Nyáf off. Nyár on. Vagy valami. Kisütött a nap, és megjött a jobbik kedvem.Nyilván az is sokat segített, hogy tegnap 1) felvetődött, hogy megyünk Ausztriába hosszú hétvégére Jerry Cantrellt (és Andrew Eldritchet és Maynard James Keenant) nézni de főleg hallgatni élőben 2) kiderült, hogy jönnek fel Szegedről épp a kedvenc vámpírjaim 3) ennek örömére leballagtam a heti vámpírgyűlésre 4) útközben találkoztam egy nagyon régi ismerőssel, még kultikus fanzine szerkesztő korszakomból, hé, igen, én voltam ám kultikus fanzine kultikus szerkesztője 5) a vámpírok pincéjében pedig találkoztam mindenféle derék emberekkel, és kivételesen nem gyűrt maga alá semmiféle szociális elmehiány. És némelyik derék ember a hosszas fecserészés közben érezhetően imponálni próbált nekem, még akár úgy is, mint férfi a nőnek, hihetetlen, olyan rég nem tapasztaltam ilyesmit, szinte kivirultam tőle. Már el is felejtettem, hogy micsoda hihetetlen sziporkákra és szellemi bravúrokra vagyok képes. Igaz, néha azért dadogok közben, de néha amúgy is dadogok. A szavaim sokszor nem tudnak lépést tartani a gondolataimmal, és kifarolnak alólam.
Szereztem aztán 77 {hetvenhét} -et is, és elolvastam belőle pár novellát, a sajátomon kívül is, és tetszettek. Továbbra is Brainoiz írása a kedvencem, de a többiek is kitettek magukért. Most örülök, hogy mégsem az erdőben elveszett hercegfi szívszaggató balladáját írtam meg második novellának, mert Indira is ugyanazt a mesét választotta. Igaz, akkor pedig érdekes lett volna a két különböző kameraállás... De talán majd egyszer. Talán. És majd egyszer.
