Hazaértem, és láttam, hogy kaptam két csinos karácsonyfadíszt Hollandiából. Finnországból már egy hete megkaptam a csokimat - én magam még nem jártam postán, egyrészt nem bírom a tömeget, másrészt mennyivel nagyobb meglepetés januárban kapni karácsonyi ajándékot, nem? (Ez csak ideológia, valójában lusta vagyok és ötlettelen.)
Csütörtök este nem a rendes csütörtök esti társasággal söröztünk, mert két hete képtelenek ráérni, rettenetes; de rosszul jártak, mert mások közt osztottam szét az (idézem) "addiktív" kockasajtot. Érdekes emberekkel érdekeseket beszélgettem, bár tulajdonképp a legtöbbször ez szokott történni a sörözéseken, legfeljebb a résztvevőkről nem mindig közismert, hogy érdekesek (nem születtek még róluk városi legendák, ilyenek).
Az idei karácsony sok szempontból furcsa lesz, például most először nem jön haza anyám (arcüreggyulladással ne is repülgessen, inkább pihenjen odahaza), és most először nem lesz spontán istentisztelettel egybekötött, nagy családi karácsonyi berúgás sem, mert nagymamám csak pár nappal előtte jön ki a kórházból. Csend lesz, és észben kell tartanom, hogy vásároljak előtt elég ennivalót, mert ilyenkor a pizzériák sem működnek.
Teán fogok élni, DVD-n és száraz lencsén. Vagy esetleg mégsem.
szerelmes királyfiakról, némileg összefüggéstelenül
Terveztem, hogy és akkor majd írok bőven és hellyel-közzel össze/visszafogottan arról, hogy ezek szerint valamikor hetekkel és hónapokkal ezelőtt sikerült úgy lereagálnom valamit twitteren, mintha a véleményem pontosan homlokegyenest ellenkezne a valódi véleményemmel, ezért egyrészt gratulálnék magamnak, másrészt ezt most azért nehezen fogom elmagyarázni. Mert igazából minden félgondolat után le kéne ágaznom még három irányba, hogy összeszedjek mindent, ami szerintem fontos lenne ahhoz, hogy érthető legyen a mondanivalóm.
Az egész egy régi linkhez kapcsolódik: szerintem igenis legyenek olyan mesekönyvek, ahol királyfiak összeházasodhatnak egymással, és olyanok, ahol kislányok a nagybácsijuk férjhezmenetelére készülnek lelkesen. Legyenek. Egyrészt én nagyon úgy nézem, hogy aki homoszexuális lesz, nem ettől lesz homoszexuális; sőt, szerintem a gyerekek sem egy ilyen könyv hatására fognak kipróbálni felnőttek számára bizarr dolgokat. Ezt már csak azért is így gondolom, mert ismerek homoszexuálisokat és ismerek olyan embereket is, akik gyerekkorukban kipróbáltak felnőttek számára bizarr dolgokat, és egyiküknek sem volt ilyen mesekönyvük. Sosem. Garantáltan sosem. Mellesleg félhosszú életem során elég sok ismerősömmel szóba került már, hogy ki hogyan kezdett el ismerkedni azzal a ténnyel, hogy két eltérő nemből vagyunk, és ez majd egyszer fontos lesz - és úgy tűnik, hogy ha nem is minden gyerek, de nagyon sok gyerek gondol/próbál ki felnőtt fejjel minimum bizarr dolgokat, miközben próbálja felfogni az emberi test tabu részeit, a szexet, a szexualitás körülötti óriási felhajtást. Saját tapasztalataim és mások beszámolói alapján én úgy vélem, ez nem papás-mamás, nem szerepjáték, nem utánzás, hanem egyrészt anatómiai érdeklődés, másrészt a tabu megértésének vágya.
Én úgy logikázom a dolgokat, hogy ezen a jelenségen egy olyan könyv, ami társadalmilag elfogadhatónak ábrázolja a homoszexuális kapcsolatokat, semmit, de semmit nem változtat. Egy gyereknek arról, hogy két férfi szereti egymást, nem feltétlenül az jut eszébe, hogy na de hát két bácsi technikailag mit hova dug, és hogy az ne már. Nekem például elég sokáig nem tűnt fel, hogy a királyfi és a királylány, vagy a kiskondás és a királylány dugnak, mint a nyulak - vagy ha addig nem is tették, az esküvő után aztán hetekig mást sem fognak - szóval sanszos, hogy királyfi-kiskondás párosításnál sem a lehetséges pozíciókat próbáltam volna össze-tetrisezni gondolatban.
Azt hiszem, a témában nagyon érdemes elolvasni ezt az angol nyelvű blogbejegyzést; lényegesen higgadtabban és elegánsabban foglalja össze az ilyen könyvek szerepét, mint nekem valaha sikerülne. Például kitér arra is, hogy ezek a könyvek azért is fontosak, mert manapság igenis lehet látni homoszexuális kapcsolatokat, és nem baj, ha például egy olyan gyerek, akinek a családjában van ilyen, nem mutáns ufónak érzi az egész rokonságot (beleértve saját magát is), hanem normálisnak fogadja el.
(És igen, szerintem nyilván normális is.)
Az egész egy régi linkhez kapcsolódik: szerintem igenis legyenek olyan mesekönyvek, ahol királyfiak összeházasodhatnak egymással, és olyanok, ahol kislányok a nagybácsijuk férjhezmenetelére készülnek lelkesen. Legyenek. Egyrészt én nagyon úgy nézem, hogy aki homoszexuális lesz, nem ettől lesz homoszexuális; sőt, szerintem a gyerekek sem egy ilyen könyv hatására fognak kipróbálni felnőttek számára bizarr dolgokat. Ezt már csak azért is így gondolom, mert ismerek homoszexuálisokat és ismerek olyan embereket is, akik gyerekkorukban kipróbáltak felnőttek számára bizarr dolgokat, és egyiküknek sem volt ilyen mesekönyvük. Sosem. Garantáltan sosem. Mellesleg félhosszú életem során elég sok ismerősömmel szóba került már, hogy ki hogyan kezdett el ismerkedni azzal a ténnyel, hogy két eltérő nemből vagyunk, és ez majd egyszer fontos lesz - és úgy tűnik, hogy ha nem is minden gyerek, de nagyon sok gyerek gondol/próbál ki felnőtt fejjel minimum bizarr dolgokat, miközben próbálja felfogni az emberi test tabu részeit, a szexet, a szexualitás körülötti óriási felhajtást. Saját tapasztalataim és mások beszámolói alapján én úgy vélem, ez nem papás-mamás, nem szerepjáték, nem utánzás, hanem egyrészt anatómiai érdeklődés, másrészt a tabu megértésének vágya.
Én úgy logikázom a dolgokat, hogy ezen a jelenségen egy olyan könyv, ami társadalmilag elfogadhatónak ábrázolja a homoszexuális kapcsolatokat, semmit, de semmit nem változtat. Egy gyereknek arról, hogy két férfi szereti egymást, nem feltétlenül az jut eszébe, hogy na de hát két bácsi technikailag mit hova dug, és hogy az ne már. Nekem például elég sokáig nem tűnt fel, hogy a királyfi és a királylány, vagy a kiskondás és a királylány dugnak, mint a nyulak - vagy ha addig nem is tették, az esküvő után aztán hetekig mást sem fognak - szóval sanszos, hogy királyfi-kiskondás párosításnál sem a lehetséges pozíciókat próbáltam volna össze-tetrisezni gondolatban.
Azt hiszem, a témában nagyon érdemes elolvasni ezt az angol nyelvű blogbejegyzést; lényegesen higgadtabban és elegánsabban foglalja össze az ilyen könyvek szerepét, mint nekem valaha sikerülne. Például kitér arra is, hogy ezek a könyvek azért is fontosak, mert manapság igenis lehet látni homoszexuális kapcsolatokat, és nem baj, ha például egy olyan gyerek, akinek a családjában van ilyen, nem mutáns ufónak érzi az egész rokonságot (beleértve saját magát is), hanem normálisnak fogadja el.
(És igen, szerintem nyilván normális is.)
Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is
- Rohadt sok szárnyam van – jegyezte meg az angyal, és a homlokát ráncolva végignézett magán. Egy pár a lábát takarta, egy stólaként borult a vállára, egy pedig a feje fölött rezgett; ennek így kellett lennie, de a lány riadt képén látszott, hogy mostanában már elfeledkeztek róla az emberek. – De valami éktelen sok szárnyam.
- Amúgy nem ezért jöttem, de látom rajtad, hogy furcsállod a helyzetet – próbálta oldani a feszültséget, láthatóan kevés sikerrel. Nem ment neki ez a beszélgetésesdi, jobb szerette a mennyei kórusban dicsőíteni az Urat, az is volt általában a dolga; de a megbízatás az megbízatás. Az Úr úgy látta jónak, hogy őt küldje le ehhez a halandó gyermekhez, aki ernyedt játékállatként lógott a forgószék támláján, és őszinte értetlenséggel bámulta a szőnyeg fölött lebegő, fénylő jelenséget.
- Te... ööö... Gábriel vagy?
Az angyal lelkesen összecsapta a középső szárnyát, hogy mégsem felejtettek el mindent a földiek, aztán határozottan megrázta a fejét.
- Nem. Azt mondta, ő már belekövült ebbe a... jó modorba, és nehezen értetné meg magát veled. Engem kért meg, én még a szavaitokat sem szoktam meg, hát még a kifejezéseiteket...
A lány elgondolkozva rágcsálta az egyik ujját.
- Akkor nem az jön, hogy, tudod, izé, szóval igazán nem akarok gyereket. Ellenzem. A túlnépesedés miatt.
- Akkor nem én jöttem volna – nézett rá az angyal értetlenül. – Ahhoz pont kellene Gábriel megkövült modora. És elég unalmas lenne a második eljövetelt az elsőről másolni, nem? De. Ugye. Én azért jöttem, mert – bal felső szárnyával a szobát betöltő monitorok egyike felé intett, és elhadart pár képernyőnyi kódot –, az teljesen jó. Itt egyszerűsíthetnél rajta egy kicsit – a monitor felvillant, és vadul pörögni kezdtek rajta a sorok; az angyalnak szinte fel sem tűnt, hogy mikor beszél kódban, számára egy volt minden nyelv, és az Urat dicsőítette mind –, de ha nem teszed meg, akkor is ugyanarra fogsz jutni.
A megoldás egyszerre villant fel mindegyik képernyőn. A lány percekig csak bámulta, úgy dobolt a szék támláján, a combján, mintha a billentyűzetet ütötte volna, és a szája mozgásán látszott, hogy hangtalanul számol. Aztán elégedetlenül mordult egyet.
- Nincs okunk feltételezni, hogy a mezők viselkedéséből következne...
- Dehogynem – idézte az angyal azonnal a kérdéses helyet –, csak kicsit el van dugva. Szebben is ki lehet fejteni.
A lány durcásan rugdosta a szék lábát.
- Előbb-utóbb magamtól is rájöttem volna!
Az angyal elmosolyodott.
- Persze. Mit gondolsz, mégis miért küldte el hozzád az Úr az egyik angyalát? Nem hagyhatja, hogy Nélküle teremts a semmiből lelket.
- Amúgy nem ezért jöttem, de látom rajtad, hogy furcsállod a helyzetet – próbálta oldani a feszültséget, láthatóan kevés sikerrel. Nem ment neki ez a beszélgetésesdi, jobb szerette a mennyei kórusban dicsőíteni az Urat, az is volt általában a dolga; de a megbízatás az megbízatás. Az Úr úgy látta jónak, hogy őt küldje le ehhez a halandó gyermekhez, aki ernyedt játékállatként lógott a forgószék támláján, és őszinte értetlenséggel bámulta a szőnyeg fölött lebegő, fénylő jelenséget.
- Te... ööö... Gábriel vagy?
Az angyal lelkesen összecsapta a középső szárnyát, hogy mégsem felejtettek el mindent a földiek, aztán határozottan megrázta a fejét.
- Nem. Azt mondta, ő már belekövült ebbe a... jó modorba, és nehezen értetné meg magát veled. Engem kért meg, én még a szavaitokat sem szoktam meg, hát még a kifejezéseiteket...
A lány elgondolkozva rágcsálta az egyik ujját.
- Akkor nem az jön, hogy, tudod, izé, szóval igazán nem akarok gyereket. Ellenzem. A túlnépesedés miatt.
- Akkor nem én jöttem volna – nézett rá az angyal értetlenül. – Ahhoz pont kellene Gábriel megkövült modora. És elég unalmas lenne a második eljövetelt az elsőről másolni, nem? De. Ugye. Én azért jöttem, mert – bal felső szárnyával a szobát betöltő monitorok egyike felé intett, és elhadart pár képernyőnyi kódot –, az teljesen jó. Itt egyszerűsíthetnél rajta egy kicsit – a monitor felvillant, és vadul pörögni kezdtek rajta a sorok; az angyalnak szinte fel sem tűnt, hogy mikor beszél kódban, számára egy volt minden nyelv, és az Urat dicsőítette mind –, de ha nem teszed meg, akkor is ugyanarra fogsz jutni.
A megoldás egyszerre villant fel mindegyik képernyőn. A lány percekig csak bámulta, úgy dobolt a szék támláján, a combján, mintha a billentyűzetet ütötte volna, és a szája mozgásán látszott, hogy hangtalanul számol. Aztán elégedetlenül mordult egyet.
- Nincs okunk feltételezni, hogy a mezők viselkedéséből következne...
- Dehogynem – idézte az angyal azonnal a kérdéses helyet –, csak kicsit el van dugva. Szebben is ki lehet fejteni.
A lány durcásan rugdosta a szék lábát.
- Előbb-utóbb magamtól is rájöttem volna!
Az angyal elmosolyodott.
- Persze. Mit gondolsz, mégis miért küldte el hozzád az Úr az egyik angyalát? Nem hagyhatja, hogy Nélküle teremts a semmiből lelket.
2009.
nátha és morc
Csütörtökön már nagyon meg voltam fázva, de pénzért kell menni, és azért még taknyosan-rekedten is hajlandó vagyok kimozdulni. Természetesen ez is kocsmázásba fulladt, én forralt borral próbáltam kúrálni magam, de az est végére így is teljesen elment a hangom. A pénteki programjaim áldozatul is estek a dolognak, és még szombaton is erősen csökkentett üzemmódban ünnepeltem Srakker harmadik ikszét. És Kötéltáncos krisztusi korát. Különösen a koncertet volt élmény túlordítani, egy ideig ezért a női mosdóban ácsorogva beszélgettünk, és hazafelé kifogtam egy mentesítő 923-ast, ami jó volt, mert mostanában már nagyon hideg van.
Arra gondoltam, hogy már van legalább négy régi és (a 3000-MagyaRostost beleszámítva) három új egypercesem, miért is ne pakoljak fel belőlük, bár a régiekkel már nem mindenben vagyok elégedett (az újakat pedig még nem mindenben untam meg). A MagyaRost miatt egyébként elég morcos vagyok Komaváry tanukira, mert ez így igazán nem megy, hogy valamit megígérünk két heti gyakorisággal, és az első szám után behal. Ha csak az audiováltozat elkészítésére nincs idő, akkor koncepciót kell igazítani, és akár blogbejegyzésként, akár mini pdf-ként, de nagyjából az eredetileg ígért tempóban adni kell valamit a közönségnek, mert így csak még tovább apad mindenki bizalma. Morg. És ilyenek.
Arra gondoltam, hogy már van legalább négy régi és (a 3000-MagyaRostost beleszámítva) három új egypercesem, miért is ne pakoljak fel belőlük, bár a régiekkel már nem mindenben vagyok elégedett (az újakat pedig még nem mindenben untam meg). A MagyaRost miatt egyébként elég morcos vagyok Komaváry tanukira, mert ez így igazán nem megy, hogy valamit megígérünk két heti gyakorisággal, és az első szám után behal. Ha csak az audiováltozat elkészítésére nincs idő, akkor koncepciót kell igazítani, és akár blogbejegyzésként, akár mini pdf-ként, de nagyjából az eredetileg ígért tempóban adni kell valamit a közönségnek, mert így csak még tovább apad mindenki bizalma. Morg. És ilyenek.
unalmas közjáték
Nem felejtettem el égőt venni, úgyhogy a tegnap estével ellentétben ma már nem a sötétben sírok (avagy a kislámpa fényénél gépelek), hanem, sőt, elképesztően. Sikerült a szokásos százas helyett egy 125W fényerejű kompakt szépséget vennem, és végre világos van a lakásban, nem az évek végtelen során át megszokhatatlan, balladai félhomály. Színek vannak és árnyalatok. Hihetetlen.
Ennél izgalmasabb dolgokhoz most szabályosan nincs agyam. De egy sejtnyi sem. Majd legközelebb.
Ennél izgalmasabb dolgokhoz most szabályosan nincs agyam. De egy sejtnyi sem. Majd legközelebb.
a képeslap másik oldala
A képeket rendezgetve rájöttem, hogy mennyi mindenről nem írtam; hogy ködben szálltunk fel, és szerencsésen ültettek, mert életemben először láttam felülről szivárványt; hogy reptérről reptérre rövidebb volt az út, mint Párizs belvárosába; de a pikáns csirke krumplipürével kárpótolt érte, petanque az esőben, a sétány fácskái fekete-zöld katedrálisoszlopok, sárkány a játszótéren. Találkoztam a három falevél egyikével is, háztömb hosszan száguldott a fák fölött, majd hirtelen lezuhant, és a párizsi utcaseprők látványos munkájának köszönhetően könnyen azonosítani lehetett (méretéből és formájából az egyetlen lehullott levél az adott járdaszakaszon), de valamiért a gép háromszor egymás után felismerhetetlen formátumban mentette el a képet, és negyedszerre már nagyon lusta voltam nekiállni megszerkeszteni. Az óraátállítást kifogásolóknak csak annyit, hogy a szép napkeltét nyolc óra után fényképeztem, amikor már mindenki szorgosan ült a munkahelyén - és az, hogy csak öt órakor sötétedik, nem azt jelenti, hogy legalább délután lát napot a derék dolgozó, hanem hogy sötétben jön és sötétben megy. A párizsiaknak meg sem kottyan a tél, a járdára kitett asztaloknál reggeliznek ilyenkor is, és látogattam kultúrhelyeket is, mint rendes turista. Ennek ellenére nyilván virágot fényképeztem a legtöbbet. Megtudtam mindeközben, hogy Vénusz nyilván nem férne be manapság modellnek, és hogy téli reggeleken be lehetne férni a Louvre-ba, bár én akkor épp inkább már egy forró kávéra vágytam. Az adventi festmény a kedvenc szendvicsezőnkkel szemközti templom ajtaja előtt rózsaszínlett, és egy ideig néztem, hogy a kisjézus ujjából miért csapnak ki villámok, ez micsoda újszerű mitológiai megközelítés, de aztán láttam, hogy csak József ruhaszegélye ráncolódik szerencsétlenül. A metró keresztalagútja láttán rögtön az jutott eszembe, hogy ha most Londonban lennénk, azt mondanám, "biztos itt lakik Neil Gaiman", de Párizsban vagyunk, és akkor csak az Operaház Fantomja lakhat odabenn, ami roppant szomorú, és főleg lényegesen kevésbé romantikus. Természetesen egyik esetben sem merészkednék be az odújukba, mert gyáva is vagyok, azaz inkább betegesen rettegek a sínen közlekedő járművektől (például a főalagutat birtokló RER B).
(A képek nagyobban és többen.)
(A képek nagyobban és többen.)
utaztam, ilyesmi
A másfél nap alatt felgyűlt olvasatlan (és öt nap alatt felgyűlt megválaszolatlan; elnézést, de a francia billentyűzet legfeljebb franciáknak való) email feldolgozása természetesen a napi horoszkópommal kezdődött, hogy megtudjam, milyen napom volt. Nos, kevesebbet kellett volna panaszkodnom facér barátnéimmal, meg kellett volna pingelnm titkos szerelmemet (nem: ez több évtizedes tapasztalat, titkos szerelmeket megpingelni = EPIC FAIL), amúgy pedig szíveket törtem halomra, ami nagyon valószínűnek tűnik, figyelembe véve, hogy a nap túlnyomó részében vagy egy éktelen rózsaszín sapkában (én választottam!!! egyedül!!!), vagy az éktelen rózsaszín sapka által ellapított hajféleséggel rohangáltam. 25 kilós hátizsákkal virágokat fényképeztem, kerítésre kapaszkodva. Azt hiszem, tulajdonképp én nem hiszek a horoszkópban, legfeljebb néha reménykedem benne.
Olyan sok minden történt és olyan kevésről van egyáltalán kedvem írni belőle. Induláskor a reptéren a cappuccino habja olyan kemény, hogy lyukat kell bele fúrnom, hogy elérjem a kávét. Egyfolytában belebotlom az Igazi Jogászkölykökbe, és ezeket tényleg 4, de legfeljebb 5 ISO szabvány tartályban klónozzák, mindháromból több példánnyal is együtt dolgoztam az ügyvédeknél. Egy park szélén jókora, külsőre, korra igen vegyes társaság petanque-ozik óriási lelkesedéssel a szakadó esőben. A párizsi metró mindent alulmúl, miközben állítólag épp tökéletesen átlagosan működik. Nyolctagú orosz férfikórust hallgatok átszállás közben az aluljáró-labirintusban, lenyűgözőek, szabályosan lenyűgözőek. Meg leszek fodrászolva, és amíg tart a hajvasaló hatása, egész rafináltan természetes, bájos kis francia frizurám van (sajnos a hajvasaló hatása addig sem tart ki, hogy fényképpel igazolhatnám párizsias charmante-ságom tényét). Libamájat, pezsgőt, vargányás-gesztenyés palacsintácskákat, fehér hurkát és egyéb ínyencségeket kóstolgatunk családilag egymás tányérjáról. Filmet nézünk franciául, francia moziban, itt nincs helyjegy, mindenki oda ül, ahová akar, a pattogatott kukoricát cukrozzák, de ettől még kisebb-nagyobb segítséggel tudom követni a történet fonalát (pedig súlyos kulturális sokk ez, kérem szépen). Eszünk bélszínt is elképesztő vörösborokkal, álmomban rocksztárok szerelmesek belém, de mivel álmomban mérgeskígyók is szerepelnek, inkább maradok a valóságnál. Román koldusok zaklatnak, és minden elismerésem az íreknek, amiért ezt végképp és határozottan áttették a büntetőjogi kategóriába, nekem olyan késztetésem egyszer sem támadt, hogy pénzt adjak nekik, de olyan, hogy addig verjem őket, amíg mozognak (bottal, nyilván). Benézek az angol nyelvű könyvesboltba, és kivételesen egyáltalán nincs olyan késztetésem, hogy itt most dolgokat megvegyek, de lehet, hogy csak azért nem, mert már legalább egy tucat remegő kézzel megrendelt könyv vár itthon a sorára, hogy egyszer olvasni is kedvem legyen. Frissen sült mini pizzát veszek egy pékségben, sétálva eszem, egy késő hetvenes hölgy megszólít, hogy hol szereztem, majd sarkon fordul, és ellohol a pékség felé; egy másik végigmér, és halkan jó étvágyat kíván, amitől az az érzésem támad, hogy valami illetlenséget követtem el. Narancsos likőrt veszek a nagyapámnak, de elteszem a rikító pink reklámpoharat (azt hiszem, amúgy sem illene a stílusához). Itthon shetland pónis (!!!) adventi naptár fogad a postaládámban.
És még a Charles de Gaulle-on is telepítettek padokat és takarítószemélyzetet, mióta legutóbb arra jártam, pedig ez még a különösen jóindulatú univerzumok teljesítőképességén is túlmutat.
Olyan sok minden történt és olyan kevésről van egyáltalán kedvem írni belőle. Induláskor a reptéren a cappuccino habja olyan kemény, hogy lyukat kell bele fúrnom, hogy elérjem a kávét. Egyfolytában belebotlom az Igazi Jogászkölykökbe, és ezeket tényleg 4, de legfeljebb 5 ISO szabvány tartályban klónozzák, mindháromból több példánnyal is együtt dolgoztam az ügyvédeknél. Egy park szélén jókora, külsőre, korra igen vegyes társaság petanque-ozik óriási lelkesedéssel a szakadó esőben. A párizsi metró mindent alulmúl, miközben állítólag épp tökéletesen átlagosan működik. Nyolctagú orosz férfikórust hallgatok átszállás közben az aluljáró-labirintusban, lenyűgözőek, szabályosan lenyűgözőek. Meg leszek fodrászolva, és amíg tart a hajvasaló hatása, egész rafináltan természetes, bájos kis francia frizurám van (sajnos a hajvasaló hatása addig sem tart ki, hogy fényképpel igazolhatnám párizsias charmante-ságom tényét). Libamájat, pezsgőt, vargányás-gesztenyés palacsintácskákat, fehér hurkát és egyéb ínyencségeket kóstolgatunk családilag egymás tányérjáról. Filmet nézünk franciául, francia moziban, itt nincs helyjegy, mindenki oda ül, ahová akar, a pattogatott kukoricát cukrozzák, de ettől még kisebb-nagyobb segítséggel tudom követni a történet fonalát (pedig súlyos kulturális sokk ez, kérem szépen). Eszünk bélszínt is elképesztő vörösborokkal, álmomban rocksztárok szerelmesek belém, de mivel álmomban mérgeskígyók is szerepelnek, inkább maradok a valóságnál. Román koldusok zaklatnak, és minden elismerésem az íreknek, amiért ezt végképp és határozottan áttették a büntetőjogi kategóriába, nekem olyan késztetésem egyszer sem támadt, hogy pénzt adjak nekik, de olyan, hogy addig verjem őket, amíg mozognak (bottal, nyilván). Benézek az angol nyelvű könyvesboltba, és kivételesen egyáltalán nincs olyan késztetésem, hogy itt most dolgokat megvegyek, de lehet, hogy csak azért nem, mert már legalább egy tucat remegő kézzel megrendelt könyv vár itthon a sorára, hogy egyszer olvasni is kedvem legyen. Frissen sült mini pizzát veszek egy pékségben, sétálva eszem, egy késő hetvenes hölgy megszólít, hogy hol szereztem, majd sarkon fordul, és ellohol a pékség felé; egy másik végigmér, és halkan jó étvágyat kíván, amitől az az érzésem támad, hogy valami illetlenséget követtem el. Narancsos likőrt veszek a nagyapámnak, de elteszem a rikító pink reklámpoharat (azt hiszem, amúgy sem illene a stílusához). Itthon shetland pónis (!!!) adventi naptár fogad a postaládámban.
És még a Charles de Gaulle-on is telepítettek padokat és takarítószemélyzetet, mióta legutóbb arra jártam, pedig ez még a különösen jóindulatú univerzumok teljesítőképességén is túlmutat.
a világ legunalmasab kalandjai
Beoltottak H1N1 ellen, nem volt egyszerű, a körzeti doktornénimnek ugyanis eszébe jutott, hogy nekem múlt héten kellett volna jönnöm a családdal, és nátha miatt nem mentem, és mivel lelkiismeretes, rögtön meg is vizsgált, és közölte, hogy esélyes, hogy tüszős mandulagyulladásom van. Ezen kicsit elképedtem, mert elég apró koromban megszabadítottak a manduláimtól, de át kellett vonulnom a fül-orr-gégészetre (azóta már tudom, hogy angolul ez ent), ahol leszidtak, hogy miért nem jelentkeztem be három héttel előbb, majd írtak egy olyan választ a beutalómra, amiből csak az nem derült ki, hogy oltható vagyok-e. Szerencse, hogy külön rákérdeztem, és szerencse, hogy a doktornénim elhitte nekem; én mondjuk azt hittem, ez a papíron is látható, de nem. Aztán két óra késéssel megérkeztem angol órát tartani, meg beszélgettünk hajnalig, és a karom csak reggelre kezdett el fájni, tényleg, miért fáj oltás után az ember karja?
Reggel megtaláltam magam az Alice in Chains koncert hivatalos közönségfényképei egyikének a szélén, most már igazoltan elöl álltam és lelkesedtem, nahát.
És arra a meglepő felfedezésre jutottam, hogy a camembert spenótba olvasztva, kis bazsalikommal egészen szabályosan ínycsiklandó.
Reggel megtaláltam magam az Alice in Chains koncert hivatalos közönségfényképei egyikének a szélén, most már igazoltan elöl álltam és lelkesedtem, nahát.
És arra a meglepő felfedezésre jutottam, hogy a camembert spenótba olvasztva, kis bazsalikommal egészen szabályosan ínycsiklandó.
RIP Robert Holdstock
Kétségtelenül az egyik legnagyobb fantasy író volt, és műfaji korlát nélkül kevés olyan szerzőt tudnék mondani, aki ennyire lenyűgözött. Őszintén megdöbbentett és megrázott ez a hír. Nyugodjék békében.
alice in chains
Nagyon-nagyon-nagyon ott volt, és annak is örülök, hogy előre mentem a második sorba, pláne, mert most már egész készlet fényképpel illusztrálhatom, hogy 1) Jerry Cantrell lábai elé borulhattam! egy egész teltházzal a hátamon! 2) a mosh pit és a photopit ugyan általában elég közel van egymáshoz, de az egyikben fényképezni nehéz, a másikban egymást tarkón fejelni nem illik. Azért legalább két olyan képet csináltam, ami nagyobb méretben is szinte értékelhető, ez zsebre dugható, kompakt gépeknél, ugrálós koncert alátámasztással szerintem lenyűgöző. (Profi képek pedig például itt.)
És volt rengeteg régi szám és sok új is és valaki legyen szíves, és írja össze, mert én gyakran a túlélésért küzdöttem a fiatalokkal, akik már más generáció, és nincsenek ilyen tabuik, mint hogy "alacsonyabb és/vagy keskenyebb nő vállgödrébe könyökölni nyilvánvaló szándékossággal, lendületből és izomból, vágómarha súlyban = nem menő". És Jerry Cantrell cigizett mindkét levonulás után és Mike Inez személyesen az egyik előtte tomboló kezébe nyomta fekete törülközőjét (William DuVall pedig pink!!! törülközővel flangált) és a dobbőrt Tadam és Garou kapták el, és a Would a legvégén, megfejelve a Roosterrel, az akkorát ütött, amekkorát csak a Would tud a Roosterrel megfejelve, és volt Love Hate Love és It Ain't Like That és ahh, ohh és jaj, és D.-vel megbeszéltük, hogy akkor ezentúl legyen ez a páros hétvégéken, és a Woven Hand + Muzsikás a páratlanokon. Nagyon. Nagyon. Nagyon-nagyon.
Megtoldanám azért ezzel is, ha már megjelentek a YouTube-on az első dokumentumfilmek... Azt kérem szépen tessék kihallani belőle, hogy a refrénig William bátyánk nem énekel a mikrofonba, mégis a szöveg minden szava érthető, úgy ordítottuk, mert know me broken by master. Mert szerettük őket nagyon. A végén viszont kiereszti a hangját, és hát van neki. De még mekkora.
És volt rengeteg régi szám és sok új is és valaki legyen szíves, és írja össze, mert én gyakran a túlélésért küzdöttem a fiatalokkal, akik már más generáció, és nincsenek ilyen tabuik, mint hogy "alacsonyabb és/vagy keskenyebb nő vállgödrébe könyökölni nyilvánvaló szándékossággal, lendületből és izomból, vágómarha súlyban = nem menő". És Jerry Cantrell cigizett mindkét levonulás után és Mike Inez személyesen az egyik előtte tomboló kezébe nyomta fekete törülközőjét (William DuVall pedig pink!!! törülközővel flangált) és a dobbőrt Tadam és Garou kapták el, és a Would a legvégén, megfejelve a Roosterrel, az akkorát ütött, amekkorát csak a Would tud a Roosterrel megfejelve, és volt Love Hate Love és It Ain't Like That és ahh, ohh és jaj, és D.-vel megbeszéltük, hogy akkor ezentúl legyen ez a páros hétvégéken, és a Woven Hand + Muzsikás a páratlanokon. Nagyon. Nagyon. Nagyon-nagyon.
Megtoldanám azért ezzel is, ha már megjelentek a YouTube-on az első dokumentumfilmek... Azt kérem szépen tessék kihallani belőle, hogy a refrénig William bátyánk nem énekel a mikrofonba, mégis a szöveg minden szava érthető, úgy ordítottuk, mert know me broken by master. Mert szerettük őket nagyon. A végén viszont kiereszti a hangját, és hát van neki. De még mekkora.
az igazi napfény: a shetland póni!!!
Ülök itt és annyi minden van előttem/körülöttem, hogy most a mobiltelefonommal próbáltam tologatni itt a kurzort, majd hosszan simogattam ujjal a tabletemet, mire rájöttem, hogy az nem az öreg laptop touchpadje. Így jár az ember, ha az egyik gépmatuzsálemmel kompatibilis az internetes modem, de csak a másikon van működőképes photoshop. Az ég szürke és cseppfolyós, és kicsit (nagyon) úgy érzem magam, mint akit kicsit (nagyon) megvertek (végtére is egész rockkoncert ugrált a hátamon, jogos). A kávém kihűlt, éhes vagyok és szomorkásan álmos is.
És egyszerre csak Jud belinkeli a PÓNIKAT!!! IGAZI, SZÉPSÉGES SHETLAND PÓNIKAT!!!
És máris sokkal vidámabb hely a világ. Shetland pónit minden domboldalra - vagy legalább csak a szemköztire!
És egyszerre csak Jud belinkeli a PÓNIKAT!!! IGAZI, SZÉPSÉGES SHETLAND PÓNIKAT!!!
És máris sokkal vidámabb hely a világ. Shetland pónit minden domboldalra - vagy legalább csak a szemköztire!
köd van és semmi kedvem
Nem szeretem azokat a számokat, amik úgy kezdődnek, mint a csengő vagy a kapucsengő vagy a telefon; a gtalk vagy az msn értesítő pittyenése; és nem szeretném azokat a számokat sem, amikben a nevemet kiabálják, de olyannal szerencsére még nem találkoztam.
Találkoztam viszont egy szóviccel, éjjel kettőtől délután ötig tartott, hogy leessen, addig azt hittem, én vagyok teljesen hülye, amiért meggyőződésem, hogy az Alice in Chains új énekesét nem Wayne-nek hívják, hanem Williamnek - aztán rájöttem. Tényleg Williamnek hívják. És ha bármilyen más betűvel kezdődne a neve, nem lehetne eljátszani vele ezt a Wayne dolgot.
Lassan el kellene indulnom a koncertre és nincs kedvem. Valahol nem találom épp a kockás ingeimet.
Találkoztam viszont egy szóviccel, éjjel kettőtől délután ötig tartott, hogy leessen, addig azt hittem, én vagyok teljesen hülye, amiért meggyőződésem, hogy az Alice in Chains új énekesét nem Wayne-nek hívják, hanem Williamnek - aztán rájöttem. Tényleg Williamnek hívják. És ha bármilyen más betűvel kezdődne a neve, nem lehetne eljátszani vele ezt a Wayne dolgot.
Lassan el kellene indulnom a koncertre és nincs kedvem. Valahol nem találom épp a kockás ingeimet.
mit szeretnék karácsonyra
Kellően egyszerű vagyok ahhoz, hogy most csak abszolút létező és pénzért osztott dolgok iránti vágyaimat soroljam fel, mert abból is van épp elég... Az olyasmit, ami csak tőlem függ (lelkierő, kitartás, rendrakás, fogorvos) és ami határidőre és parancsra nem intézhető (világbéke, lottóötös, örök egészség, igaz szerelem) lusta vagyok felsorolni, azt hiszem, mostanában túlságosan letapadtam a realitások talajára vagy a sárga földig vagy mi.
- Egy netbookot, amit mindig, mindenhová magammal cipelhetek
- Egy számítógépet, amin elfut a Dragon Age (a játék beszerzését vállalom)
- Egy ilyen (fekete, M) és egy ilyen (kék, M) Order of the Stick pólót, mert ezek a legkényelmesebbek (sötétkék csak a képen létezik, hogy szemléltessem, mindkettőnek ugyanaz az eleje) (és a harmadik szekta már van nekem rózsaszínben, kicsit agyonhordva)
- Queen of Candesce-t, a Pirate Sun-t és a The Sunless Countries-t Karl Schroeder Virga sorozatából (esetleg az első rész is elférne, de azt már olvastam), Daniel Abraham The Long Price Quartet-jének utolsó három részét (ebből is elfér az első rész is, de már van pdf-ben) és a Ken Scholes-tól bármit illetve mindent (miért ilyen grafománok ezek mind, írjanak önálló regényeket, ne hömpölygő folyamokat, pff)
- Steven Brust Dragaera sorozatát, puszta kíváncsiságból és mert Jo Walton jókat írt róla
- Egy üveg Jamesont, Jack Danielst, Johnnie Walkert vagy (szilvát és almát kivéve) tetszőleges pálinkát és bölényfüves vodkát
- Tavaszi körutat Kréta szigetén
- Megbízhatóbban működő tabletet
Amy Tan a kreativitásról
Körülbelül két hónapja végeztem ezzel a fordítással, tegnap írtak, hogy szereztek mellé lektort, ma pedig, hogy akkor ez így rendben. Már azt hittem, elfeledkeztek rólam meg a társadalmi munkámról!!!
Amy Tan igen kellemes írónő - bár pusztán egy könyvét olvastam, az nem csak ügyesen fel volt építve, még megható és bölcs is volt. Írópalántáknak közel kötelező, mindenki másnak csak melegen ajánlott végignézni, mert nem csak a kreativitásról beszél, de a szerencséről, a véletlenről, a sorsról is felvet érdekes dolgokat. Nem, válaszokat nem ad. És ez így lényegesen jobb is.
Amy Tan igen kellemes írónő - bár pusztán egy könyvét olvastam, az nem csak ügyesen fel volt építve, még megható és bölcs is volt. Írópalántáknak közel kötelező, mindenki másnak csak melegen ajánlott végignézni, mert nem csak a kreativitásról beszél, de a szerencséről, a véletlenről, a sorsról is felvet érdekes dolgokat. Nem, válaszokat nem ad. És ez így lényegesen jobb is.
fények és fátylak
Történtek a hétvégén vidám dolgok is, a kórházi látogatás és úgy összességében az öregség dokumentálása nem tartozott ezek közé. Akkor sem, ha láttunk a fákon harkályt, az etetőben cinkéket, és nagypapám diót tört (kis jutalomfalattal), én pedig rajzoltam is.
Szombaton D.-vel eldideregtünk a Millenárisba, és annyira kapunyitás előtt érkeztünk, hogy még Woven Hand - Muzsikás hangolás egy részét is hallottuk illegálisan; aztán megbeszéltük, hogy márpedig angolnát nem eszik magyar ember (legalábbis ha gyermekkorában nyaralt a Balatonon), és még sört is ittunk. Aztán kezdetét vette a koncert, és hát mit is mondjak, hú és hű, és nekem nagyon tetszett így a két együttes együtt, most hogy kicsit többet játszottak együtt, és lelkesen improvizálgattak egymásnak. Néha közben elgondolkoztam rajta, hogy egy népzenésznek mit mondhat az, amikor Woven Handék elkezdenek igazán zúzni, de az arckifejezések alapján jókat. És DEE teljesen önkívületi állapotban volt, rázogatta csinos lábszárvédős lábszárait, és hű és hú. Megbeszéltük, hogy ezt kéthetente elbírnánk, és csak azért nem gyakrabban, nehogy megszokjuk. (A képeket túlnyomórészt D. készítette, ennyire első sorban ültünk! Bizony!)
Vasárnap pedig a nővérem hastánc bemutatójára voltam hivatalos, és kavarogtak a fátylak és örvénylettek a szoknyák, rettentő szép volt és rettentő színes, természetesen csak a végére találtam meg azt a beállítást, amivel már legalább félig értékelhető képeket készített a gépem. Szépségességes volt, de tényleg.
Amúgy pedig csak rohangáltam és ücsörögtem és olvastam és nem aludtam, és holdas filmeket néztem a moziban (a Holdhercegnő jó; az Újhold rossz) és Brust könyvek ismertetőjéhez fűztem nagy bölcsességeket a kedvenc honlapomon, beleértve, hogy miért is nem lett óhazájában próféta amúgy egzotikus magyarságáról világhírű elszármazottunk (ebben egyébként nem vagyok biztos, de vannak rá elméleteim).
Szombaton D.-vel eldideregtünk a Millenárisba, és annyira kapunyitás előtt érkeztünk, hogy még Woven Hand - Muzsikás hangolás egy részét is hallottuk illegálisan; aztán megbeszéltük, hogy márpedig angolnát nem eszik magyar ember (legalábbis ha gyermekkorában nyaralt a Balatonon), és még sört is ittunk. Aztán kezdetét vette a koncert, és hát mit is mondjak, hú és hű, és nekem nagyon tetszett így a két együttes együtt, most hogy kicsit többet játszottak együtt, és lelkesen improvizálgattak egymásnak. Néha közben elgondolkoztam rajta, hogy egy népzenésznek mit mondhat az, amikor Woven Handék elkezdenek igazán zúzni, de az arckifejezések alapján jókat. És DEE teljesen önkívületi állapotban volt, rázogatta csinos lábszárvédős lábszárait, és hű és hú. Megbeszéltük, hogy ezt kéthetente elbírnánk, és csak azért nem gyakrabban, nehogy megszokjuk. (A képeket túlnyomórészt D. készítette, ennyire első sorban ültünk! Bizony!)
Vasárnap pedig a nővérem hastánc bemutatójára voltam hivatalos, és kavarogtak a fátylak és örvénylettek a szoknyák, rettentő szép volt és rettentő színes, természetesen csak a végére találtam meg azt a beállítást, amivel már legalább félig értékelhető képeket készített a gépem. Szépségességes volt, de tényleg.
Amúgy pedig csak rohangáltam és ücsörögtem és olvastam és nem aludtam, és holdas filmeket néztem a moziban (a Holdhercegnő jó; az Újhold rossz) és Brust könyvek ismertetőjéhez fűztem nagy bölcsességeket a kedvenc honlapomon, beleértve, hogy miért is nem lett óhazájában próféta amúgy egzotikus magyarságáról világhírű elszármazottunk (ebben egyébként nem vagyok biztos, de vannak rá elméleteim).
valaki szedje ki Dolores Keane-t a loopból
Ha valamiért utálom az ír nyelvet, az nyilván az, hogy a legkedvencebb dallamaimat természetesen nem találom angol nyelven, hogy megtanulhassam, és azzal énekeljem majd magam álomba, mint a Spancil Hill-el tettem, amíg a gonosz blackmetálosok el nem rontották nekem. És a válogatott Yeats-feldolgozások nem az igaziak akkor sem, ha Dolores Keane nyilván, Donovan pedig nagyon hosszú ideje egyértelműen. Jaj, jaj. Persze nyilván nem fogok csak ezért megtanulni egy bonyolult és erősen félholt nyelvet, hiába vallana bölcsészre meg művészre egyaránt, botcsinálta vagyok én mindkettőnek.
Természetesen amikor az ember nyula elkeseredik, akkor sosem az ír, akinek kellene - és még csak nem is azért, mert akinek kellene, az sosem ír, és itt most nagy önuralmat tanúsítottam a rossz szóviccek terén - hanem az, aki tulajdonképp inkább ne írjon, sőt. Jobb lett volna, ha már két éve is elvesztettük volna egymás email címét.
(A dolgok, amikről keveset írtam. Igazából sokan vannak.)
Elkezdtem életem első regényét, mármint az első olyat, amiről nem csak úgy tervezem, de NAGYON komolyan gondolom, hogy be is fogom fejezni, már három teljes mondat kész van belőle, még esélyt is látok rá, hogy ezek mind a hárman túléljék valamilyen formában a végső változatig - vagy nem. Ezen kívül a teljes geometriai háló is kész van (ez nekem fontos) és természetesen a történet nagy vonalakban, a szereplők kis vonalakban is, és az érdekességek, azaz a fűszerek már olyan mennyiségben, hogy azzal egzotikus kacsát is lehetne készíteni. Egyszerre több kínai szakácsjárás szerint. Most már csak kíváncsi vagyok. Hogy meg tudom-e írni, meg ilyesmik.
Természetesen amikor az ember nyula elkeseredik, akkor sosem az ír, akinek kellene - és még csak nem is azért, mert akinek kellene, az sosem ír, és itt most nagy önuralmat tanúsítottam a rossz szóviccek terén - hanem az, aki tulajdonképp inkább ne írjon, sőt. Jobb lett volna, ha már két éve is elvesztettük volna egymás email címét.
(A dolgok, amikről keveset írtam. Igazából sokan vannak.)
Elkezdtem életem első regényét, mármint az első olyat, amiről nem csak úgy tervezem, de NAGYON komolyan gondolom, hogy be is fogom fejezni, már három teljes mondat kész van belőle, még esélyt is látok rá, hogy ezek mind a hárman túléljék valamilyen formában a végső változatig - vagy nem. Ezen kívül a teljes geometriai háló is kész van (ez nekem fontos) és természetesen a történet nagy vonalakban, a szereplők kis vonalakban is, és az érdekességek, azaz a fűszerek már olyan mennyiségben, hogy azzal egzotikus kacsát is lehetne készíteni. Egyszerre több kínai szakácsjárás szerint. Most már csak kíváncsi vagyok. Hogy meg tudom-e írni, meg ilyesmik.
élethalálarccal szembenőzve
A vadállatias, kontextus nélküli fordítás hátránya, hogy kis híján Fürdő romba dőlt római villái közé száműztem a bús brit lovagok seregeit - így van ez, amikor épp más adatra rendezett cellák között olyanokba botlik a félőrült fordító, hogy Raven, Bath, Cursed Sword, Gameplay, majd biztos időben eszembe jut, hogy vannak a világon igazi angol városok.
De leadtuk, netuddmeg, az utolsó pillanatban még sikerült elvesztenem úgy háromnegyed órányi adatot, rekonstruáltam negyedóra alatt, pedig akkor már merevek voltak az ujjaim a sok gépeléstől és a síkidegtől, négy nap alatt kétszer is kifogytam koffeintartalmú italokból, és amúgy is minden bajom van/volt, a kialvatlanság nyilván első helyen.
Hatalmas történetgeometriai felfedezésre jutottam, biztos a mérnökgének, én az olyan történetekben hiszek, ahol a szereplők egymáshoz való viszonya leírható alapvető és szabályos geometriai struktúrákkal; és íme, amikor már azt hittem, hogy ez a történet azon esik majd szét, hogy nem látom, ki hogy áll a másikhoz, sikerült megfogalmaznom. (...) Igen, igen, tudom, a történet íve még fontosabb, de ott nyilván látható, hogy ívről van szó, szóval nem akkora élmény felfedezni, hogy geometriailag azmiez.
Néha megrémít, hogy mennyire nem tudok én olyasmiről írni, ami univerzális meg érdekes meg rávilágít és felfed, de azt hiszem, ez azért van, mert Chuck Norris igazságai vagy a párbajozó városok mind sokkal jobban érdekelnek, mint bármi, amin az emberek amúgy gondolkozni szoktak.
(És az fordítók az a harmadik hajnalon az negyedik óra körül megértették vala Chuck Norris fordítási stílusát, és elálmélkodva mondták, ***, szerinted mi a *** *** az a *** *** abban a *** sorban, ***, mert a gtalk megkönnyíti a folyamatos és pontos információcserét.)
De leadtuk, netuddmeg, az utolsó pillanatban még sikerült elvesztenem úgy háromnegyed órányi adatot, rekonstruáltam negyedóra alatt, pedig akkor már merevek voltak az ujjaim a sok gépeléstől és a síkidegtől, négy nap alatt kétszer is kifogytam koffeintartalmú italokból, és amúgy is minden bajom van/volt, a kialvatlanság nyilván első helyen.
Hatalmas történetgeometriai felfedezésre jutottam, biztos a mérnökgének, én az olyan történetekben hiszek, ahol a szereplők egymáshoz való viszonya leírható alapvető és szabályos geometriai struktúrákkal; és íme, amikor már azt hittem, hogy ez a történet azon esik majd szét, hogy nem látom, ki hogy áll a másikhoz, sikerült megfogalmaznom. (...) Igen, igen, tudom, a történet íve még fontosabb, de ott nyilván látható, hogy ívről van szó, szóval nem akkora élmény felfedezni, hogy geometriailag azmiez.
Néha megrémít, hogy mennyire nem tudok én olyasmiről írni, ami univerzális meg érdekes meg rávilágít és felfed, de azt hiszem, ez azért van, mert Chuck Norris igazságai vagy a párbajozó városok mind sokkal jobban érdekelnek, mint bármi, amin az emberek amúgy gondolkozni szoktak.
(És az fordítók az a harmadik hajnalon az negyedik óra körül megértették vala Chuck Norris fordítási stílusát, és elálmélkodva mondták, ***, szerinted mi a *** *** az a *** *** abban a *** sorban, ***, mert a gtalk megkönnyíti a folyamatos és pontos információcserét.)
nem tudom, ki lopta el az agyam, de visszaadhatná végre
Délben a nap a sötétítőfüggönyön át is a szemembe tűzött, és éreztem, hogy ennek fejfájás lesz a vége - további küszködés helyett inkább ledőltem egy pár órára, elvégre napfényben a legédesebb aludni is, fordítani pedig tudok majd egész éjszaka.
Egyelőre ez volt az fordítási hajsza legkellemesebb másfél órája.
Egyelőre ez volt az fordítási hajsza legkellemesebb másfél órája.
kávé, szél, nyulak
Nagy baj a Dilberttel, hogy mindig óriási bögre kávékkal rohangálnak benne az emberek, és ettől nekem is kávézhatnékom támad. Pedig már tegnapelőtt vettem közepesen ócska, édes fehérbort, hogy fahéjas-almás forralt bort készítsek belőle... de aztán valahogy egyre csak kávé lesz a végén.
Tegnap éjjel úgy ordított a szél, hogy egyfolytában felébredtem és rettegtem (nem tudom, mitől; azt hiszem, attól, hogy nem tudok aludni) és a végén fel kellett kelnem, és be kellett kapcsolnom zenét, hogy ne halljam. De reggelre teljesen idegroncs voltam így is, és ilyenkor aztán konkrét halálfélelmeim lesznek, és a szél azóta is megállás nélkül vonyít, és közben még az eső is esik. Még szerencse, hogy csak itthon kell ülnöm és fordítanom, bár halálfélelmek közepette kicsit akadozva megy az is.
Este azonban hirtelen beugrott, hogy a nyulakkal kapcsolatos egyik nagy elégedetlenségemet hogy lehetne megoldani (és mi volt a forrása; erre csak a megoldás után jöttem rá), lesz pár közepesen nagy változás, és mivel kell hozzá vennem pár dolgot, legfeljebb jövő héten kezdek nekik. De onnantól remélhetőleg könnyebb lesz (például nem kell a "színpad" plafonjáról lelógatott masnikkal vacakolni, ami rettentően megkönnyíti a dolgomat), esetleg egész epizódokat is meg fogok tudni csinálni (azok alapján, hogy tegnap vagy ~előtt megint eszembe jutott egy újabb ötlet - bár még nem tudom, a nyulak hogy öltöznek majd Új-Crobuzonnak - ideje lenne)!
Addig is, unaloműzőnek ajánlanám a teljes regretsy.com-ot. A kézművesség színe-virága.
Tegnap éjjel úgy ordított a szél, hogy egyfolytában felébredtem és rettegtem (nem tudom, mitől; azt hiszem, attól, hogy nem tudok aludni) és a végén fel kellett kelnem, és be kellett kapcsolnom zenét, hogy ne halljam. De reggelre teljesen idegroncs voltam így is, és ilyenkor aztán konkrét halálfélelmeim lesznek, és a szél azóta is megállás nélkül vonyít, és közben még az eső is esik. Még szerencse, hogy csak itthon kell ülnöm és fordítanom, bár halálfélelmek közepette kicsit akadozva megy az is.
Este azonban hirtelen beugrott, hogy a nyulakkal kapcsolatos egyik nagy elégedetlenségemet hogy lehetne megoldani (és mi volt a forrása; erre csak a megoldás után jöttem rá), lesz pár közepesen nagy változás, és mivel kell hozzá vennem pár dolgot, legfeljebb jövő héten kezdek nekik. De onnantól remélhetőleg könnyebb lesz (például nem kell a "színpad" plafonjáról lelógatott masnikkal vacakolni, ami rettentően megkönnyíti a dolgomat), esetleg egész epizódokat is meg fogok tudni csinálni (azok alapján, hogy tegnap vagy ~előtt megint eszembe jutott egy újabb ötlet - bár még nem tudom, a nyulak hogy öltöznek majd Új-Crobuzonnak - ideje lenne)!
Addig is, unaloműzőnek ajánlanám a teljes regretsy.com-ot. A kézművesség színe-virága.
igazi november
Mivel a múlt hét túlnyomó része azzal telt el, hogy munka miatt aggódtam, munka miatt idegeskedtem, aztán munka miatt voltam borzalmasan dühös, most pedig munka miatt fáj a szemem és folyik az ereimben színtiszta koffein, túl sok érdekesről nem tudok beszámolni. Embereket akarok megverni nagyon, a lista tulajdonképp egészen hosszú.
Ilyenkor nem vagyok különösen kreatív sem, bár már kezd nagyon szépen alakulni a történet, amiben a róka a nyúl, persze minden történettel az a baj, hogy édes mindegy, milyen szépen alakul, amíg nem írom meg - és a megírásban annyira azért nem jeleskedem. A nyuszik hetek óta a szoba jelentős részét elfoglalják, azt hiszem, most már egyszer el fogom őket pakolni, kezd unalmas lenni, hogy itt vannak, és pontosan tudom, hogy lusta és nyűgös vagyok megírni hozzájuk a hiányzó fél oldalnyi párbeszédet és beállítani-összeragacsolni-felmasnizni az egészet.
Nincs nekem se kitartásom, se kedvem igazán semmihez.
Ilyenkor nem vagyok különösen kreatív sem, bár már kezd nagyon szépen alakulni a történet, amiben a róka a nyúl, persze minden történettel az a baj, hogy édes mindegy, milyen szépen alakul, amíg nem írom meg - és a megírásban annyira azért nem jeleskedem. A nyuszik hetek óta a szoba jelentős részét elfoglalják, azt hiszem, most már egyszer el fogom őket pakolni, kezd unalmas lenni, hogy itt vannak, és pontosan tudom, hogy lusta és nyűgös vagyok megírni hozzájuk a hiányzó fél oldalnyi párbeszédet és beállítani-összeragacsolni-felmasnizni az egészet.
Nincs nekem se kitartásom, se kedvem igazán semmihez.
bíbor és arany
Idén ősszel is sütött a nap, bár igyekezett olyankor, amikor senki sem látta (mert például épp Ausztrália fölött járt) (bár az ausztrálok akkor látták). A Media Markt mögött megkopaszodtak a mandulafák, és felfelé caplatva nagy termetű, berregő szárnyas jószágot riasztottam fel (a nap felé repült, én pedig nem küzdök ornitológ hajlamokkal, de felőlem akár fácán is lehetett vagy fajd - mindenképp kövér volt, hosszú szárnyú, és utált repülni). Sápadtan vagy telten, de a száraz fűben ott lángoltak az utolsó, őszi virágok is. És amikor a nap félelmetes gyorsasággal besiklott a nyugati dombok mögé, elmentem USB-s egeret venni.
vázlat, amit feltehetően sosem fejezek be
Megérkezett hozzám is a The Gathering Storm (és olyan csúnya a borítója, hogy azt én nem mutatom meg gyanútlan embereknek). Kicsit furcsa érzés, hogy az Idő Kereke tovább gördült, de sajnos már nem az öreg Jim írta, és valahol azt is bánom kicsit, hogy nem én fordítom (bár ugye ez volt az a kiadó, ahol szánalmasan fizettek, aztán meg kitalálták, hogy inkább azt sem) (és őszinte kárörömmel gondolok arra a szerencsétlen balfékre, aki megkapta helyettem: a szószedet frissítéseit öt igen hosszú kötete csak én vezetem, és nyilván nem könnyítem meg a kiadó dolgát, amíg tartoznak nekem). Érdekes, hogy bár olvastam én már Sandersont, nem is keveset - a teljes Mistborn sorozat, Warbreaker - most először volt az az érzésem, hogy felszínes és sietős. Pedig alighanem csak az Idő Kerekéhez képest.Azt azért már most leszögezném, hogy egy roppant korrektül megírt, roppant izgalmas kötettel van dolgunk. Sanderson mindenképp profi, és nem próbálta, nem is lett volna jó ötlet, ha próbálja szolgaian másolni az öreg stílusát.
Mindenkinek az a baja Jordannel, hogy terjengős és lassú. Ez tagadhatatlanul igaz. De néha engem is meglep, mennyire meg lehet szokni. Sanderson fiatalabb, és magától szikrázóbb, szélsőségesebb könyveket ír; de bő tízezer oldal Robert Jordan után sekélynek és túlexponáltnak tűnik a stílusa. Valahol nagy előnye, másutt pedig épp csak érezhető hiányossága, hogy nem merül el annyira a tapintható kis részletekben. Komolyan mondom, még a ruhaleírásokat is hiányoltam, pedig azoktól amúgy többször falhoz vágtam és kádba dobtam az előző részeket. Furcsa, de mintha nem lenne meg ugyanaz a súlya, ugyanaz a kiterjedése a kötetnek, pedig a maga közel nyolcszáz oldalával nagyjából ugyanolyan hosszú, mint a többi.
Az is érdekes, hogy eddig fel sem tűnt, hogy egyes fontos szereplők (most itt Aviendhára gondolok) szemszögéből még nem nagyon láttuk az eseményeket (pedig már ez a tizedik kötet, amiben szegény lány szerepel! És legalább annyit, mint a fő-főszereplők némelyike). Ez újdonság volt. Nagy újdonság. Nyilván onnan vettem észre, hogy most többször is ott értetlenkedik a szerencsétlen; az egyéniségére olyan sok fény így sem derült, de már eddig is volt olyan érzésem, hogy azon kívül, hogy szeret vérszomjasan hörögni, nem sok személyiséget oltottak bele. Viszont ezek szerint tényleg meg lehet csinálni, hogy jelentős szereplőket mindig csak másokon át mutatunk meg, és ez nem furcsa, sőt, fel sem tűnik az olvasónak - más kapcsán, de megnyugtató, hogy meg lehet úszni a dolgot.
Rettentő sok minden lezárul, néhány dolog igen kurtán-furcsán, de hát ilyen a valóságban is van, illetve több szempontból is így logikus. Rand al'Thor olyan mélységekbe süllyed, hogy az egyszeri olvasó néha megverné a róla szóló betűket, míg mások azért tűnnek csak fel néhány közjáték erejéig, hogy ne feledkezzünk el róluk teljesen. Van benne egy-két állkeresgetős nagy meglepetés is, és egész sokat sejtet arról, hogy Moridin egy ideje miért nem akarja kivégeztetni drága jó cimboráját és örök ellenfelét, a Sárkányt.
Egy szó mint száz: kifejezetten kellemes, és az egész áldatlan helyzetből alighanem képtelenség lett volna ennél többet és jobbat kihozni. Most már csak várni kell a következő két kötetre.
álmok, de ilyenkor azoknak sötétnek is kell lenniük
Valaki rémálmokat töltött a koponyámat kitöltő vattába, pedig tölthetett volna elszántságot is, akkor most nem érezném úgy, hogy de mi lesz, ha mégis tényleg Jerry Cantrell az Antikrisztus, és nekem akkor is tetszeni fognak a számai, az sátánizmusnak számít-e? Jaj. Persze azok a meglehetősen gót látomások, hogy a környék erdőségeiben megkövesedett, elátkozott kalózhajók sötétlenek a szurdokok mélyén, árbockosarukban a közeli végvárakat megcélzó tömegpusztító fegyverekkel, azok még jól is jöhetnek hangulatfestő elemként; bár a "steampunk atombomba" kifejezést lehet, hogy nem emelem át a valóságba.
A szemem megint nagyon sokat fáj és vacakol, és egyre egyértelműbb sajnos, hogy az új és szemkímélő monitor váltja ki. Kicsit idegesít, hogy a régitől miért nem fájt ennyit és ennyire, amikor attól kellett volna igazán, és hogy mitévő legyek mostan már, amikor csak LCD-k vannak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy attól van a fejfájástól a hányingeren át minden bajom, például néha nem tudok fókuszálni vagy beremeg a szemem. Nem, nem a szemüvegem rossz, semmilyen más körülmények közt nem mosódik el előttem a világ és nem érzem úgy, hogy tarkótól állcsúcsig minden izmom rettegve görcsöl. Viszont ez borzalmas.
Persze vannak jó dolgok is, megjött egy csomó könyv, amit most egy ideig nem lesz időm elolvasni, sütött a nap és ettem finomakat, és haladok a munkával is meg tanultam izgalmas új dolgokat (tegnap például a plutoidok és a plutínók csodálatos világa nyűgözött le, meg az inuit mitológia) (és közben halkan, de lelkesen sipogtam, hogy igen, igen, és valahol a Kuiper-övön túl laknak az anniek - jé, ez de népmesei lett így - és hogy megint el kéne olvasni a Lady of Mazes-t).
A szemem megint nagyon sokat fáj és vacakol, és egyre egyértelműbb sajnos, hogy az új és szemkímélő monitor váltja ki. Kicsit idegesít, hogy a régitől miért nem fájt ennyit és ennyire, amikor attól kellett volna igazán, és hogy mitévő legyek mostan már, amikor csak LCD-k vannak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy attól van a fejfájástól a hányingeren át minden bajom, például néha nem tudok fókuszálni vagy beremeg a szemem. Nem, nem a szemüvegem rossz, semmilyen más körülmények közt nem mosódik el előttem a világ és nem érzem úgy, hogy tarkótól állcsúcsig minden izmom rettegve görcsöl. Viszont ez borzalmas.
Persze vannak jó dolgok is, megjött egy csomó könyv, amit most egy ideig nem lesz időm elolvasni, sütött a nap és ettem finomakat, és haladok a munkával is meg tanultam izgalmas új dolgokat (tegnap például a plutoidok és a plutínók csodálatos világa nyűgözött le, meg az inuit mitológia) (és közben halkan, de lelkesen sipogtam, hogy igen, igen, és valahol a Kuiper-övön túl laknak az anniek - jé, ez de népmesei lett így - és hogy megint el kéne olvasni a Lady of Mazes-t).
az ocsmányul másnapos zombik napja
Az volt a terv, hogy elmegyek, rengeteg pénzt elköltök, és berúgok - ez idáig tökéletesen, sőt, kicsit sztahanovista mód túlzottan is sikerült - aztán majd fesztelenül beszélgetek vadidegenekkel, na ez a rész már nem, egész végig a ruhatárossal pálinkáztunk, mert a házigazdán kívül csak őt ismertem. Illetve a Láthatatlan Embert, aki később átvedlett Háborús Sebesültté, de ő inkább fiatal lányokkal táncolt, ami fiatal fiúknál egy teljesen természetes, sőt mi több, dicsérendő cselekedet. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, hogy hazafelé ellenálltam a taxi csábításának, mert bár a Kálvin tértől az Astorián át a Blaháig egész végig halkan vinnyogva botorkáltam, legalább pizsamaképesre józanodtam, mire hazaértem.
Aztán másnap délben felébredtem, kicsit merengtem rajta, hogy aaaargh és vááááá és nyííííííí, és hogy bárcsak sikerülne visszaaludnom, aztán sikerült, és döbbenetesen szépeket és érdekeseket álmodtam, például hosszan cipeltem egy zöldövezeti társasház kertjében egy embermagas, öntöttvas macis mászókát (mert az az enyém!!!), a maradéknak azért több értelme volt. Például rájöttem a szépség egy nagy titkára, majd le is írom, ha sikerül összefoglalnom érthetően, semmi különös, csak eddig pusztán tudtam, és nem értettem (hogy belülről fakad meg ilyenek, de ezúttal kaptam mellé illusztrációt, és úgy egész jól ment). Majd ideezoterizálom.
Most pedig keresek még aszpirint.
Aztán másnap délben felébredtem, kicsit merengtem rajta, hogy aaaargh és vááááá és nyííííííí, és hogy bárcsak sikerülne visszaaludnom, aztán sikerült, és döbbenetesen szépeket és érdekeseket álmodtam, például hosszan cipeltem egy zöldövezeti társasház kertjében egy embermagas, öntöttvas macis mászókát (mert az az enyém!!!), a maradéknak azért több értelme volt. Például rájöttem a szépség egy nagy titkára, majd le is írom, ha sikerül összefoglalnom érthetően, semmi különös, csak eddig pusztán tudtam, és nem értettem (hogy belülről fakad meg ilyenek, de ezúttal kaptam mellé illusztrációt, és úgy egész jól ment). Majd ideezoterizálom.
Most pedig keresek még aszpirint.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)