Terveztem, hogy és akkor majd írok bőven és hellyel-közzel össze/visszafogottan arról, hogy ezek szerint valamikor hetekkel és hónapokkal ezelőtt sikerült úgy lereagálnom valamit twitteren, mintha a véleményem pontosan homlokegyenest ellenkezne a valódi véleményemmel, ezért egyrészt gratulálnék magamnak, másrészt ezt most azért nehezen fogom elmagyarázni. Mert igazából minden félgondolat után le kéne ágaznom még három irányba, hogy összeszedjek mindent, ami szerintem fontos lenne ahhoz, hogy érthető legyen a mondanivalóm.
Az egész egy régi linkhez kapcsolódik: szerintem igenis legyenek olyan mesekönyvek, ahol királyfiak összeházasodhatnak egymással, és olyanok, ahol kislányok a nagybácsijuk férjhezmenetelére készülnek lelkesen. Legyenek. Egyrészt én nagyon úgy nézem, hogy aki homoszexuális lesz, nem ettől lesz homoszexuális; sőt, szerintem a gyerekek sem egy ilyen könyv hatására fognak kipróbálni felnőttek számára bizarr dolgokat. Ezt már csak azért is így gondolom, mert ismerek homoszexuálisokat és ismerek olyan embereket is, akik gyerekkorukban kipróbáltak felnőttek számára bizarr dolgokat, és egyiküknek sem volt ilyen mesekönyvük. Sosem. Garantáltan sosem. Mellesleg félhosszú életem során elég sok ismerősömmel szóba került már, hogy ki hogyan kezdett el ismerkedni azzal a ténnyel, hogy két eltérő nemből vagyunk, és ez majd egyszer fontos lesz - és úgy tűnik, hogy ha nem is minden gyerek, de nagyon sok gyerek gondol/próbál ki felnőtt fejjel minimum bizarr dolgokat, miközben próbálja felfogni az emberi test tabu részeit, a szexet, a szexualitás körülötti óriási felhajtást. Saját tapasztalataim és mások beszámolói alapján én úgy vélem, ez nem papás-mamás, nem szerepjáték, nem utánzás, hanem egyrészt anatómiai érdeklődés, másrészt a tabu megértésének vágya.
Én úgy logikázom a dolgokat, hogy ezen a jelenségen egy olyan könyv, ami társadalmilag elfogadhatónak ábrázolja a homoszexuális kapcsolatokat, semmit, de semmit nem változtat. Egy gyereknek arról, hogy két férfi szereti egymást, nem feltétlenül az jut eszébe, hogy na de hát két bácsi technikailag mit hova dug, és hogy az ne már. Nekem például elég sokáig nem tűnt fel, hogy a királyfi és a királylány, vagy a kiskondás és a királylány dugnak, mint a nyulak - vagy ha addig nem is tették, az esküvő után aztán hetekig mást sem fognak - szóval sanszos, hogy királyfi-kiskondás párosításnál sem a lehetséges pozíciókat próbáltam volna össze-tetrisezni gondolatban.
Azt hiszem, a témában nagyon érdemes elolvasni ezt az angol nyelvű blogbejegyzést; lényegesen higgadtabban és elegánsabban foglalja össze az ilyen könyvek szerepét, mint nekem valaha sikerülne. Például kitér arra is, hogy ezek a könyvek azért is fontosak, mert manapság igenis lehet látni homoszexuális kapcsolatokat, és nem baj, ha például egy olyan gyerek, akinek a családjában van ilyen, nem mutáns ufónak érzi az egész rokonságot (beleértve saját magát is), hanem normálisnak fogadja el.
(És igen, szerintem nyilván normális is.)
