hogy Kálvin mit csinált rosszul, aztán kiderült, hogy valójában most Jehova első civilizált Tanújával akadtam össze. Szerintem a világon. És meglepő módon nem akart megtéríteni, és ezt azóta sem értem. Mondott pár dolgot, hogy ők hogyan látják ezt meg azt, és érdekes volt - most, hogy nem csak a lángolva tomboló ostobaság özönlött elém, végre kicsit mintha jobban értettem volna az elképzeléseiket. Bár azt továbbra sem fogom, hogy egy láthatóan művelt és értelmes ember mit keres Jehova Tanúi között? Nagy a világ állatkertje.
Viszont tegnap a családi program keretében láttam Barátok közt -et, és én már olyan hosszú ideje nem vagyok függő, hogy alig ismertem fe belőle bárkit. Életem a televízió nélkül. Rengeteg időt hagy a WarCraftIII függésre.
És itthon van az én anyukám, krómfényű orgonalila a körmöm, és lehetne már egy kicsit hűvösebb, de sajnos nem lesz.
