Az volt a terv, hogy elmegyek, rengeteg pénzt elköltök, és berúgok - ez idáig tökéletesen, sőt, kicsit sztahanovista mód túlzottan is sikerült - aztán majd fesztelenül beszélgetek vadidegenekkel, na ez a rész már nem, egész végig a ruhatárossal pálinkáztunk, mert a házigazdán kívül csak őt ismertem. Illetve a Láthatatlan Embert, aki később átvedlett Háborús Sebesültté, de ő inkább fiatal lányokkal táncolt, ami fiatal fiúknál egy teljesen természetes, sőt mi több, dicsérendő cselekedet. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, hogy hazafelé ellenálltam a taxi csábításának, mert bár a Kálvin tértől az Astorián át a Blaháig egész végig halkan vinnyogva botorkáltam, legalább pizsamaképesre józanodtam, mire hazaértem.
Aztán másnap délben felébredtem, kicsit merengtem rajta, hogy aaaargh és vááááá és nyííííííí, és hogy bárcsak sikerülne visszaaludnom, aztán sikerült, és döbbenetesen szépeket és érdekeseket álmodtam, például hosszan cipeltem egy zöldövezeti társasház kertjében egy embermagas, öntöttvas macis mászókát (mert az az enyém!!!), a maradéknak azért több értelme volt. Például rájöttem a szépség egy nagy titkára, majd le is írom, ha sikerül összefoglalnom érthetően, semmi különös, csak eddig pusztán tudtam, és nem értettem (hogy belülről fakad meg ilyenek, de ezúttal kaptam mellé illusztrációt, és úgy egész jól ment). Majd ideezoterizálom.
Most pedig keresek még aszpirint.
