Szombaton D.-vel eldideregtünk a Millenárisba, és annyira kapunyitás előtt érkeztünk, hogy még Woven Hand - Muzsikás hangolás egy részét is hallottuk illegálisan; aztán megbeszéltük, hogy márpedig angolnát nem eszik magyar ember (legalábbis ha gyermekkorában nyaralt a Balatonon), és még sört is ittunk. Aztán kezdetét vette a koncert, és hát mit is mondjak, hú és hű, és nekem nagyon tetszett így a két együttes együtt, most hogy kicsit többet játszottak együtt, és lelkesen improvizálgattak egymásnak. Néha közben elgondolkoztam rajta, hogy egy népzenésznek mit mondhat az, amikor Woven Handék elkezdenek igazán zúzni, de az arckifejezések alapján jókat. És DEE teljesen önkívületi állapotban volt, rázogatta csinos lábszárvédős lábszárait, és hű és hú. Megbeszéltük, hogy ezt kéthetente elbírnánk, és csak azért nem gyakrabban, nehogy megszokjuk. (A képeket túlnyomórészt D. készítette, ennyire első sorban ültünk! Bizony!)
Vasárnap pedig a nővérem hastánc bemutatójára voltam hivatalos, és kavarogtak a fátylak és örvénylettek a szoknyák, rettentő szép volt és rettentő színes, természetesen csak a végére találtam meg azt a beállítást, amivel már legalább félig értékelhető képeket készített a gépem. Szépségességes volt, de tényleg.
Amúgy pedig csak rohangáltam és ücsörögtem és olvastam és nem aludtam, és holdas filmeket néztem a moziban (a Holdhercegnő jó; az Újhold rossz) és Brust könyvek ismertetőjéhez fűztem nagy bölcsességeket a kedvenc honlapomon, beleértve, hogy miért is nem lett óhazájában próféta amúgy egzotikus magyarságáról világhírű elszármazottunk (ebben egyébként nem vagyok biztos, de vannak rá elméleteim).
