Ma reggel olyan bamba voltam, hogy csak a következő sarkon vettem észre, hogy kosárral a karomon távoztam a boltból, ahová a reggeli müzliszeletemért ugrottam be. Elég ostobán éreztem magam, mikor visszabotorkáltam, és zavartan motyogva a helyére tettem... Tulajdonképp csak utólag jöttem rá, hogy milyen praktikus is egy bevásárlókosár, és hogy akár meg is tarthattam volna. Bár talán hülyén néztek volna rám a kollégák, mikor bevonulok vele az irodába.Most már egyre inkább úgy tűnik, hogy holnap megyünk Nova Rock-ra. Mondhatni biztos. Kicsit még bizonytalan vagyok, hogy valóban olyan jó ötlet-e, mint amennyire nem, de Alice in Chains miatt tudom, hogy, igen, muszáj, sőt, kell. A többi csak ráadás. Persze ha már ott vagyok, akkor megpróbálom megnézni a Queens of the Stone Age-et (a Motörhead is érdekelt volna, de azt pont üti a QotSA), a Metallicát, a Sisters of Mercyt (a Placebo is érdekelt volna, de azt pont üti a tSoM), a Kruppst, az Opethet, az Apocalypticát, Keith Caputot, a Toolt és a Guns N' Rosest, és ha nagyon nincs más dolgom, akkor a Starsailor, a Live és Sebastian Bach fellépéseibe is belepislogok, bár igazság szerint a fesztiválrutin azt mondatja velem, hogy napi három koncertnél többet nem lehet kibírni ép ésszel.
Előrelátóan vettem naptejet és szúnyogriasztót is, mert egy ilyen fesztiválon elég tíz percre kisütnie a napnak, hogy azonnal rákvörösre süljön az ember, az ausztriai szúnyoghelyzettől pedig jobb félni, mint megijedni. De biztos, hogy egy csomó nagyon fontos dolgot elfelejtek, cserébe minden egyes lényegtelen apróságért, ami az eszembe jut.
Igen, tudtam... Hát persze! El kell tennem a jegyet is.
Találkoztam Társammal A Cégben, és kiderült, hogy az én ügyes, okos, tündércukor-édesfalat kiadóm első ránézésre laza hatvanezer (pontosabb számítások szerint 66700 és persze plusz ÁFA) petákkal akart megrövidíteni. Először is az ívdíjból "véletlenül" lefelejtettek egy ezrest (jó, ezt Társ is elnézte), aztán úgy látták, hogy az a könyv valójában három és fél ívvel rövidebb, mint ahogy én azt leadtam, meg ahogy azt a Word a mai napig számolja. Hurrá. Hip, hip, hip. Le lesz rúgva az arcuk. Nekik. És soha többé nem fog aggasztani, hogy késésben vagyok az utolsó könyvükkel. Ezek után nem. De nem ám!
Közben pedig nagyot haladtam előre a 77 {hetvenhét} terén is, és határozottan az a benyomásom, hogy magyar szerzőktől ilyen összeszedett sci-fi és fantasy antológia még nem jelent meg. Persze nem olvastam az összes antológiát, de az általam látottak mindegyikében volt legalább egy fájdalmasan olvashatatlan novellacsökevény, és ezúttal a tizennégyből tizenhárom kifejezetten jó lett, egy pedig még hátra van. Aztán persze lehet, hogy csak elfogult vagyok. Viszont hogy Kornya mesternek ilyen kellemesen veszett humora van... Nohát, ezt nem is tudtam! A Sárkányölő Bende kifejezetten Heltai Jenőt és Szerb Antalt juttatta az eszembe; és lássuk be, ez azért elég szép teljesítmény.
