ünnepek után

Három nap alatt négy családi ünnepségen vettem részt, sikerült sehol sem ocsmányul félholtra enni magamat, és mindenhol jó volt a hangulat. Láttam, hogy a kis fehér kutyák eltérő technikával, de egyformán ügyesen és alaposan bontják ki a becsomagolt karácsonyi ajándékokat (Kaktusz megfontoltan rálép a csomagolásra, leharap egy darab papírt, kiköpi oldalra, és ezt folytatja, amíg elő nem bukkan a színes kutyakekszet rejtő műanyag zacskó, majd feltépi azt is; Póló egy forgószél követhetetlenségével szétszaggat mindent, majd elvonul a csont alakúra hajtogatott bivalyalkatrésszel, amiről még a használati utasítást is levarázsolta), az unokatestvéreim a helyes velociraptor tartásra tanítgatták a család összes tagját, köztük a nagymamámat is (állítólag április 17. a nemzetközi Járjon Úgy Mint Egy Velciraptor (esetleg Velociraptor Awareness) Nap, és nem lehet időben kezdeni az edzést), aztán a vidám velociraptorok kórusa kartáncot lejtett az All I Want For Christmas című örökbecsűre. Beigli helyett az egyik helyen mogyorós csokitorta volt, a másikon diós-rumos-baracklekváros torta, és a hűtőmben még mindig lakik egy fél ponty és vagy három liter töltöttkáposzta.

karácsonyi ebéd

Ujjnyi vastagra felvágott hagyma és alma, karamellesre grillezve, juhtúrós-tejszínes szószba mártogatva, és utána ülni az ablakban és nézni a kék és szürke és levendulaszín égen a Ferihegy felé ereszkedő repülőket.

valaki kapcsolja ki a fejemben a szóvicceket, kérem szépen

Valamikor szerda délben ezredszerre is elkapott a sikítva hörgő síkideg, leültem, és írtam róla, aztán ellenőriztem a blog nyűgés-hányadát, és úgy döntöttem, piszkozatban marad. Bár szerepelt benne olyasmi is, hogy emberek orrba lesznek tolva széklábbal, ha viselkedésükben további fennforgás esete tapasztalható, de akkor meg külön széklábakat kéne vinnem magammal, hogy teljesíthessem kötelezettségeimet, vagy valami, szóval nem. De teljesen felvidultam tőle, valamikor még nevettem is (ezt alighanem vészjóslóan tettem, arcomat a keserű, decemberi ködökben fürdetve. És közben Knorr Alpesi sajtkrémlevest szürcsöltem), és juhtúrót ettem, és élveztem az életet. Durva. Nemsokára még majd fütyörészni is kezdek.

Idén amúgy linkekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánhatok, felkerült angolul egy tavalyi novellácskám az SFmagra, és 13 év késéssel, de végül csak összeállítottam a saját karácsonyi barkácsmellékletemet is (még Black Hód minionjaként követtem el, szóval a báránykás giccs helyett a mélységesen igaz, komoly emberi sorsokat szemlélteti a maga szerény művészi keretében).

Egyébként pedig zseniális ötlet volt a családnak internetről rendelnem ajándékot, 22 nap alatt nem sikerült ideérnie. Még nem tudom, holnap hogyan mentem ki magam. Azt hiszem, kénytelen leszek szétosztogatni az ínséges időkre eldugott, sznob boraimat.

tényleg, neked miért nincs pasid? :felveszi az apatónust:

No mégis írok róla, ha már napok óta ezen tombolok. Tudom, hogy abnormális, hogy egész jól érzem magam egyedül, tudom, hogy felfoghatatlan, hogy nem akarok bepasizni, tudom, hogy képtelenség, hogy nem az hiányzik a legjobban az életben, hogy valaki szuszogjon mellettem, de

  1. szokjatok már hozzá
  2. fogadjátok el
  3. higgyétek el, hogy nem azért nincs senkim, mert senkit nem tudnék összeszedni véletlenül sem, vagy mert magamtól nem jutna eszembe, hogy létezik olyan, hogy férfiember, de ha eszembe jutna, sem tudnám, ezzel a gondolattal mit szokás kezdeni - szóval nem kell ajánlgatni, győzködni, rákérdezni, szörnyülködni, jajongani

Azért nem járok senkivel, mert nem akarok csak azért járni valakivel, hogy járjak valakivel. Tudom, ilyen nincs, de azért mégis hadd legyen. Biztos vannak a világon olyan férfiak valahol, akikkel kapcsolatban nem mondanék ilyesmiket, mert komolyan és kifejezetten akarnám őket, de amíg nem jelennek meg elérhető közelben, addig egyáltalán nem zavar, hogy egyedül vagyok.

Az zavar, hogy az emberek egyfolytában hápogó hitetlenkedéssel kezelik ezt az egészet, mintha közük lenne hozzá, vagy mintha ez valami illetlen, szégyenletes vagy undorító dolog lenne.

Mindegy, emberek például ezen szokták átminősíteni magukat barátból abba a kategóriába, akikkel aranyosan lehet egy asztalnál sörözni (csak minek), és végül is kellenek ilyen szórótémák.

mostanában

Felveszem a télikabátot és a mamuszt, kivonulok a konyhába, kinyitom az ablakot, felülök a konyhapultra, a lábam felteszem a tűzhelyre, a párkány pont karfa magasságban van, jól rá lehet támaszkodni, árad be a hideg, forró kávét vagy forró levest szürcsölök, és nézem a forgalmat. Énekelgetek, azon gondolkozom, milyenre fessem majd be a hajam (az őszülés projekt úgy belehúzott, hogy talán még fél évig flangálhatok a saját színemmel), szívem szerint a türkizkéket választanám, de azt hiszem, nem vagyok ahhoz elég merész, hogy viseljem is. Odalenn kis játékvillamosok kattognak, és egy kamaszfiú sétáltat egy nagyon kajla kutyát.

Tegnap Impatienttel mozi helyett skót étterembe mentünk, és képesek voltunk lemondani a desszertről (a sokadik ale-ről azért már nem), fényképeket mutogattunk egymásnak tengerpartokról és virágokról és ipari pusztulatokról (a kilencvenes évek gyermekei vagyunk, nekünk szép a rozsdás vasállvány is), a hangszórókból üvöltött az East 17, és az például már a kilencvenes években is rossz volt (Impatient nem emlékezett a slágert előugráló nyeles sapkás törpére, szerintem ez megmagyarázza, hogy ő miért nem lett a fordításból tengődő, nyáladzó idegroncs) (eeeeee, a rókaképű elölfürtöst azért az én memóriám is törölte, pedig most olvasom, hogy ő volt az együttes motorja... ki nem néztem volna belőle). A sokkot csak némi whisky oldhatta, Impatient szerint finom parenyica íze volt, nekem továbbra is a szívem csücske (Ardbeg, kisszívecske).

Később kimentünk a hidegbe és a ködbe.

Narnia krónikái 3 – A Hajnalvándor útja

A legfontosabb tudnivaló a filmmel kapcsolatban az, hogy sokkal-sokkal jobb az előző két résznél. Nem tudom, hogy ennek van-e ahhoz köze, hogy a Disney kihátrált a Narnia-filmek mögül a Caspian herceg sikertelensége után, vagy az új rendező számított ilyen sokat: akárhogy is, ez volt az első Narnia film, ami kifejezetten tetszett.
Cikk az SFmag.hu-n.

zen

Mindig akartam valami vidámat írni, aztán mindig valami világvége lett belőle, úgyhogy inkább csak nyuszik (Minden Rénszarvasok Ura és Úrnője helyhiány miatt áttért a törpenyulakra -a képeken Ugri és Bugri látható) és táncok (örvénylő szoknyák és mezít lábak) legyenek.


tortát ide!

Csak azt tudom, hogy nagyjából az utolsó csütörtöki edzés előtt szakítottunk, úgyhogy kellett hozzá egy naptár is, hogy kiszámoljam, hogy az csak december 17. szerda este lehetett, és uram Isten, már 7 éve és 2 napja szabad vagyok, ó, édes Istenem, de jó, de jó.

Őszintén szólva, az borzalmas időszak volt, és én nagyjából már azelőtt elkezdtem megpróbálni kilépni abból az istenverte kapcsolatból, mielőtt egyáltalán beleléptem volna, és nem teljesen véletlen az sem, hogy azóta is inkább pofozok meg embereket és kapok sikító ideggörcsöt nyilvánosan, mint hogy akár esélyt adjak annak, hogy valaki még egyszer velem azt megtehesse. Nyilván nem egészséges, de ez van. És hiába ismertem meg a dolog kapcsán rengeteg jó embert is, képtelen vagyok gyűlölet és undor nélkül visszagondolni a dologra, abusive relationship, mindig azt hiszi az ember, hogy vele nem történhet meg, de ha kellően lassan adagolják, lenyomják a torkán bárkinek.

És lehet, hogy sosem lesz már belőlem épkézláb, pláne boldog ember, de örülök, hogy eltelt hét év, és még élek, mert 2001. és 2003. között bármelyik nap meghaltam volna szívesen.

ha már szóba került

Amikor olyan tehetségtelen vagyok, hogy már teát sem tudok főzni rendesen, az úgy néz ki, hogy éjjel fél kettőkor vizet forralok a bodzateámnak, és pár perccel később azt veszem észre, hogy valahogy ebből is egy bögre kávé lett.

nem tudom, hogy jutottam eddig az idézetig, de

...az milyen lett volna, ha meghagyják a két többlet ujját, és úgy zenél.

"Hampton Hawes, jazz pianist, was born with six fingers on each hand (surgically removed shortly after birth)."

az arany sárkány különösen dögös lett

Megnéztem az új Narnia filmet, igazából a történet jelentős részére nem (így) emlékeztem, de azért tetszett: nagyon kis látványos lett, és szerencsére ezúttal kevés benne a beszélő állat, vannak helyette bájos kisfiúk (tudtam, hogy valahonnan ismerős a Caspian herceget játszó Ben Barnes; pár hónapja teljesen véletlenül láttam az Easy Virtue című filmet, nagyon húszas évek volt, nagyon angol, és nagyon tetszett) és látvány dögivel. Vagy ezt talán már említettem. A második filmet, a Caspian herceg-et annak idején nem néztem meg, mert az első Narnia film annyira nagyon nem tetszett (áááá, beszélő hódok, ííííí), de ez most jó volt, tényleg. Majd át kell futnom a könyvet, hogy valójában hogy volt ez a történet, de az epizodikus szigetlátogatásokból (most elfojtottan az ide kívánkozó ír művelődéstörténetet, és nem kötöttem át Primordialba sem) sikerült összeeszkábálniuk egy működőképes filmet, és ez komoly teljesítmény (egyébként ez a legjobb könyv az egész sorozatban, ez meg a Silver Chair). De hogy honnan szedik ezt a sok ijesztően vaskos ajkú gyerekszínészt, azt nem értem.

Amúgy pedig néha esik a hó, mindig hideg van, mindenfrontos alkotói válságba merültem (még egy teát sem tudok úgy megfőzni, ahogy kéne), még mindig nem adtam fel a karácsonyi üdvözlőlapjaimat, de két újabb polcról találtam ki teljesen, hogyan kéne kinéznie. Nálam lassan haladnak ezek a megálmodások, de most ahányszor odanézek, tudom, hogy az ott és úgy kell, hogy legyen (és a szobába szükséges bútorok negyven százalékát még meg sem vettem - de így három hónap elteltével már kezdem sejteni, egyáltalán mit akarok).

mit kérek karácsonyra

Elért engem is a végzet mémje (sulemia és AnnGel jóvoltából, akik rendesek és gondolnak rám is), és hosszan gondolkoztam, hogy mit kérek karácsonyra, aztán rájöttem, hogy minek.

  1. úgysem azt kapom

  2. mostanában mindig hideg van, esik a hó, esik az eső, fúj a szél, vagy csak baromi nagyot taknyolok a jégen

  3. akkor lennék rendes, ha egészséget és világbékét kérnék, de azt úgysem karácsonyra, azt kérem én minden este összetett kézzel félálomban szépen

  4. a csokit, a cukorkát, az édes likőrt tovább ajándékozom

  5. nyolc óra díszdobozos alvást nem gyártanak.

ezüstvasárnap

Ülök az ablakban, odakinn vigasztalanul szakad az eső - tegnap a hó szakadt éppilyen vigasztalanul, csak akkor nem ültem ilyen elmerengve az ablakban, mert ahhoz is túl hideg volt. Odalenn buszok döcögnek, egy öregúr sétáltat egy kék esőkabátos, fehér kiskutyát. Karácsonyi ajándékokon gondolkozom, és azon, hogy a családi karácsony miért arra az egyetlen egy délutánra esik, amikor el akartam menni Don Carlost nézni a moziban, a válasz valószínűleg valahová a csak és a nyilván közé esik. A fejfájástól kis fénypöttyök rajzanak a szemem előtt, mint a muslicák, azt hiszem, hamarosan a fejemre húzom a párnámat, és megpróbálok aludni, hátha az megy.

***

Egész jól ment, álmomban is csak egyszer szakadt be alattam a jég (azt hiszem, akkor kitakaródzhattam) de sikerült önerőből kimásznom (vissza a takaró alá) és most csak közepesen érzem magam agyonverve.

majdnem vettem seamus heaney kötetet

A mai terv az volt, hogy fordítok, aztán ügyet intézek, angolozunk és elmegyek egy koncertre, ehelyett mesét írtam, a napfénybe tartottam kerek kis rágcsálóarcomat (igazából cickányra tippelek, annak hegyes még az orra), belvíz helyzetet teremtettem a lakásban, elégikus scifit írtam, elkezdtem felöltözni, hisztérikus rohamot kaptam, elindultam, nagyon hideg volt, angoloztunk, nem volt fűtés, elmentünk kirakatokat és könyveket nézni, és hazafelé vártam fél órát a villamosra a tomboló hidegben. Koncertre persze nem mentem, mert úgy voltam vele, hogy nekem most halaszthatatlanul rettenetesnek (kövér, öreg, csúnya, akit senki sem szeret - a szokásos) kell éreznem magam valahol egy sarokban, lehetőleg egy olyan sarokban, ahol véletlenül sem látnak emberek (egyébként sokszor sokkal szívesebben mennék helyekre, ha nem zavarna, hogy ott vannak emberek, akiknek mindenféle elképzeléseik vannak a világról, és én láthatóan nem illek bele ezek közül egybe sem (az emberek márpedig túlnyomórészt ilyenek)) és a lakásom pillanatnyilag ilyen sarkokkal van tele.

Holnap pedig a nagymamámmal ebédelek. Pizzát rendelünk.

a billentyűzetre valamiért nem hat serkentően a koffein

Ma az elmúlt napok időjárását emuláltam idehaza, a bögrémbe a nescafé után forralóstul beleejtettem másfél liter, mindent megolvasztó vizet. Szerencsére az új parkettán viszonylag könnyen fel lehetett számolni a belvizet, az asztalon pedig a kávét - a kezemet azért leforráztam, és most épp hennával összekenve, csodálatosan tehénfoltosan próbálok életet lehelni a billentyűzetembe. A c akadozik.

naplószerű, köd, sör, vagy ezt címkének kéne

Tegnap közösségi életet éltem, elmentem megnézni a Sci-Fi Szakosztály Fantasy Estjét, a Bajza utcában gomolygott a köd, lámpák világították meg századelőn épült kastélyok titokzatos kertjeit, vizesen csillogott a sejtelmes fényben az útburkolat, és helyenként fojtó dohszag áradt a pincéből. Olyanokat mondtunk egymásnak, hogy "haha, de hát ez nem is egy horrorfilm", és tényleg nem volt az, mert még azután sem ettek meg minket a zombik, hogy ezt a klisét ellőttük.

Később söröztünk és pirítóst ettünk, Búvárzenekar összekeverte a padlizsánt az avokádóval, én pedig külső talpélre léptem egy magassarkú csizmában. Ettől egyrészt feltöröltem a padlót szerény személyemmel, másrészt megrándítottam a lábamat. Meg kéne tanulnom járni végre. Harmincöt év után nem ártana.

Vannak vidám dolgok is, például piros sapkám és új könyvem, illetve az egyik író megtalálta a könyvéről írott ismertetőmet, és amikor google-fordítóval próbálta értelmezni, vicces kifejezésekbe botlott bele, és ez izé, ez vicces.

ír válság

Aztán végighallgattam az egyik legelkeseredettebb Primordial számot, elcsépelt Yeats idézetek segítségével levezettem, hogy miben téved - a többiben igaza van - és békésen kérődző jókedvem támadt. Azt hiszem, nem rendeltetésszerűen használom a Primordial életművet.

néha eszembe jut

Elkezdtem egy rajzot, amit nem fogok befejezni, mert elvesztettem a színeket, nem működnek már sehogy sem, kénytelen leszek a gyengébb ellenállás irányában fekete-fehéret rajzolni, de ez megalkuvás és kudarc, mostanában néha úgy érzem, hogy még a lehetőség és a siker is csak megalkuvás és kudarc.

Eldöntöttem, hogy idén rendes leszek, és küldök a külföldi ismerőseimnek karácsonyi üdvözlőlapot, és nekiálltam megkeresni az évtizedek óta kallódó, üres karácsonyi üdvözlőlap készleteimet, meglepő módon meg is találtam, meg vagy fél köbméter olyan képeslapot és üdvözlőlapot, amit én kaptam, és fényképeket, és ismét verhettem a fejemet a falba, hogy miért, és a többi szokásos a világ helyrehozhatatlanságáról, amiről most már tudom, hogy el lehet viselni, csak még azt nem, hogy minek. (Ha valaha lesz tetoválásom, az egy-egy holló lesz a vállamon, és mind a kettő azt fogja mondani, hogy Baszd meg, csak az egyik angolul, mert akkor a sokrétű kulturális körbeutalásban benne lesz a fordítás is, meg az egész életem az angol irodalomtól a germán-kelta mitológiáig.)



Néha elfelejtem.

hihetetlen!!!

Eljutottam odáig, hogy megválaszoljam a kommentjeimet. Az emailekkel még kisebb lemaradásban vagyok.

Viszont kaptam igazi téglavörös kötött sapkát az elő-Mikulástól, az igazi Mikulás pedig egy Antimatter képeskönyvvel ébresztett (a postás nálunk tényleg kétszer csenget, egyszer a kapunál, egyszer a rácsnál) (illetve ez tényleg meglepetés volt, mert elfelejtettem, hogy megrendeltem; és tényleg ez ébresztett), majd felelőtlen ígéreteket tett arra nézve, hogy januárban Fields of the Nephilim, júniusban pedig Primordial koncert lesz.

Januárban Fields of the Nephilim koncert, itt, Budapesten, OMG WTF BBQ!!!44!!!!4!!

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. rész

A film egy igen gyorsan elrozsdásodó logóval nyit, megalapozva a hangulatot, hogy most aztán minden sötét lesz és szomorú (mert, mint tudjuk, hajnal előtt van a legsötétebb, és egy sorozat vége előtt a legnagyobb nyomor), de az előző rész pörgős horror-terror nyitójelenetei helyett most inkább elégikusra veszik a kezdést.
Cikk az SFmag.hu-n.

koffeinszínes

Persze annyira túlpörögtem koffeinnel, hogy még most is itt ülök a gép előtt, ahhoz már túl agyhalottan, hogy értelmes dolgokat csináljak, de ahhoz még túl éberen, hogy el tudjak aludni.

Édes Istenem.

koffeinszürke

Most aránytalanul rövid idő alatt aránytalanul sok munkát befejeztem, úgy tíz percen belül összeomlok, és remélhetőleg sikerül majd az ágyra esnem. Aztán holnap talán a levelezéseimhez és az életemhez is odaférek.

nanowrimo célvonal, szalag, stb.

"Gimnazista halhatatlanok. A Föld szívcsakrája. Házibuli, démonirtás, matekdolgozat."

A démonirtás hátravan, a matekdolgozat elmarad, én pedig egy részeg elefánt minden kecsességével keresztülzuhantam a célon. Ötvenezer szó, nyolc ív, és még nincs teljesen vége, de az már garantáltan csak a határidős munkáim után lesz. Tulajdonképp még vasárnap este is egészen biztos voltam benne, hogy nem fogom befejezni, vagy ha igen, csalnom kell hozzá - ehelyett írnom kellett, nem is keveset. Most viszont nem érzem, hogy az eddig kész részek milyenek lettek, mert annyira hamar írtam meg őket, hogy nem volt időm az arányokon töprengeni. Mivel az ösztöneim nem túl helyesek, előfordulhat, hogy minden irányból borul az egész. De akkor is. Háromszázhuszonhétezer leütés. Édes Istenem. És egy csomó részét még élveztem is.

Egyelőre egyébként senkivel nem akarom még elolvastatni, különösen, hogy a legtöbb ismerősöm amúgy is sírva hány a paranormális kamaszromantikától (és biztos nem nézte annak idején a Beverly Hills 90210-t sem).

(És közben sikerült összehegesztenem és leadnom két igazi küldetést is. Titkosakat. Sámánokkal és tiszafával. És dolgoztam is. És néha a padlón széttiport kis szilánkokból szedegettem össze a szívem. Csak hogy tisztázzuk, a novemberem nem csak erre ment el.)

tiszafa

Nagyapámat ugyanabban a kis falusi temetőben temettük el, mint a nagybátyámat, aki lassan már húsz éve halott, tudatos életem első halottja. Igazi kis temető, fenn a falu fölött, a Dunakanyarra néző hegyoldalon, fölötte már nincs is más, csak mezők és erdők, és az ég. Nagybátyám sírja felismerhető: nincs rajta kő, csak egy egyszerű, lassan már korhadóban lévő fejfa (élt harmincegy évet) és bukszusok és egy hatalmas, szinte bokorszerűen elterebélyesedő tiszafa. Amikor megláttam, az jutott az eszembe, hogy mennyivel szebb ez minden faragott márványnál, mennyivel igazabb tanúja az életnek, ami volt és elmúlt, de soha nem ér véget; és az, hogy igen, ez a szinte fekete örökzöld a túlvilági fa, és igen, ez az elrendezés minden szempontból végtelenül illő és helyes.

A temetés legvégére kisütött a bágyadt, novembere eleji nap is, még teljes pompájukban virultak a Halottak Napjára vitt virághalmok, és fejkendős nénikék gondozták a sírokat. És egy pillanatra tényleg el tudtam hinni, hogy a temető nem csak valami torz és perverz kapaszkodás a létbe, az emlékezésbe, hanem a tisztelgés és a csendes bánat helyszíne is lehet.