Háromszáz tételes listát elkezdek kétfelé bontani, majd a háromnegyedénél rájövök, hogy rossz szempontok alapján, de addigra már úgy összefirkáltam színes filccel, hogy képtelenség volna visszafejtenem.Annyira megzavarodok legszebb éveiben járó kollégánk vicces megjegyzésétől, hogy köszönni is elfelejtek, pedig nem is bunkó vagyok, csak szociopata.
Összevissza áll a hajam. Össze. És vissza. Rettenetesen. És nem lehet a legszebb csíkos kötött sapkámban (lásd például ezt a képet írországi albumomból) járni dolgozni, pedig akkor nem látszana.
Már napok óta csak tejszínhabot akarok enni, de sosem sikerül, igazából nem is kellene sikerülnie, mert a tejszínhab hizlal, de azt is szeretném ám tudni, hogy miért aggaszt, hogy valami hizlal-e, ha egyszer amúgy sem ezen múlik a boldogság meg az élet.
Az egyik szomszéd sosem viszi le időben a kutyáját, és amúgy is elég rosszul bánhat vele, vagy nem tudom, szerencsétlen pára másképp miért mindig a liftet vizelné össze. Szerintem legalább részben rettegésből csinálja. De hogy a derék gazdi nem takarít fel maguk után, az szintén elég förtelmes, különösen, mert a múltkor is sikerült belelépnem egy jó kis tócsába. A félhomályos liftben nem látszott, de mikor kiléptem a folyosóra, úgy megcsúszott a nedves cipőtalpam, hogy majdnem hanyatt vágódtam, és hagytam magam mögött illatos kis nyomocskákat... Persze némelyik szomszéd olyan súlyosan alkoholista, hogy azon sem lepődnék meg, ha maguk piszkítanák össze a lépcsőházat, elengedett kézzel, háziállat nélkül. És hogy az ilyen embereknek minek kutya...? Vagy macska...?
Dolgok, amik idegesítenek. Lassan könnyebb lenne azokat felsorolnom, amik NEM.
