valaki kapcsolja ki a fejemben a szóvicceket, kérem szépen

Valamikor szerda délben ezredszerre is elkapott a sikítva hörgő síkideg, leültem, és írtam róla, aztán ellenőriztem a blog nyűgés-hányadát, és úgy döntöttem, piszkozatban marad. Bár szerepelt benne olyasmi is, hogy emberek orrba lesznek tolva széklábbal, ha viselkedésükben további fennforgás esete tapasztalható, de akkor meg külön széklábakat kéne vinnem magammal, hogy teljesíthessem kötelezettségeimet, vagy valami, szóval nem. De teljesen felvidultam tőle, valamikor még nevettem is (ezt alighanem vészjóslóan tettem, arcomat a keserű, decemberi ködökben fürdetve. És közben Knorr Alpesi sajtkrémlevest szürcsöltem), és juhtúrót ettem, és élveztem az életet. Durva. Nemsokára még majd fütyörészni is kezdek.

Idén amúgy linkekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánhatok, felkerült angolul egy tavalyi novellácskám az SFmagra, és 13 év késéssel, de végül csak összeállítottam a saját karácsonyi barkácsmellékletemet is (még Black Hód minionjaként követtem el, szóval a báránykás giccs helyett a mélységesen igaz, komoly emberi sorsokat szemlélteti a maga szerény művészi keretében).

Egyébként pedig zseniális ötlet volt a családnak internetről rendelnem ajándékot, 22 nap alatt nem sikerült ideérnie. Még nem tudom, holnap hogyan mentem ki magam. Azt hiszem, kénytelen leszek szétosztogatni az ínséges időkre eldugott, sznob boraimat.